Nagy Noémi:

A Magyar Királyság diplomáciai kapcsolata Angliával és Franciaországgal

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014. május 15.)

 

Dolgozatomban Statileo János életútján keresztül követem végig a Magyar Királyság külpolitikájának egy szegmensét Angliával és Franciaországgal kapcsolatban 1526–1540 között.

            Statileo János királyi titkár, tanácsos, majd erdélyi püspök volt, Szapolyai János (1526–1540) egyik legmegbízhatóbb embere. A traui (ma Trogir) születésű államférfi Ivan Statilić néven látta meg a napvilágot, ám a szakirodalomban legelterjedtebb megnevezése az olaszos Statileo és a magyaros János név összevonása. Családja egészen a római korig visszavezethető Titus Statilius Taurus személyében.[1]

                                        Titus Statilius "Taurus"

 

            A magyar udvarban II. Ulászló (1490–1516) uralkodása idején tűnt fel először 1515 körül, Beriszló Péter veszprémi püspökkel[2] való családi kapcsolatának jóvoltából[3].  Statileo Itáliában tanult, s egyházi pályára lépett. Rendkívül jó nyelvtudása miatt is válhatott alkalmassá a fontosabb követmunkák elvégzésére. Elboldogult olaszul, horvátul, franciául, németül és lengyelül. 1512-ben nagy tudása révén vett részt a lateráni zsinaton is, majd pedig 1513-ban pedig a török ellen vonuló Beriszló bízta meg rokonát a veszprémi püspökség adminisztrátori feladataival és az egyházmegye jövedelmeinek kezelésével. Szintén ebből az évből származó oklevél pedig tanúsítja, hogy Statileo titulusa felsőőrsi prépost és veszprémi kanonok lett.

            Az 1515. évi pozsonyi, majd bécsújhelyi királyi találkozókon már mint királyi titkár vesz részt, s kiváló munkavégzésének köszönhetően Habsburg Miksa(1493–1519) nemesi címet adományoz a dalmát származású Statileonak. II. Lajos (1516–1526) szintén királyi titkáraként alkalmazta, de már ekkor is politikai, ill. üzleti kapcsolatban állt Szapolyaival – Beriszlónak hála – egy 1520-ban kelt hitlevél tanúsága szerint. 1521-ben komoly feladatot kap: követségbe küldik Velencébe, hogy pénzt kérjen a Porta ellenében, ám elbukik Velence és a Porta szövetségi viszonya miatt.

            Statileo János feladatai közé tartozott, hogy fogadta a Magyar Királyságba érkezett külföldi követeket, gondoskodott ellátásukról, szállásukról, a királyi kihallgatás előtt pedig kikérdezte őket. Magas fokú olasz nyelvtudása miatt elsősorban Rómából és Velencéből érkező diplomatákkal tartotta a kapcsolatot, ám például 1525 elején a lengyel királynál is járt, hogy – sikertelenül ugyan, de – segítséget kérjen a török ellen. Ezután tette meg II. Lajos budai préposttá.

            Statileo természetesen a mohácsi csatára készülő seregben is jelen volt, ám a harcokban nem vett részt. Szapolyai ugyanis útmutatást várt II. Lajostól, Erdély védelmével kapcsolatban, így az uralkodó Basy Györggyel együtt Statileot is elküldte Szapolyaihoz.

            Szapolyai János számára két út kínálkozott a mohácsi csatavesztés után. Egyrészt leveleket íratott, melyek tartalmát ismertetni szerette volna közvetítőkön keresztül a birodalmi gyűlésen[4]. Másrészt hadisegélyért folyamodott a francia és angol királyi udvarokhoz. 1528. május 16-án indította útnak az erdélyi püspököt, a francia királyi követ – Antonio Rincón – kíséretében, aki a Német-római Birodalomban körözött személynek minősült. Ezen követút oka, hogy a király egy traui származású híve – Trankvil Andreis – Tarnówba ment 1528 tavaszán, s I. Ferenc Párizsból érkezett megbízottaival – köztük Montmorency marshallal[5] – tárgyalt, akitől kecsegtető ajánlatot kapott egy szerződés aláírására.

            Statileo így két levelet vitt magával Londonba: egyrészt a János-párti magyar nemesség beszámolóját az ország állapotáról, másrészt pedig Szapolyai János király levelét VIII. Henrikhez, melyben részletesen ecseteli Ferdinánd jogtalanságait és alkalmatlanságát[6] a magyar trónra, valamint Laski konstantinápolyi megbízásáról is ír[7].

            Statileo János és az őt kísérő francia követ – Rincón – Velencén keresztül jutott el Franciaországba, majd Calais-ból Doverbe. Velencében Andrea Gritti dózse fogadta őket, majd pedig a De Casale testvérek tájékoztatták az angol udvart a fejleményekről. Mindeközben az angol udvar arról is tudomást szerzett, hogy Ferdinánd hadvezére, Hans Katzianer vereséget szenvedett egy kisebb török csapattól és a stájer lovasság odaveszett az ütközetben.

            János király 1528. szept. 25-én kelt levele, melyet VIII. Henrik számára írt, Rómában érhette Statileoékat, akik a pápától is próbáltak segítséget szerezni. VII. Kelemen azonban csak szép szavakkal biztatta a magyarokat, pénzzel nem tudott szolgálni, így csupán jelezte a magyar király számára, hogy megérti, ha Szapolyai enged a külső nyomásnak, s a törökkel lép szövetségre netán. 1528. október közepén ért Statileo és követtársa francia földre. A „legkeresztényibb király” október 22-én fogadta őket Fontainebleau-ben, s a baráti légkör az I. Ferenctől Szapolyainak írott levélben is megmutatkozik: rokonaként, testvéreként említi János királyt, akinek természetesen követével[8] is segítőkészen bánik.

            1528. október 23-án – már másnap – Derby főesperese, John Tayler tájékoztatta Thomas Wolsey kancellárt arról, hogy I. Ferenc király feltehetőleg 30ezer arannyal támogatja a magyar udvart. Statileo 1528. okt. 28-án aláírta a szerződést tehát a magyar és a francia uralkodó örök időre fennálló egyezséget kötött egymással és kijelentették, hogy aki ellensége / barátja az egyik félnek, az a másiknak is az. Homályos jövőre utaló részek is vannak ebben a szerződésben: ha Ferenc leszámol Ferdinánddal, akkor a magyar uralkodó köteles segíteni az itáliai háborúk során, ezen felül pedig, ha Szapolyai fiú örökös nélkül hal meg, akkor a magyar trón Henrik orléans-i hercegé lenne.

            A francia király felvázolta Statileonak azt is, hogyan távolítaná el a pápát és az új egyházfő választásának érdekében Statileo közbenjárását kérte a lengyel és dán udvarnál.

            Az angol udvarnak dolgozó Girolamo Ghinucci – Worcester püspöke –, Roland Lee – királyi káplán – 1528. november 18-án jelentette a spanyol udvarból Wolsey kancellárnak, hogy a magyar király követe még mindig a francia udvarban időzik, valamint tárgyalt a portugál király, III. János (1521–1557) követével is. Mindeközben természetesen ezt a Habsburg diplomácia is kiszimatolta, s Ferdinánd rögvest levelet intézett VIII. Henrikhez.

            1528. december 19. Calais-ba ért Statileo, 1529 elején Jean du Bellay jelentette Londonból Montmorency marshalnak, hogy Statileo december 24-én megérkezett a Brit-szigetre[9]. A karácsony kiemelt fontosságú volt VIII. Henrik udvarában, egy 12 napos fesztivál övezte, melyet az angol uralkodó abban az évben – egészségi állapotára hivatkozva – Greenwich-ben töltött. Emiatt tehát 1528 decemberében Statileo már senkivel nem tudott tárgyalni.  Kihallgatására 1529. január közepén került sor. VIII. Henrik kifaggatta, majd aláírta a Fontainebleau-ben kelt szerződést, melyet így magára nézve is kötelező érvényűnek tekintett[10].

(Calais, a "bevehetetlen" erőd egykorú ábrázolása)

 

            Ezen alkalomkor szóba került a lutheranizmus elterjedése is. Statileo azonban megnyugtatta Lorenzo Campeggio pápai legátust, mindazonáltal a jelenlegi állapotok konzerválásában számított Wolsey kancellár segítségére is, aki mind jó szóval, mind pedig pénzzel támogatta a követet. Statileo ezek után biztonságban hazaért Szapolyaihoz. A londoni udvar megfelelő biztosítékot kért a magyar királytól a pénzsegély visszafizetésére, és ez a biztosíték a nemesfémhiánnyal küszködő Anglia számára is kedvezett. Egy velencei forrásból az is kiderült, hogy VIII. Henrik újabb pénzsegélyt adott Statileonak. A püspök tehát továbbra is tartotta ezekkel a területekkel a kapcsolatot.

            Statileo János 1531 és 1538 között némileg visszavonult a diplomáciai tevékenységtől. 1529. Szulejmán szultán óriási sereggel zúdult Magyarországra. Szapolyaival kötött szövetsége ellenére katonái nem kímélték a magyar király fennhatósága alatt álló területeket sem. A mohácsi csatamező közelében fogadta Szapolyait, akit Statileo is elkísért, s aki elszánt katolikusként sem ellenezte az oszmánnal kötött szövetséget. A szultán sátrába azonban csak Szapolyai lépett be. Szulejmán megparancsolta tisztjei számára, hogy minél több magyar urat fordítsanak Szapolyai – s úgy vélte, hogy ez által saját – oldalára.

            Nádasdy Tamás – Ferdinánd budai várnagya – és Várday Pál megadták magukat a töröknek, s Nádasdy életéért elsőként Lodovico Gritti, majd Brodarics István és Statileo János is alkudozott. A szultán szabadon engedte Fogaras örök grófját, aki hűséget fogadott Szapolyainak. Szulejmán 1529. évi hadjárata után Statileo jó ideig nem kapott megbízást Szapolyaitól, hiszen a délszláv politikai elit visszaszorult, Hieronim Laski, valamint törökbarát köre miatt[11].

            1530 őszén Budát sikertelenül ostrom alá vette Wilhelm von Roggendorf. Statileo ekkor a várban tartózkodott Szapolyaival és vállvetve harcolt Fráter György oldalán a babérokat azonban mégis Gritti aratta le. Ez is arról tanúskodik, hogy Gritti hatalma növekedett. Statileo pedig mindezek után tüntetőleg elhagyta az udvart 1531-ben.

            A püspök eltávolodása Szapolyai belső körétől azonban másképp is magyarázható. Statileo ugyanis üldözte a reformáció híveit. Erdélyben az lehetett az utolsó csepp a pohárban az erdélyi szászoknak, amikor 1530-ban a szebeni tartománygyűlésen Ferdinánd pártjára álltak. Statileo kísérlete a katolikus megújulásra nem tehetett jót a Ferdinánddal kötendő fegyverszünet vagy esetleges béke kérdésében sem. Szapolyai korlátozta az erdélyi püspök hatáskörét az esetleges zavargások miatt. Mindezen okokon felül pedig Statileo egységes, szilárd alapokon álló Erdélyt akart építeni és célja elérésének érdekében az eszközökben sem válogatott.

            Rontott Statileo helyzetén, hogy somlyói Báthory István erdélyi vajdával rokonszenvezett, aki 1531-ben – valószínűleg épp Statileo buzdítására – felégette az erdélyi püspök által gyűlölt Tordát, amiért polgárai átálltak Ferdinándhoz. Báthoryval üzleti kapcsolatban is állt a püspök. 1533-ban a vajdának adományozta Somlyónak és tartozékainak egy évi tizedét. 1534-ben pedig Báthory rendelkezett arról, hogy Statileot iktassák be Csombord nevű jószágába. 1534-ben meghalt Báthory és az ő özvegyével, Thelegdy Katalinnal egyezkedett ezután Statileo a Szatmár megyei birtokokat illetően.

            1531 és 1538 között tehát kevésbé aktív politikai és diplomáciai munkát végzett Statileo. Helyette erdélyi birtokait növelte és családi kapcsolatait építette. 1536-ra azonban a Szapolyait körülvevő elit lecserélődött és Brodarics István, Frangepán Ferenc és Statileo János is új feladatokat kaptak. A váradi béke kapcsán János király Brodaricsot Ferdinándhoz, Statileot V. Károlyhoz küldte volna, de 1538 márciusában meggondolta magát és Statileo helyére Frangepán került[12]. A váradi egyezmény nem váltotta be a reményeket János király szemszögéből, hiszen a szultán moldvai hadjárata bizonyította, hogy a Habsburgok nem képesek megvédeni a töröktől szövetségesüket.

            Miközben Szapolyai követei a Habsburgokkal tárgyaltak a királyi tanács felvetette, hogy érdemes lenne felmelegíteni a 10 évvel ezelőtt kötött szerződést a franciákkal és angolokkal – s visszaszerzik a „legkeresztényibb király” segítségével Szulejmán bizalmát. Ehhez kapcsolódik Statileo János egyik utolsó diplomáciai küldetése. Szapolyai ismét a pápához, a francia és angol uralkodóhoz küldte követét. Az erdélyi püspök 1538. november végén, december elején indult Tordából. Feladata lényegében az volt, hogy beszámoljon a Ferdinánd által ellehetetlenített váradi béke pontjairól.

            1539. február közepén ment Rómába Statileo, ahol a pápával és V. Károly követével is egyeztetett a békéről. Ez év júniusában ért Párizsba, s tájékoztatta Thomas Cromwell kancellárt, hogy személyesen nem tud Londonba utazni, de maga helyett elküldi Bábay Kis Péter kamarást[13]. VIII. Henrik válasza azonban már nem jutott el Statileóhoz.

 

(Thomas Cromwell kancellár)

 

            A követ 1539. július 10-én érkezett a szigetországba egy leírás szerint. Az angol követ azt javasolta a királynak, hogy I. Ferenchez hasonlóan ő se legyen túl bőkezű a magyar kamarással. Cromwellnek egyébként azt írta, hogy Szapolyai nem gondolta komolyan, hogy szövetséget kötne I. Ferenc ellen Ferdinánddal[14]

            Statileo utolsó diplomáciai küldetésére 1540 márciusának elején indult. Feladata az volt, hogy Flandriába menjen és átvegye Antwerpenben az angol király faktorától a váltót Szapolyai számára. Mindenesetre János király bebiztosította magát a szultánnál, hogy tekintélyes ajándék és évi adó fejében ne zaklassák királyságát. Laski azonban nem tudott erről és Németalföldön híresztelte, hogy a török Szapolyai és Itália ellen készülődik. Statileonak tehát nem csupán a váltót kellett átcsempésznie a határon, de el kellett hitetni az angol követtel, hogy Szapolyai ura a helyzetnek. VIII. Henrikhez mindeközben folyamatosan érkeztek a hírek, hogy a szultán sereget gyűjt Szapolyai ellen.

            Statileo útját más hírek is nehezítették: Majláth István erdélyi vajda 1540 márciusában országgyűlést hirdetett az erdélyi három nemzetnek. Verancsics Antal – Statileo unokaöccse – úgy gondolta, hogy vagy az erdélyi püspök vagy János király ellen irányul a gyűlés; és az erdélyi papokat akarják kifosztani. Végül kiderült, hogy János ellen gyűltek össze. A püspököt útközben, a francia királlyal és V. Károllyal folytatott tárgyalásai során érte Szapolyai halálhíre. Félbeszakítva tárgyalásait, hazatért.

            Hogy mi lesz Szapolyai országrészével, több elmélet is született: itáliai elemzők szerint a szultán fiává fogadja Szapolyai gyermekét és integrálja az országrészt. Németalföldön olyan hírek láttak napvilágot, hogy Ferdinánd terjeszti ki hatalmát a keleti országrészre, hogy erdélyi híveit védje. VIII. Henrik és I. Ferenc nem tudták kit segítsenek a török ellen. Velence azért elküldte a váltót Szapolyai fiának és 1540 decemberében keletkeztek jelentések arról, hogy a török védelmet és segítséget ígért a Ferdinánd elleni harcban, amiért Fráter György küzdött a legjobban.

 

 

Felhasznált irodalom

Botlik Richárd: Statileo János diplomáciai küldetései János király (1526–1540) uralkodásának idejéből In: Századok. 147. évfolyam 4. szám

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Nagy Noémi: A Magyar Királyság diplomáciai kapcsolata Angliával és Franciaországgal
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2018 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: