Berkesi Balázs:

Buda 1542-es ostroma és a külpolitikai háttér

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 május 19.)

 

Munkámban, Buda kudarcot vallott első keresztény visszavételi kísérletét szeretném bemutatni, különösen a hadjárat külpolitikai hátterére fektetek nagy hangsúlyt.

I. Ferdinánd 1541. július 1-én Regensburgból a francia nyelvű segítségkérést küldött VIII. Henriknek, amiben a török támadásra hívta fel a figyelmet. A Tudor és a Habsburg dinasztia ekkora megbékélt egymással, és az angol udvar újra figyelmet szentelt a török kiűzésére Magyarországról. Úgy tűnt, hogy a külpolitikai háttér Ferdinánd számára, végre kedvező fordulatot vesz.  Henrik korábbi franciabarát politikája (Cognaci Liga 1526-ban való részvétel), válása Aragóniai Katalintól (V. Károly német-római császár nagynénjétől!), az anglikán egyház megalapítása és a pápa exkommunikációja 1525 és 1540 között a Tudor és Habsburg-ház közötti érdemi kommunikáció közé állt. Ez megváltozott 1541-re, és Henrik végre érdeklődést mutatott a török elleni harcra.[1]

Henrik már az év elején tisztában volt a török veszélyről, és ezért Georg ab Heidick személyében, követet menesztett a Regensburgi birodalmi gyűlésbe, ahol találkozott I. Ferdinánddal.  A magyar király a követ tudtára adta, hogy bízik VIII. Henrik támogatásában, végtére mégis ő a fidei defensor[2]. Habsburg Mária, a Mohácsnál elesett II. Lajos özvegye és V. Károly húga, németalföld kormányzója szintén kérte Henriket, hogy segítsen. De azt sejtették, hogy 1541 nyarán már nem lehet megállítani a törököt Magyarországon.  Épp ezért felesleges pénzt áldozni bármilyen hadjáratra! Sir Nicholas Wotton, az egyik legjelentősebb angol követ azt jelentette Henriknek, hogy a török csapatok bármikor ,,felmenthetik” Budát. Eustace Chapuys császári követ Londonban hiába kérte Henrik pénzügyi segítségét.[3] Henrik nem akart segíteni, csak az időt húzta. Végül 1541. augusztus 29-én elesett Buda. Erről viszont csak október 5-én szerzett tudomást az angol uralkodó. Heideck október 14-én keltezett levelében ismertette az uralkodóval a keresztes sereg Buda előtt elszenvedett veszteségét és arról is írt, hogy V. Károly egy három éves periódusban történő felszabadító hadjáratot tervez Magyarországon, a török kiűzésére. 1541. december 5-én a prágai országgyűlésen a monarchia cseh és osztrák rendek különadót szavaztak meg. A következő év február 2-án a speyeri gyűlésen további 48 ezer zsoldosost adtak a birodalmi rendek Buda visszavételére.

            1542. április 22-én Edmund Harwell a velencei angol követ tájékoztatta Henriket a speyeri eredményekről, illetve arról, hogy Ferdinánd magyar területekről további 20 ezer könnyűlovast toborozott. A cseh és osztrák tartományokból pedig még 30 ezer lovas összegyűjtését tervezte. Harwell arra is felhívta VIII. Henrik figyelmét, hogy Magyarország nem egységes a török elleni harc kérdésében.[4]

I. Zsigmond lengyel király ígéretet tett leányának, Izabellának (Szapolyai özvegyének!), hogy támogatni fogja a magyar trónért folytatott küzdelmében (akár még Ferdinánd ellenében is). Végül 1542 tavaszán Izabella székhelyét Gyulafehérvárra tette át és állandó járandóság fejében a gyalui szerződésben belegyezett az ország keleti részét is átadja Ferdinándnak. Ez jól jött a magyar királynak, mert így a jövőbeli hadjárata előtt megszilárdíthatta hatalmát Magyarországon. Nem sokkal később azonban új probléma állt elő és ez tovább hátráltatta a hadjáratot. I. Ferenc francia király, 1542. május 20-án Szulejmán szultán szövetségeseként, hadat üzent V. Károlynak. Szulejmán a velencei Janusz bég információi nyomán saját maga készült hadjáratot vezetni Magyarországra. Ezek az események hatással voltak a magyar hadjáratra, s egészen odáig fajultak a problémák, hogy júniusban maga Ferdinánd jelentkezett a sereg vezetésére. Ebből persze nem lett semmi és a főparancsnoki tisztséget Joachim von Brandenburg választófejedelemre ruházták át. Henrik Sir Thomas Seymour és Charles Howard követeket rendelte a keresztes sereg mellé, azért, hogy tervezett angol hitelt minél célzottabban használják majd fel. Ez az összeg a királyi tanács becslései szerint, 6 ezer gyalogos és 4 ezer lovas negyedévi ellátására lett volna elég.[5]

(Harci jelenet a pesti tábor előtt, 1542-ben - Enea Vico metszete)

 

            Ferdinándot a fővezéri poszt átadását követően, sokan bírálták. Ő arra hivatkozott, hogy fontosabb teendői miatt kell Nürnbergben maradnia és tény, hogy szeptember 10-én újabb 20 ezer aranyat sikerült a sereg számára gyűjtenie.

Seymour és követtársa a sereggel tartott. Az angol követek egy bizonyos Hans Ungnad névre keresztelt hadnagy gondjaira voltak bízva, aki egyébként magyar és osztrák katonákat vezetett. Egy kisebb angol katonai kontingens is érkezett a hadjáratra. A sereg július 7-én indult meg Bécsből Buda felé. A sereg 21 ezer gyalogosból, 4 ezer (nehéz) lovasból és 10 ezer magyar huszárból állt. Augusztus folyamán az esztergomi táborban a keresztes sereg már majd 80 - 85 ezer főre duzzadt![6] Viszont a katonák kifizetése és az élelmezés nem volt megoldva. A fizetetlen, éhes zsoldosok ezért törvényszerűen a vidéket dúlták. Az esős, hideg időjárás sem kedvezett a hadjáratnak, ráadásul járványok tizedelték a sereget. Az alvezérek is folyamatos nézeteltéréseikkel akadályozták az eredményes együttműködést.[7]  Nyilvánvalóvá vált, hogy nincs esélyük a budai vár elfoglalására, mert a már meglévő problémákat tovább súlyosbította az, hogy Roggendorf generális előző évben kudarcot vallott hadjáratában a birodalmi hadsereg elvesztette az összes ostromfelszerelését. A Ferdinánd által megvásárolt, gyalogság elleni harcra kitalált, könnyű lövegek pedig alkalmatlanok voltak egy vár ostromához. A megfelelő felszerelés hiánya mellett a sereget tovább gyengítette a francia és német zsoldos katonák közötti feszültség, amit az angol követek Londonnak is jelentettek.[8] Ez aláásta az esetleges angol hadisegélyt! Seymour 1542. július 16-án a Rákosmezei táborban keltezett levelében hanyatló morálról és rosszul irányított katonákról ír. A német zsoldosok, a landsknechtek Ferdinándot és Ungnadot vádolták, hogy fizetniük kell azért az élelemért, amit a magyarok kötelesek a seregnek biztosítani. A magyar hadszíntérről érkező rossz hírek csak tovább akadályozták Chapuys londoni munkáját. VIII. Henrik nem volt hajlandó egy ilyen bizonytalan helyzetben pénzt invesztálni a vállalkozásba. A skót háború kitörése is közbeszólt, igaz Henrik nem hívta haza a követeket és az angol kontingenst.[9]

(Sir Thomas Seymour, VIII. Henrik király sógora)

 

            Az angol uralkodó már egyszer küldött segélyt Magyarországra: VII. Kelemen pápa közbenjárására, 1526 augusztusában II. Lajosnak egy 50.000 dukátot tartalmazó váltót küldött, amit Sir John Wallopnak kellett volna a királynak átadnia. A gond az volt, hogy mire a követ megérkezett Magyarországra, a mohácsi csatában elesett a király és így a váltó beválthatatlanná vált. VIII. Henrik nem bízott a magyar főurakban és I. Ferdinándban sem, így a váltót visszavette.[10] Túlságosan jól ismerte a saját zsebüket tömő magyar főurakat.[11]

            Miután Pest gyengébb falakkal rendelkezett, mint Buda, Joachim az előbbi megtámadása mellett döntött[12]. Szeptember végére, egy folyamátkelést követően az egész sereget átszállították a Duna bal partjára. Október 1-én még kisebb sikereket is el tudtak érni. Ilyen volt, mikor az itáliai Vitelli kicsalogatott Pestről 3 ezer török katonát. Majd visszavonulást színlelt, s a Vitellit üldöző ellenséget Perényi Péter huszárjai, Móricz szász herceg vasas lovasai és Zrínyi Miklós horvát lovas katonái kemény harc árán 300 fős veszteséget okozva visszakergették a városba. Viszont nagy siker azért nem lett ebből az összecsapásból, mert a birodalmi hadsereg csak tétlenül nézte az eseményeket. A keresztes sereg október 3-i rohama a védők által megerősített árkoknál vallott kudarcot, jelentős emberveszteséget okozva a támadó itáliai, magyar és német csapatoknak. Annak ellenére vallottak kudarcot, hogy a megelőző ágyúzás, rést nyitott a falon. A járványok, a török felmentő seregekről szóló téves hírek miatt október 8-át követően a keresztes sereg, utóvédharcok közepette visszavonult Bécs felé.[13]

            A hadjárat kudarcáért a legtöbben a királyt és a hadvezetést okolták. Ferdinánd azonban a magyar katonákat és parancsnokaikat vádolta, mely egészen odáig fajult, hogy Perényi Péter országos főkapitányt, a törökkel való együttműködés vádjával letartóztatta. A velencei angol követ Harwell 1542. október 31-én ezt meg is írta VIII. Henriknek. A hazatérő itáliai katonák és a követ leveléből az derült ki, hogy Perényi ellen az volt a fővád, hogy elrejtette az élelmet a sereg elől és Ferdinánd halála esetén, a szultán engedélyével megszerezte volna a koronát. A sikertelen hadjárat 3 millió rajnai guldenbe került a birodalomnak. Christopher Mont november 29-én Speyerből jelentette VIII. Henriknek, hogy a nagy felháborodás miatt, nehéz eldönteni, hogy lesz-e egyáltalán a jövőben bármilyen hadjárat a török kiűzésére Magyarországról. Sir Seymour szerint, ha lesz is, az angol segélyt csak úgy szabadna folyósítani, hogy a pénz csak az angol követek kezelhetik és még a zsoldosokat is ők fogadják fel! [14]

            Perényi koncepciós pere nagy vihart kavart a magyar belpolitikában, Thurzó Elek, részben emiatt, 1542. november 12-én le is mondott. A helyére Várday Pál esztergomi érsek került, mint helytartó. Perényit végül harminckét vádpontban találták bűnösnek és börtönbüntetésre ítélték.

            Az 1543-as Pozsonyi és Nürnbergi ország-, illetve birodalmi gyűlésen a felszínre törtek az indulatok. Sokan hibáztatták a magyarokat, de elismerték, hogy Joachim von Brandenburg alkalmatlan volt a feladatára. A rendek azt is belátták, hogy a rossz idő és a dunántúli pestis járvány több áldozatot szedett a sereg soraiban, mint a tényleges harctevékenység.[15]

            Az 1542-es hadjárat kudarcáért nem lehet csak és kizárólag a rossz vezetést, vagy a kedvezőtlen külpolitikai helyzetet okolni. Tény, hogy VIII. Henrik küldhetett volna pénzsegélyt, de az általa felkínált összeg túlságosan kicsi lett volna egy ütőképes sereg felállítására. A skót háború miatt pedig nem küldhetett igazán hatékony expedíciós sereget, mert azzal saját, otthoni állásait gyengíthette volna. Szerintem Ferdinánd is sokat tett a hadjárat sikeréért, és nem tartom valószínűnek, hogy a személyes jelenléte elég lett volna a sereg moráljának fenntartásában. A vereség fő okaiként én a rossz kommunikációt és a határozatlanságot tudnám megnevezni. Ha a vezetőség túllépett volna a nézeteltéréseiken és sokkal elhivatottabban harcoltak volna, az ostrom és a történelem is máshogy alakul.

 

Bibliográfia:

Botlik Richárd: I. Ferdinánd (1526- 1564) király londoni váltója 1543-ból – A Budai vár és a magyar királyság török alóli felszabadításának tervére nyújtott angol segély történeti hátteréről, Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok), Különlenyomat

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme (http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0013/976.html) 2014. 05. 19

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Berkesi Balázs: Buda 1542-es ostroma és a külpolitikai háttér
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2025 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat