Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Ideiglenesen a Szapolyai honlap lehetőséget ad azon tehetséges szerzőknek is, akik nem kimondottan Szapolyai János korával foglalkoznak. A jövőben induló kora-újkoros honlap megszületéséig a kedves olvasó ezen dolgozatokat a www.szapolyai.hupont.hu felületen olvashatja. (Üdvözlettel: a szerkesztő.)

 

Papp Dániel: Az 1593/94-es év külpolitikai fejleményei Erdélyben és a Magyar Királyságban

(ELTE-BTK, kézirat, 2013 decembere)

 

Dolgozatomban az 1593/94-es eseményeket szeretném bemutatni, amelyek végül Erdély és Báthory Zsigmond fejedelem átállását I. Rudolfhoz, illetve a törökkel való szembefordulását eredményezte a tizenöt éves háborúban. Ezt elsősorban Baranyai Decsi János magyar históriájára alapján, illetve kiegészítésül Angyal Dávid Erdély politikai érintkezése Angliával című tanulmánya alapján teszem meg.

            A tizenöt éves háború Haszán boszniai beglerbég 1591-93-as támadásai miatt tört ki. Ennek hatására I. Rudolf magyar király megtagadta az évi adó megfizetését. Már ez is, de Haszán 1593-as sziszeki veresége csak tetőzte a Porta felháborodását, így már januárban megválasztották a háborúpárti Szinánt nagyvezírnek.[1]

            Szinán nagyvezír 1593-ban nagy hadjáratra készült Magyarország ellen, erről Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem követe útján értesítette Felső-Magyarország főkapitányát, Tieffenbach Kristófot, aki ennek köszönhetőn előkészületeket tudott tenni.[2] Szinán miután Nándorfehérvárra ért, követeket küldött Báthoryhoz és felszólította, hogy csapataival csatlakozzon a temesvári pasa erőihez.[3] Ennek hatására Erdélyben két csoport alakult, azok akik elfogadták ezt és török hűségen akartak maradni, és akik szembe akartak fordulni velük.[4] Végül, úgy döntöttek, hogy az erdélyi sereg egyik része Váradra megy, ahol együttműködhetnek a temesvári pasával, a másik pedig Erdély őrzésére marad a fejedelemmel. Közben a Szinánhoz menesztett követ is visszatért a hírekkel, hogy mindenképpen részt kell venniük a harcokban, és hogy a nagyvezír Veszprém és Palota elfoglalását tervezi, „aki annyira bízik szerencséjében, hogy halandó voltáról megfeledkezve beszéde közben Istenről, pártolja-e tervét, említést sem tesz.”[5]

            Szinán 1593. május 12-én kezdte lövetni 12 ágyúval a 600 magyar és 600 német által védett Veszprém várát. A szorongatott helyzetben lévő védők május 28-án kitörést kíséreltek meg, amely részleges sikerrel járt, csak 300 védőnek sikerült kijutni, a többiek fogságba estek. Veszprém így a törökök kezére került.[6] Közben a temesvári pasa visszavonult a magyar előkészületek miatt. Báthory István, a pasa mellé rendelt erdélyi seregek főparancsnoka még nem tudott csatlakozni hozzá, azt állítva, hogy a törökök túl hamar indultak el. A pasa ezért felszólította, hogy támadja meg Kálló várát.[7]

            Szinán sikeresen bevette Palota várát is, de hadjáratát nem folytathatta, mert katonái már zúgolódtak a beköszöntő ősz és a hideg miatt, ezért már arra utasította Báthoryt, hogy ne folytasson már ő se hadműveletet, hanem térjen ő is téli szállásra, de tavasszal újra csatlakozzon a hadjáratához,[8] így elkerülhette, hogy teljesítse a temesvári pasa parancsát.

Tieffenbach a törökök elvonulását kihasználva követet küldött Báthory Zsigmondhoz, aki Rudolf császár nevében megköszönte a figyelmeztetést és a török ellen való nyílt fellépésre bíztatott. Ezt Báthory elutasította arra hivatkozva, hogy még nem alakult ki erős szövetség ellenük, de ígéretet tett, hogy legjobb tudása szerint segíti a keresztények törökellenes harcát.[9] Ezt bizonyítja az is, hogy a szeptemberben Angliába küldött Kakas István először Lengyelországba ment, hogy tárgyaljon Zamoysky lengyel kancellárral egy esetleges török ellenes támadásról.[10]

            Időközben Pálffy Miklós és Nádasdy Tamás vezetésével magyar követség érkezett Rudolfhoz Prágába, hogy segítséget kérjenek a nagyvezír ellen. Szinán indulásának hírére Rudolf ijedtében mindenféle támogatást (katonák, pénz) megígért, csak szálljanak szembe vele. Mire azonban a magyar urak hazaértek és összegyűjtötték hadukat, Szinán már kivonult az országból.[11]

            A hadak élére Hardegg István győri kapitány került, akit végül a tapasztalt katonák (Zrínyi György, Pálffy, Nádasdy) nagy nehezen rávettek, hogy Székesfehérvár ellen induljanak, aminek külvárosát sikeresen kifosztották, de már ostromba télen, ágyú nélkül nem akartak kezdeni.[12] Elvonulás közben azonban a budai pasa felmentő serege utolérte őket, de nagy győzelmet arattak felettük.[13] A magyarok ezután ismét Székesfehérvár alá vonultak, de mivel nem nyitottak nekik kaput, ezért Hardegg feloszlatta seregét.[14]

            Tieffenbach Kristóf 1593. november 19-én ostrom alá vette a stratégiai fontosságú Fülek várát, aminek hatására a temesvári pasa felmentősereget küldött alá,[15] és követeket Báthory Zsigmondhoz, hogy segítsék őket. Az erdélyi fejedelem követeket küldött vissza, akik elmondták, hogy a tél miatt nem tudják egybehívni a sereget, de eddigre már a felmentő sereget megverték és bevették a várat.[16]

            A vereségek hallatára már Szinán is folyamatosan követeket menesztett az erdélyi fejedelemhez, hogy segítse meg a végbeli törököket. A levelekben 200 ezer tatárral fenyegette, ha nem dúlja fel Felső-Magyarországot. Erre az is okot adott volna már, hogy a nagyvezír értesült a Rudolf követével való tárgyalásokról.[17] Egy Mahomet nevű csauz azzal is érvelt, hogy Mátyás főherceg azt ígérte Szinánnak, hogy ha kivonul az országból, akkor követeket küld hozzá Nándorfehérvárba, hogy tárgyaljanak a békéről. Az egyezség megszegése miatt, ezért már nincs remény a békére, tehát bizonyítania kell a hűségét a szultánhoz.[18] Eközben Tieffenbach további sikerei miatt (Somoskő, Hollókő, Széchény bevétele) a temesvári pasa is a hűségre, illetve az ezzel járó áldomásokra (mint Szapolyai esetében) hivatkozott, hogy adjon neki segítséget.[19] 1593-ban Edward Barton is írt az erdélyi fejedelemnek, hogy vegye rá Rudolfot a béketárgyalásokra, ő cserébe pedig támogatja Erdély ügyét a Portán.[20]

            Eközben az is nehezítette Báthory Zsigmond helyzetét, hogy 300, főleg hódoltsági és erdélyi hajdú kifosztotta Jenő várát, de a temesvári pasa táborából visszatérő kapitány szétverte őket. A pasa ezután követei útján kérte számon ezt a fejedelmen. Végül csak a gazdag ajándékok hatására tudta meggyőzni a követeket, hogy ez a tudta nélkül történt, de „tudták, hogy nem a szándék hiányzik az erdélyieknek, hanem az alkalom.”[21]

            Rudolf a regensburgi birodalmi gyűléstől kért segítséget. Érvei közt felhozta, hogy Magyarország régóta egyedül tartja fel a törököket, és támadás esetén kénytelenek lesznek a szultán hűségére térni, vagy pedig legyőzik őket, és ez esetben már a birodalom is határos lesz az Oszmán birodalommal. A birodalmi rendek csak azzal egyeztek volna bele a segítségadásba, ha protestánsok ellen nem használták volna fel, de ez Rudolfnak nem tetszett és a gyűlés eredménytelenül feloszlott.[22]

            Báthory Boldizsár felbíztatta a rácokat, hogy támadjanak törökök ellen. Ezek meg is ölték a temesvári pasa egyik csauzát, ezért a fejedelemnek országgyűlést kellett összehívni a török kérdés rendezésére. Tordán végül abban maradtak, hogy a törökök hűségén maradnak és kivégzik a bűnösöket. Báthory Zsigmond meg is hívta a pasát a kivégzésre, sőt még a halálnem kiválasztását is felajánlotta neki. Ezt ő elutasította, mert már tudott Zsigmond árulási szándékáról. Emiatt a rácokat sem végezték ki, hanem kegyelmet nyertek és elmentek. 1594 pünkösdjén megtámadták Becskerek várát, ahol a lakosok kérdésére azt felelték, hogy a magyarokhoz tartoznak, amit megtudott a helyi török parancsnok is, aki sikeresen elmenekült. A település is fellázadt, és Báthory Istvántól és Báthory Zsigmondtól is segítséget kértek, akik természetesen ezt megtagadták. Végül lázadásukat véresen leverték a környező török erők.[23] 1594 júniusában Báthory Zsigmond már haza is rendelte a portai követét, de az felelőtlenül az asztalán hagyta a levelet, így könnyen kitudódott a fejedelem szándéka.[24]

            Zárásképpen elmondható, hogy mindezek hatására az erdélyi belpolitikában megerősödött a törökellenes párt. Az 1594-es kolozsvári országgyűlésen leszámoltak a törökbarát párt vezetőivel (vagy kivégezték, vagy fogságba vetették őket).[25] Amint látható volt Báthory Zsigmond tervezte az esetleges törökellenes szövetséghez való csatlakozást, de ez a váratlan események, a magyar hadi sikerek és elhamarkodott döntések miatt hamarabb következett be, mint ahogy eltervezte.

 

 

Felhasznált irodalom

 

Angyal Dávid: Erdély politikai érintkezése Angliával. Századok 1900/4

Baranyai Decsi János magyar históriája [1592-1598]. Európa Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Békéscsaba, 1982. Fordította és a bev. írta: Kulcsár Péter

Tóth Sándor László: A tizenöt éves háború In.: Nagy képes millenniumi hadtörténet. Rubicon-könyvek, Bp., 2008.



[1] Tóth Sándor László: A tizenöt éves háború In.: Nagy képes millenniumi hadtörténet. Rubicon-könyvek, Bp., 2008. 120.o.

[2] Baranyai Decsi János magyar históriája [1592-1598]  III.5. Európa Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Békéscsaba, 1982. Fordította és a bev. írta: Kulcsár Péter

[3] Baranyai Decsi János magyar históriája III.8.

[4] Baranyai Decsi János magyar históriája III.9-10.

[5] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.I.

[6] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.2.

[7] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.4.

[8] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.5.

[9] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.6.

[10] Angyal Dávid: Erdély politikai érintkezése Angliával. Századok 1900/4. 321.o.

[11] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.7.

[12] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.8.

[13] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.9.

[14] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.10.

[15] Baranyai Decsi János magyar históriája V.1.

[16] Baranyai Decsi János magyar históriája IV.12.

[17]Baranyai Decsi János magyar históriája V.2.

[18] Baranyai Decsi János magyar históriája V.3.

[19] Baranyai Decsi János magyar históriája V.4.

[20] Angyal Dávid 322.o.

[21] Baranyai Decsi János magyar históriája V.6.

[22] Baranyai Decsi János magyar históriája V.8.

[23] Baranyai Decsi János magyar históriája V.10.

[24] Angyal Dávid 323.o.

[25] Baranyai Decsi János magyar históriája VI.8.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

2. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

3. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján

► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül

sosdugulaselharitas.hupont.hu

4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

5. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

6. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

8. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sztaroskepek.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

12. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

13. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

14. Selena Generation

► Üdvözöllek az én Selena Gomezzel foglalkozó oldalamon! Sok új infó és minden ami róla szól! Remélem tetszeni fog (L) puszi: Berni

selena-source.hupont.hu

15. TELJESKÉP INGATLAN

► HA ELADNI SZERETNÉ AZ INGATLANÁT, NEM CSUPÁN HIRDETNI!!!

teljeskep.hupont.hu

16. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

► A varázslat megtalál!

roxfortbesvkeposzkisk.hupont.hu

17. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

18. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

19. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

20. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

21. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

22. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

23. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

24. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

25. Welcome!

► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black

starfan.hupont.hu

26. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► SZŐNYEGTISZTÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS, KÁRPITTISZTÍTÓGÉP BÉRLÉS BUDAPEST. KAUCIÓ NINCS. INGYENES HÁZHOSSZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VÁROSBAN.

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

27. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

28. _Miss Miley Cyrus.♥

► [L] Itt Miley Cyrus Az Oldal Hercegnője (: .♥

nguyenhien.hupont.hu

29. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

30. JÁSZI JUHÁSZ TERÉZIA VÁROSI KÖNYVTÁR WEIGL

► " Ablakot nyitunk a világra ! "

weiglvarosikonyvtar.hupont.hu

31. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

32. Lindyke oldala 2

► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"

lindyke.hupont.hu

33. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

34. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

35. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

37. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

38. Kutyák

► Kutya itt minden!!!!:)<3

kutyak-site.hupont.hu

39. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

40. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

41. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

42. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

43. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

44. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

45. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

46. Miley Cyrus rajongói oldal!!!

► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!

destiny-hope-cyrus.hupont.hu

47. Debby Ryan és Ariana Grande

► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!

debby-ariana.hupont.hu

48. H2o egy vízcsepp elég!/ICarly

► a h2o és az Icarly szereplői és a filmbeli karakterek leírása és sok-sok kép a színészekről és színésznőkről.

ivikilegjobbvideok.hupont.hu

49. Mint látjátok ez az oldi Hannah Montanával foglalkozik!Jo keresgélést!!

► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)

kittike-lapja.hupont.hu

50. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

51. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

52. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

53. Minden sztár

► Itt Sztárokról lesz szó!

minden-star.hupont.hu

54. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

55. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

56. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

57. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. 06 30 239-2954

► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.

eredetvizsgamiskolc.hupont.hu

58. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!

► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!

maiteperroni-sherlyn.hupont.hu

59. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités

► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek

ancsacs.hupont.hu

60. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

61. ♥Viola Pusszancs oldija♥

► Itt mindenki talál magának jó hangulat jelet!És ha má itt vagy küld el egy pár barátodnak a cimét itt viola blogja:)Sztárok röl is halani fogsz eben a blogban de inkáb animáciok vanak meg glitterek

violahangulatjelei.hupont.hu

62. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

sztaroktitkok.hupont.hu

63. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

64. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

65. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

67. Miley Cyrus vagyis Hannah Montana

► Ez az oldal Miley Cyrus és Hannah Montanaval foglalkozik

wwwmileycyrus.hupont.hu

68. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

69. ViVa ElClAsIcO

► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.

vivaelclasico.hupont.hu

70. Miley Cyrus Rajongói oldal

► Ez az oldal azoknak van,akik szeretik Miley Cyrus-t! Ha nem tudod még hogy milyen igázából ő,gyere,és ismerkedj vele!

enenenenenen.hupont.hu

71. Nem Mindenki oldala! :D

► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok

mindenamirajz.hupont.hu

72. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

73. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

74. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

75. •.••♥Picicsajszi oldala♥••.•

► Lesd meg a menüpontokat!Köszike.•.••♥Gyere máskor is! Puszika•.••♥ Szijja.•.••♥

sztarok-kepek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 147
Heti: 935
Havi: 3 731
Össz.: 721 123

Látogatottság növelés
Oldal: Papp Dániel: Az 1593/94-es év külpolitikai fejleményei Erdélyben és a Magyar Királyságban
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »