Varró Mária: Buda 1541. évi elfoglalása

(ELTE-BTK, Kézirat, 2013 decembere)

 

 

            Buda elfoglalására 1541. augusztus 29-én került sor. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, hosszú út vezetett el. Ha azt vizsgáljuk, hogy a török miért vonult ekkor Magyarországra, és miért foglalta el Budát, ennek legfőbb okaként azt tartják, hogy vazallusa Szapolyai halála után, Ferdinánd hadai megkísérelték az 1529-ben elveszetett Buda visszafoglalását, ami bár sikertelen volt, több másik várat bevettek, – Visegrád, Székesfehérvár, Tata, Vác, Pest – így az oszmán vazallus állam harapófogóba került.[1] További oknak mondható még, hogy Szülejmán megbosszulni jött, hogy Ferdinánd király I. Ferenc két követét, Rincónt és Fregosot meggyilkolta.

(Verancsics Antal képmása 1556-ból)

 

           Buda elfoglalásának előzménye közül az elsőnek tekinthető, hogy 1540. július 22.-én Szászsebesen, - tizennégy nappal azután, hogy fia született - János király meghalt. Így a váradi béke - ami kimondta, hogy János király halála után, még ha fiúgyermeke születne is, országrésze a Habsburgokra száll, Szapolyai örökösének pedig a Felső-Magyarországon kialakítandó szepesi hercegség jár cserébe[2] - értelmében az ország Ferdinánd király uralma alatt egyesült volna. De mivel a szerződést nem hirdették ki, így nem léptették életbe, Ferdinánd igényének jogossága kétséges volt.[3] Voltak, akik támogatták volna a váradi egyezség végrehajtását, de csak abban az esetben, ha a császár a birodalom erejével segítséget nyújt az országnak. Így 1540 augusztusában a császár levelet kapott Frangepán Ferenc egri érsektől, Perényi Pétertől, Bebek Ferenctől, Ráskay Istvántól és Balassa Zsigmondtól, mely levélben próbálták meggyőzni V. Károlyt, hogy a magánérdeknél fontosabb a közérdek, amit már Szapolyai is belátott, ezért akarta, hogy Ferdinánd alatt egyesüljön az ország, még ha emiatt fia nem is kap királyi címet. Mert tudta, hogy a török veszélyt egyedül nem tudjuk megoldani. Így az urak vagy mielőbbi cselekvést kértek a császártól, vagy ha Ferdinándot mégsem érdekli a magyarok ügye, engedje meg, hogy az ő kezén lévő területrészek is egyesülhessenek a többivel.[4] Ugyanakkor a Rákosi országgyűlésen János Zsigmondot megválasztották magyar királlyá, ami ellen a szultán sem emelt kifogást, és nagykorúságáig Izabella királyné, Fráter György, Petrovics Péter és Török Bálint lett megbízva az ország kormányzásával.[5]

János király halála a magyar urakat is megosztotta, így például Frangepán Ferenc és Perényi Péter, Izabella királynő hűségéről átpártoltak Ferdinánd hűségére. [6] Állítólag Perényi javasolta Ferdinándnak, hogy foglalja el Budát, aki erre minden csapatát Buda alá küldte, de az 1540 őszén Leonhard Freiherr von Vels vezér által vezetett ostrom sikertelen volt, azonban Visegrádot, Vácot, Tatát és Székesfehérvárt sikerült elfoglalniuk. Ferdinánd kezén volt Pest is 1540. november 14. és 1541. augusztus 22. között.[7] Közben Budán is szervezkedtek az urak, Turkovics Miklós budai bíró titkos gyűlést tartott azokkal a polgárokkal, akik szintén nem kedvelték a törököt, és titokban a németek táborába küldtek egy embert, hogy tanácskozzon Roggendorffal, hogy se Buda, se Izabella ne juthasson török kézre, inkább a németeké legyen.[8] De cserébe Roggendorfnak, különböző feltételeket el kellett fogadni, többek között, hogy azok az urak, akik nem fogtak fegyvert a német király ellen, megtarthatják jószágaikat, hogy minden nemes és paraszt, aki nem fogott fegyvert a német király ellen, a régi szabadságát megtarthatja, hogy nem lesznek német tiszttartók a magyarországi várakban. Ami korábban János királyé volt, azt Izabella mind megtarthatja, még ha a király zálogban is hagyta volna őket, illetve meg kell engedniük, hogy amikor Budát megadják, a magyar urak fegyveresi jelen lehessenek, megakadályozva ezzel, hogy a németek valamit feldúljanak.[9] Roggendorf elfogadta a feltéteket, de hogy ezt valóban komolyan gondolta-e, nem tudhatjuk biztosan. Roggendorf meg is indult Buda felé, ahol a budai kisbíró Palczan Péter beengedte őket a Boldogasszony-cemitoriumhoz tartozó kapun keresztül, és a német had egészen a tanácsházáig vonutl, de az őrség észrevette őket, így dulakodás kezdődik, míg végül a németek kimenekültek a várból, és velük együtt menekültek el azok az urak is, akik behívták őket.[10] A királyné és a magyarok szívesen átengedték volna a várat a németeknek, de Szerémi György szerint, ezt több okból nem tehették. Először is, a németek nem tudták volna a várat megvédeni a töröktől, másodszor pedig nem bízhattak abban, hogy a magyar nemeseknek kedveznének a németek, és nem megölnék őket mind egy szálig. Sőt még a szultánnal szemben is esküszegőek lettek volna, ha ezt megengedik.[11]

E közben a magyarok egy másik csoportja a szultánnak küldött levelet, amelyben kérik, hogy minél gyorsabban jöjjön, mert Budát már egy éve ostromolják a németek. Roggendorf 25000 főnyi császári hada 1541. május 6-án kezdte meg Buda ostromát, a várat Fráter György védte 3500 katonával. De Roggendorf végül nem ért el sikereket, mert megérkeztek a török segédhadak, így augusztus 26.-án kénytelen volt az ostromot feladni.[12] Közben Ferdinánd az áprilisban megnyílt Regensburgi birodalmi gyűlésen szeretett volna pénzt kérni a török elleni hadjáratra, de a birodalmi rendek nem tartották annyira fontosnak, így végül csak júniusban határozták el, egy 12000 főnyi sereget felállítását, de végül nem lett belőle semmi.[13]Ellenben júliusban Török Bálint és Mehmed pasa, együtt támadtak a német táborra, és megszerezték a tábort, és közben sok német és cseh katona a Dunába veszett. Négyszáz német foglyot, az érkező török császár elé vittek, ahol a janicsárok mind megölték őket.[14]

A szultán ezek után bejelentette, hogy látni szeretné János király fiát, - akit árvájának nevez, mivel még a szerződésben, amit Łaskival küldött Szülejmán 1527-ben, Szapolyait fiává fogadta - akinek mint saját fiát, akarja gondját viselni, akinek „Buda mellett Bécset is gondolná adni”.[15] Ez az igen kedves hangnem és nagylelkű ajánlat a szultán részéről, természetesen csak diplomáciai fogásnak tekinthető. Mindeközben a szultán elállt Bécs megtámadásától. Követek érkeztek hozzá Ferdinándtól, Zólyomi gróf Mikola és Siegmund Herberstein, ajándékot hoztak a császárnak, és informálták, hogy Ferdinánd Konstantinápolyban szeretné követeivel felkeresni a szultánt, hogy „mi módon maradhatnának öszve az továbbá való barátságban”.[16]

Közben a magyar urak, a szultán kívánságát teljesítvén, nagy pompával készültek hozzá. Verancsics szerint, már sok török tudta ekkor, mi a császár valódi terve, „szigín Magyarországnak szánták és tudták veszedelmit” és figyelmeztették is a magyar urakat, hogy a szultán a vesztüket akarja, és el fogja venni tőlük Budát, de ők nem hallgattak a vészjósló török szavakra. Egyedül a királynőnek voltak rossz megérzései, nem akarta a fiát elengedni a szultánhoz. Sírt, jajgatott, de végül Fráter György és Török Bálint megnyugtatták, így Izabella belegyezett, és személyesen Török Bálintra bízta a  gyermeket, merthogy neki is van gyereke, átérzi ennek a felelősségét, „te rád Terek Bálint, ki tudod mind ezeket, mert felesíged és gyermekid vadnak, az én tulajdon egyetlen egy fiamat ajánlom, és tetőled az császárnak köldlek, és hagyom teneked, hogy úgy viselj gondot reája, mint az tiedre, hogy ne veszjen, de bíkível megint hozz őtet haza”.[17]Az urak közül a szultánhoz ment, Frater György, Petrovics Péter, Werbőczy István, Bathiány Orbán, Markos Péter, Podmaniczky János és Török Bálint is. Szülejmán nagyon kedvesen fogadta őket, ők is kezet csókoltak neki. A dajkát és a gyereket bevitték az egyik sátorba, az urakat egy másikba, ahol finom falatok sokasága várta őket. A lakoma alatt meghallották, hogy a janicsárok készülődnek, hívják a budai bírót, hogy menjen velük, mert Budát már a szultáné. A magyar uraknak ekkor eszébe jutottak a figyelmeztetések, rettegtek, már nem tudtak enni a felszolgált ízletes ételekből.[18]

(Verancsics Antal aláírása élete utolsó periódusából - érsek és helytartó)

 

A Budai várat több mint 3000 janicsár szállta meg, a janicsár agának és Szolimán pasának sátrat állítottak, megparancsolták a bírónak, hogy hirdesse ki a városban, hogy estig minden úr és nemes menjen el, aki mégis itt marad, azt kifosztják és megölik. Este az urakkal együtt visszahozták a kisgyermeket Budára. A Boldogasszony templomot mecsetté alakítatatta Szolimán pasa, ahol hálát adtak a szeptember 2-án bevonuló szultánnal együtt Buda elfoglalásáért. Az emberek egy hétig ki sem mertek jönni a házaikból, a janicsárok éjjel-nappal őrizték az utcákat, de a parasztokat nem bántották, csak az urakat és a nemeseket. Verancsics szerint, az Úristen ezzel bünteti meg a kevély magyarokat, mert „nagyobb szimírem és boszuság nem lehet, mint mikor egy vitéznek tollát fejiből szedik, az fegyvert oldaláról ódják, és az ő lakheliből kiverik”.[19]

Szülejmán, hogy megindokolja tettét, levelet küldött Izabellának, amelyben önmagát Izabella királynő és János Zsigmond tutorának nevezte, amivé még János király tette meg végrendeletében, amit 1420-ban küldött hozzá két követtel, Eszéky János pécsi püspökkel és Werbőczy István főkancellárral. Csak amiatt tett meg a szultán ekkora utat, hogy megoltalmazza őket a német királytól, azért vette el Budát, mert a magyar urak ügyetlenek, engedetlenek, nem megbízhatóak, hol Ferdinándnak, hol az ő pártján állnak, attól függően hol kapnak nagyobb adományt. Ráadásul Izabella nő, János Zsigmond pedig még kisgyermek, Budát megóvni így ők nem tudják, ez férfinak való feladat. Szülejmán már többször jött Magyarországra, hol Jánost védelmezni, most pedig őket megvédeni a németektől, de neki más országai is vannak, nem tud mindig nekik segíteni, ezért vette kezéhez Budát, de nem magának, hanem János Zsigmond számára, aki ha 20 éves lesz visszakapja. Neki kulcsfontosságú Buda, mert ha Ferdinánd bevenné Budát, a szultán régebbi hódításait is könnyen elveszthetné. Az olyan várat, mint Buda nem lehet női kézen hagyni, mert a nők változékonyak, mint a szél, majd egy majd más felé hajlanak.[20] A szultán több érvet is felsorol tette indoklására, némelyik megmosolyogtató, hiszen annyira átlátszó hazugság, de láthatjuk, hogy ezekkel nyilván valóan csak áltatja a becsapott magyar urakat. Ezzel a magyar urak is tisztában voltak, de nem tehettek semmit. El kellett fogadniuk Szülejmánt, a „jóságos és nagylelkű szultánt, aki odaadóan gondoskodik a leendő királyukról”. Izabella is mérges volt, látta a szultán állhatatlanságát, és Fráter Györgyöt hibáztatja, a kialakult helyzetért. Verancsics krónikájában így olvashatjuk, „Az királné asszony, ki rakva míreggel vala, nyilván való az terek császár csalárdságát látván, nuha meg tudta volna nekie választot tenni, de mert erűtlen asszonyállat vala, és immár az hatalmas markába vala, a vállát megszorolva (a vállát megvonétá) és sírva, egynehány szót az gonosz szerencsájáról tíve, és császárnak megkeszeni minden jó akartját hozája és fiához valót.”[21]

Izabellának és János Zsigmondnak addig is, hogy legyen hol lakniuk, míg „vissza nem kapják Budát” a szultán nekik adta, Erdélyt, Lippát, Solymost, Lugast, Karánsebest, Temesvárat és amiket Frater György és Petrovics a Tiszántúlon, János király halála után birtokoltak. Fráter Györgyöt nevezte ki a szultán gondviselőjüknek, Petrovics pedig fegyverrel fogja oltalmazni őket. Fráter György megpróbálta elérni, hogy a vár biztonságához nem szükséges a török őrség, úgy érvelt, hogy eddig is mindent megtettek, amit a szultán kért, jövőben is ezt fogják tenni, a szultán azonban nem hallgatott rá.[22]

Így Buda a Duna-Tisza közével együtt török pasalik lett. 1541. augusztus 29-én Szülejmán szultán nem ostrommal, hanem csellel jutott Buda birtokába. Buda vilajet székhely, és az Oszmán Birodalom legnyugatibb európai szárazföldi főerődítménye lett.[23] Ekkor Európa szerte, azon a vélemények voltak, hogy Izabella és kisgyermeke képtelenek lesznek a hatalmi helyzetük biztosítására. Így az ő szemükben Ferdinánd már nem a koronáért harcolt Magyarországon, hanem a kereszténység egyetemes védelmezőjeként lépett fel.[24] A következő évben megpróbálták Budát felszabadítani, sikertelenül, így Buda 145 évig török fennhatóság alatt maradt és végül csak 1686-ban sikerült kiűzniük a törököt.

 

Bibliográfia

 

Felhasznált források

Memoria Rerum           Memoria Rerum (1504-1566). Sajtó alá rendezte Bessenyei József. Budapest, 1981.

Szerémi                        Szerémi György: Magyarország romlásáról. Budapest, 1961.

 

 

Felhasznált szakirodalom

Bárdossy 1943.           Bárdossy László: Magyar politika a mohácsi vész után. Budapest, 1943. reprint 1992.

Kurucz 1995.               Kurucz György: Érdekek és előítéletek. Századok 1995./2.

Pálffy 2010.     Pálffy Géza: A magyar királyság és a Habsburg Monarchia. Budapest, 2010.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Varró Mária: Buda 1541. évi elfoglalása
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat