Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Dabasi Júlia:

Szapolyai János külpolitikája 1526-1527 fordulóján, a nyugat-európai követjárás története

(Kézirat, ELTE-BTK, 2013 tavasza)

16.

VIII. Henrik király levele János királyhoz

?, 1534. ?

The British Library (London). Cotton Manuscripts. Nero B. VI. 24.

Első közlése (regeszta nélkül): Monumenta Hungariae Historica. Diplomataria V. Közreadta: Simonyi Ernő. Pest, 1859. 117-118. oldal.

Regeszta (Dabasi Júlia): A forrás, amely az angol királyi udvarban keletkezett, Szapolyai János magyar királynak szól. A levél említést tesz a magyar királyi udvarról, köszönetet fejez ki az uralkodónak, és barátságot ígér neki. Olyan jó kapcsolatot és szövetséget/megegyezést ajánl, amelyet már az angol udvar kialakított a legkeresztényebb királlyal, de kiköti, hogy mindenekelőtt írnak a francia uralkodónak, mivel nem egyedül hoznak döntést, hanem a szövetséghez/támogatáshoz a legkeresztényebb király beleegyezése is szükséges.

"Minuta de una lettera Della M[aes]ta Del Re al Giovanny.

Serenissime Rex etc. Per Gregorio Casale piu volte habbiamo inteso molti particulari de Vestra Maesta et del suo regno d'ungaria che c'e stato gratissimo. Al m[aes]to e venuto da noj Andrea Corsino Secretario et Nuntio di sua Maesta il quale pienamente di tutte le chose sue ne ha informato, el oltre le excusationi che de parte di sua Maesta ha fatto con esso noj, che recevera da sua parte siamo contenti per ladvenir, hauer la sua protectione ne li mancher' daiuto et fauor in tutte le sue occorentie, mostrandocj che cosi come quella e bono amico et confederato del Re christianissimo nostro fratello similmente voler co'esso noj buona amicitia et che la medesima ben'volencia fra noj sia mutata. Per il che havendo noj ben considerato, le qualita et stato suo la si retrova, et il suo desiderio che la ha di seguir i consiglj et volunta nostra, ci par da no'li poter manchar, in tutte le sue occurrentie et voler pigliar la sua protectione, et al primo scrivemo alla Maesta christianissima racommandandoli le chose sue, et pregandola che uogli dar buon' expeditione al quanto il prefato secretario ricerchera de parte sua persuadendo cj oltre alla buona confederation' che la ha co' il Re christianissimo nostro fratello che le racommendationi nostre no' seranno di pocho momento, et havendo noj conferito molte altre cose col prefato Secretario la preghiamo nogli tutto ben considerar, et darli fede."

„…Minden ország annyit ér, amennyi erőt és egységet jelent. Ehhez képest használják fel eszközként vagy várnak tőle aktív támogatást mások, a do ut des alapján, a maguk politikai céljainak érdekében. A gyengék és elesettek nem számítanak. Javaikat elveszik vagy megosztoznak rajta. Más eshetőség nincs. A világ nem szamaritánus intézmény…”[1]

            A mohácsi csata súlyos tragédiája idején a nemzetközi helyzet is igen zűrzavaros volt. Európában a nagyhatalmak versengése közepette Magyarország nem remélhetett segítséget a török elleni küzdelemben. A kikényszerített madridi béke is (1526. január 14.) csak rövid ideig jelentett nyugalmat Itáliában, mivel 1526. május 22-én újból megszólaltak a fegyverek. 1526. szeptember 30-án, ugyanazon a napon, amikor kifosztják Rómát is, Szulejmán serege az elkobzott kincsekkel elvonul Budáról.

            1526. november 12-től új királya lett a kirabolt és kifosztott országnak, Szapolyai János. Bár koronázása után egy hónap alatt szinte korlátlan hatalomra tett szert, az 1526. decemberi királyválasztáskor nyilvánvalóvá vált, hogy megegyezés révén vagy fegyveres úton kell megküzdenie az országért az osztrák főherceggel. Abban bízott, hogy ellenfelét annyira lefoglalja az itáliai hadjárat, hogy nem fog fegyveres erővel Magyarországra vonulni, de azt is remélte, hogy egy olyan széles nemzetközi támogatottságot tud szerezni követei révén, hogy királyságát Európa szerte el tudja majd ismertetni. Így tehát Szapolyai János első intézkedése a követek elindítása volt, de nem csak a nemzetközi támogatás megszerzése végett, hanem azért is, hogy felhívja a figyelmet, hogy a kereszténység védelméért még van mit tenni. Követek mentek Zsigmond lengyel királyhoz, Ferdinánd ausztriai főherceghez, a velencei signoriához, a pápához, a francia királyhoz és az angol udvarba. Ferdinánd több esetben elfogta vagy visszafordította a követeket, így számos más célponttal nem tudott Szapolyai kapcsolatot teremteni.  A következőkben azt szeretném bemutatni, hogy mely országokba mentek a követek és mennyire volt sikeres a küldetésük.

            A legelső út a lengyel udvarba vezetett. János király második lengyelországi küldöttségének vezetője Statileo János budai prépost, királyi titkár és tanácsos lett. 1527. január elején indult el Krakkóba, ahol a politikai elit szívélyesen fogadta. I. Zsigmond lengyel király figyelmeztette Szapolyait, hogy Ferdinánd cseh király hadsereget toborozna ellene, amit a sziléziai, morva, és a felső- és alsó-lausitzi rendek viszont nem néznek jó szemmel. Így tehát a lengyel király és Kázmér tescheni herceg úgy látta, hogy a Morva őrgrófság és a Sziléziai hercegség megfelelő biztosíték fejében csatlakozna Jánoshoz. Statileo tárgyalt a cseh ügyekről és Szapolyai udvarának álláspontjáról valamint a Ferdinánddal való megegyezés lehetőségéről is. Szapolyai Zsigmond királyt akarta döntőbírának a tárgyalásoknál. A trencséni tárgyalások Ferdinánd és János közt, amely szerint Szapolyai elvenné Habsburg Máriát és Ferdinánd király javára lemondana a morva, sziléziai és lausitzi területekről. Az örökösödési szerződésben pedig, azt ígérné, hogy törvényes fiú utód nélküli halála esetén a Habsburg-ház férfitagjai a kedvezményezettjei. A tárgyalásról Statileo informálta a lengyel udvart, de később kiderült, hogy cseh király kancellárjának, Leonhard von Harrach csak magánszemélyként tárgyalt Webőczyvel és nem volt követutasítása Ferdinándtól.[2]

            Az ausztriai főherceg, aki 1526. október 23-a óta cseh király is, nem volt hajlandó szóba állni a hozzáküldött követekkel Bánffi Jánossal és Endre esztergomi préposttal. Csak az írásos felterjesztésre volt hajlandó válaszolni, de ezt is csak december 17-én tette meg, miután királlyá választották. A válasz Ferdinándot „ő királyi felségének” nevezi, azonban nem vonja kétségbe Szapolyai jogát a magyar királyi koronára, kitér arra is, hogy a felterjesztésben számos Ferdinánd jogait sértő pont is van. Szapolyai javaslatára, hogy a kereszténység védelmére és a kölcsönös segítségnyújtásra hozzanak létre egy szövetséget, úgy reagál az osztrák diplomácia, hogy csak Szent György napján fognak végleges választ adni. Az osztrák diplomáciára igen jellemző az ehhez hasonló óvatos és rafinált írás. „Ő királyi felsége örömest hiteti el magával, hogy uratok úgy fogja magát viselni s cselekedeteiben olyannak fog mutatkozni, hogy a keresztény hit ellenségeire semmi erősbülés, a kereszténységre pedig és kivált Magyarország koronájára, de másokra is, semmi sérelem ne háramolhassék miatta.”[3] Az írásban kihangsúlyozzák Ferdinánd hatalmas szerepét a kereszténység védelméért folytatott küzdelemben, részletesen leírják, hogy sem fáradtságot, sem költséget nem kímélve folyamatosan küzd a hitért és az örökös tartományait is a hitetlenek ellenei közdelemre, a lakosság védelmére buzdítja. Ferdinánd külpolitikai helyzete indokolja az óvatos és gyakran nem egyértelmű és semmi biztosat nem ígérő választ. Ekkor még folyik az itáliai hadjárat és nem tudni, mi lesz a kimenetele. A császár kívánságára útnak kellett indítania Frundsberget[4] és német lándzsásait Itáliába és még a cseh királyság ügye sem biztos ekkor még. Ezért arra buzdítják a tanácsosai Ferdinándot, hogy először biztosítsa be a cseh királyságot és csak azután gondolkodjon a magyar királyság megszerzéséről. Bárdossy László szerint ez a bőbeszédű fogadkozás, hogy hogy fogja Ferdinánd megvédeni Magyarországot nem Szapolyainak, hanem a magyar rendeknek szólt és a saját népszerűségét akarta növelni vele. Bécsben már minden bizonnyal sejtették, ha nem is tudtak teljes bizonysággal arról, hogy Szapolyainak valamiféle összeköttetése lehet a törökkel, ha Magyarország királya lett, úgy, hogy minden bizonnyal János király is tudott arról a Ferdinánd tanácsadói szerint nyilvánvaló tényről, hogy a magyar korona Miksa utódait illeti meg. Ezt az 1463-ban kötött szerződéssel, ami Mátyás és Frigyes közt jött léte és az 1491-es Ulászló és Miksa közt történt pozsonyi szerződéssel indokolják. Így hát inkább úgy dönt az osztrák diplomácia, hogy nem siettet el semmit addig, amíg nincs a kezükben minden eszköz, ami a magyar korona megszerzéséhez szükséges lenne. Szapolyai János minden bizonnyal sejthette, hogy ennek a követjárásnak mi lesz az eredménye, de diplomáciai okokból, mégis szükséges volt a kudarccal végződő kapcsolatfelvétel.

            A velencei dogéval sem sikerült jól működő diplomáciai kapcsolatot felvenni. A doge ugyan kifejezte örömét afelett, hogy János király lett Magyarország királya, de a későbbre ígért válaszokban sem volt semmi konkrétum, inkább csak üres szavak. A velencei külpolitikát is lefoglalta a pápa és a császár közti küzdelem, de nem csak emiatt nem ígért támogatást, hanem olyan ügyet nem támogatott, amiben nem látott üzleti lehetőséget. Ennél az indoknál is fontosabb az a tény, hogy szüksége volt a jó kapcsolatra a törökkel, hiszen a gabonaszállítmány a balkánról érkezett, amely nélkül a lakosság élelmezése megoldhatatlan lett volna, így nem akarta magát kompromittáltatni olyanokkal, akik ezt a jó kapcsolatot befeketíthetnék.

            A pápához küldött követ sem járt sikerrel, hiszen ekkor már Róma túlesett az első fosztogatáson, de a Sacco di Roma még hátravolt. A pápa nem volt olyan helyzetben, hogy bármilyen támogatást nyújthatott volna Szapolyainak. Levelében kihangsúlyozza sajnálatát, hogy mindig akad ok, hogy a kereszténységet megzavarják. A megnyugtató mondatokon kívül semmilyen biztosítékot nem nyújt János királynak. „… Mindamellett, ami csak tőlünk telik az ország békés állapotának helyreállítására, az igazság mértéke szerint semmit el nem mulasztandunk. Mert a tisztelet és kötelezettség, amelyet Nekünk és a Szentszéknek felajánlasz, kedvesek előttünk, tudván, hogy értelmes, egyenes, Isten és a hitvallás iránt kegyelettel teljes lélekből származnak.”[5]

            A francia diplomácia az egyetlen, amely azonnal megértette, hogy milyen helyzetben van Magyarország és hogy miről is van szó pontosan. Azonnal átlátja a számára igen fontos lényeget, itt van valamiféle lehetőség arra, hogy a császárt és az egyre nagyobb hatalmát megfogják. A francia válasz már egyértelmű volt: „Erősen aggódunk mióta értésünkre esett, hogy azok, akik a királyválasztás jogával bírnak, részben elleneid s hogy bajod meggyült versenytársaid miatt. Ezért és irántad való jóakaratunknál fogva intünk: kelj bátran jogod védelmére. Annál is inkább, mert tudnod kell, hogy a római pápa, Anglia hatalmas királya, a velencei köztársaság, kivált pedig mi, nem fogunk segély nélkül hagyni mind tenmagadért, mindpedig azért, miszerint ellenfeled, ha Csehország koronájához Magyarországot is nyerheti, különben is testvére lévén a császárnak, magát el nem bízza olyannyira, hogy majdan vérszemet kapjon mások bántására”.[6]A török elleni védekezés ügye teljesen elsikkad, evvel szemben a Ferdinánd elleni küzdelmet kihangsúlyozza, felajánlva azoknak a szövetségét, amit láthatunk az előző sorokból, hogy semmilyen biztosítékot nem nyújtottak.

            Laski Jeromost küldték az angol udvarba, ahova 1527. április 15-én jutott el a követ. Mire VIII. Henrik udvarába ért, úgy tűnt, hogy az uralkodó, már előzetesen állást foglalt. Sir Wallop angol követ már 1526 augusztusában elindult Londonból, azonban Ferdinánd feltartóztatta és nem engedte, hogy Magyarország területére lépjen. Azzal a céllal tartott Magyarországra, hogy II. Lajosnak pénzbeli segítséget nyújtson a török elleni küzdelemben. Ferdinánd attól tartott, hogy VIII. Henrik pártfogolni kívánja Szapolyait és ez egy megoldhatatlan diplomáciai feszültséget eredményezhet. Bár az angol diplomácia sosem hirdette nyíltan, de mindig is pénzelték Szapolyait, még akkor is, amikor a törökkel szövetséget köt. A Prágában veszteglő angol követ látta a magyar kérdés összetettségét és azt is, hogy Csehország királyának nincs elegendő ereje ahhoz, hogy a török segítsége nélkül menjen haddal János király ellen, mivel még ahhoz is vagyont kellett elkoboznia, hogy a koronázásához pénzt verethessen. Azt is világosan látta, hogy János és a bajor hercegek közt intenzív kapcsolat van.

            A bajor hercegek és Ferdinánd közt folyamatos vetélkedés volt, ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Vilmos a legidősebb bajor herceg igényt formált a cseh trónra. Ez indokolja azt, hogy szövetségest kerestek és Szapolyaiban szövetségesre találtak. 1527-ben Posnitzer Konrádot követként Budára küldték, hogy tájékozódjon a török elleni hadakozás lehetőségéről, mindeközben János felől is megindult a tapogatózás. Posnitzernek az volt a feladata, hogy biztosítsa János királyt, hogy abban az esetben, ha közte és a cseh király közt viszály törne ki, ne hagyjon fel a török elleni küzdelemmel, egyszóval megerősítették abban, hogy mögötte állnak. Húsz évig tartó szerződést ígértek, hajlandók négyezer lovassal, tízezer gyalogossal és megfelelő tüzérséggel segíteni, azonban a sereg költségei Jánost terhelnék. Belefoglalták a kölcsönös segítségnyújtást is, de végül nem került sor a szerződés aláírására, mivel Ferdinánd is értesült az intenzív levelezésről és jelezte a bajor hercegeknek, hogy nem lesz jó vége. A bajor hercegek megtagadták Szapolyait és letagadták, hogy segítséget akartak volna nyújtani.

            Azzal az állítással ellentétben, hogy Szapolyai elzárkózott és elszigetelődött az aktív külpolitikától, a fentebb említett követjárások miatt mégis elmondható, hogy Szapolyai János a lehető legnagyobb nyugati támogatást akarta elérni, hogy országát biztosítani tudja. Követei révén intenzív diplomáciai kapcsolattal, aktív külpolitikával igyekezett megerősíteni királyságát.