Búti Hunor:

Verancsics Antal - Memoria Rerum

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 áprilisa)

 

 

A Memoria rerum egy krónika, mely Verancsics Antal egykori esztergomi érsek hagyatékában maradt fent. A krónika 1504 és 1566 között írja le a hazai eseményeket, évkönyv jellegűen.

 

Verancsics Antal 1506. május 28-án született Sebenicóban[1], egy bosnyák származású család gyermekeként. Fiatalon Padovában tanult, majd csak az 1526-os mohácsi vereség után tért haza, és Szapolyai János szolgálatába állt. Szapolyai főleg diplomáciai jellegű feladatokkal látta el Verancsicsot. Diplomáciai szolgálatai során több kiküldetésen is részt vett. 1530-ban Velencében, 1531-ben Rómában járt, de megfordult Angliában, Franciaországban és Lengyelországban is. Vagyis a korszakban egy sokat látott valakinek számíthatott. De sok más munkával is megbízták, pl. az 1538-as váradi béke kidolgozása és az ezzel kapcsolatos munkálatok leginkább az ő nevéhez köthetőek. Szapolyai János 1540-ben bekövetkezett halála után, megmaradt a Szapolyai udvarban, Szapolyai feleségét, Izabellát még jó pár évig biztosította hűségéről. Azonban 1549-ben átpártolt a Habsburgokhoz. Az irányváltás oka, hogy nem igazán tudott Fráter Györggyel együttműködni, aki Szapolyai halála után egyre meghatározóbb szerepet töltött be, és többekkel szembe került, pl. Izabellával is. A felemelkedés lehetőségei is nehezebbek voltak a Szapolyai udvarban Verancsics számára, aki tehetségénél fogva komoly pozíciókra volt hivatott. A Habsburgok szolgálatába állva, hamar el is jött az általa várva várt felemelkedés. I. Ferdinánd és I. Miksa is elküldte a török szultánhoz követségbe. A Habsburgoknak köszönhetően több fontos hivatalhoz, tisztséghez jutott hozzá. Először pécsi, majd egri püspök lett, majd 1569-től esztergomi érsek. Borsod és Heves vármegyék főispánja is volt. 1572-ben I. Miksa királyi helytartónak nevezi ki, még ugyanebben az évben megkoronázta Rudolfot. A következő évben, 1573-ban elhunyt.

 

Politikai munkássága mellett foglalkozott költészettel, olasz történetírók műveit fordította, történetírással is foglalkozott, valamint történeti kutatásokat is végzett[2]. Munkásságának fontos részét képezik levelezései, melyeket még maga Verancsics rendezett kiadás alá. Levelezései azért kiemelendőek, mert történeti munkái összeállítása során sok olyan információra támaszkodott, melyekről levelezőpartnerein keresztül értesült. A leveleket tudatosan szerkesztette, mivel azokat az utókornak is szánta. Valamint egy igen gazdag kéziratgyűjteményt is találtak Verancsics hagyatékában. Ennek a tagja a Memoria Rerum is. A kéziratok keletkezési körülményei tisztázatlanok, egy részüket jó eséllyel nem Verancsics írta, hanem csak összegyűjtötte őket. Verancsics iratgyűjteményét halála után négy unokaöccse örökölte, közülük a legidősebb, Verancsics Faustus foglalkozott komolyabban a szövegekkel. Faustussal az iratok egy része Itáliába került, majd 1617 után a Draganics-Verancsics család örökli meg, és a sebenicói családi levéltárba került. A Verancsics művekről az első listát Alberto Fortis apát készíti el 1774-ben. Koller József pécsi püspök az 1780-as évek elején több lépést is tett annak érdekében, hogy megszerezze a kéziratokat, sikertelenül. Végül 1798-ban a család odaajándékozta Kollernek az iratokat, de ezeknek csak egy részét kapta meg, mivel a gyűjtemény több tagját megvásárolta gr. Széchényi Ferenc 1797-ben. Az iratokat Kovachich Márton Györgyhöz küldte, aki Verancsics több művét feldolgozta és kiadta, azonban Kovachich és Széchenyi romló viszonya miatt, Széchényi több Verancsics művet eladott Jankovich Miklós könyvkereskedőnek. A Verancsics hagyaték Koller és Jankovich után a Nemzeti Múzeum tulajdonába kerültek. A Verancsics hagyaték javarészt egyben megmaradt, ami annak köszönhető, hogy Itáliából hazakerülve nem szóródott szét, és amikor az 1780-as években a gyűjteményt Koller és Széchényi elkezdte felosztani, szerencsére itthon maradt és viszonylag hamar a múzeum kötelékébe került.

 

A Memoria rerumot is ebben a hagyatékban találták meg. Kovachich publikálja először, de csak a felét, mivel a mű másik fele Koller Józsefnél volt Pécsen. A Rerum Memoria teljes szövegét 1857-ben Szalay László adta ki, miután az 1810-es évek elején Jankovich és Koller beszolgáltatta a kéziratokat a Nemzeti Múzeumnak. A Memoria rerumot jó eséllyel Verancsics nem egymaga írta. A mű nagy részét Verancsics kézírásától eltérő kézírással írták meg. Verancsics leveleinek másolatát is ez a kéz írta, így valószínűleg az írás mögött Verancsics egy deákja lehet. A krónika második részét Bornemissza Tamás írta. Erre Jankovich Miklós figyelt fel, aki Bornemissza emlékirataiban található írásképhez hasonlót talált a Memoria rerum második felében, több helyen is. A Memoria rerum megírásához Verancsics számos feljegyzést felhasznált és levelezőpartnereire is támaszkodik. Ezt bizonyítja pl., hogy az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelésről úgy ír mintha ő is jelen lenne, de ő akkor még gyerekként él Sebenicóban, vagy az általa leírt 1541-es Budai események idején ő már Erdélyben volt. Informátorai tájékozottságát jól jelzi, hogy a történések nagy pontossággal vannak leírva, valamint a térben való elhelyezés is példaértékű. Ezt bizonyítja az, hogy olykor egészen jelentéktelen helyneveket, településneveket találhatunk a szövegben

 

Dolgozatomban az 1540-es és az 1541-es év bejegyzéseit fogom vizsgálni. Az 1540-es évet nagyon röviden foglalja össze, nagyjából egy oldalon. Időben elég zavaros, mivel az eseményekhez nem rendel dátumot. János Zsigmond születésével kezdi az eseményeket. Támpontnak annyit ad meg, hogy Budán Szent Lőrinc napja előtt[3] járunk, ami elég nagy intervallumot jelent. Szapolyai János Balassy Imre ellen Erdélyben folytatott harcait is megemlíti, valamint haláláról is beszámol. Halálával kapcsolatban annyi derül ki, hogy Szapolyai Szászsebesen halt meg miután lebetegedett, és ez a momentum is Szent Lőrinc napja előtt történt. Szapolyai még halála előtt elküldte Werbőczy István kancellárt és Eszéki János pécsi püspököt a portára követségbe. A következő mozzanat már az, hogy Szapolyai testét Budára szállítják, Fráter György, Török Bálint és Petrovics Péter kérésére. Szapolyait később temetik el Fehérváron. Valamint azt is megtudjuk, hogy Perényi Péter és Frangepán Ferenc, Szapolyai halálát követően átállt Ferdinánd hűségére. Ferdinánd mozgolódásairól is beszámol Verancsics. Ferdinánd először Mikola grófot küldte el Budára, hogy Izabellát lemondásra kényszerítse. Hogy ezt a szándékát megerősítse, egy hajóhadat küldött le a Dunán, akik Visegrádot elfoglalták, majd Buda alá érve megkezdték az ostrom előkészületeit (pl. a sáncépítést). Azonban ezt félbehagyta, és Székesfehérvár felé vette az irányt. A város feladta magát, majd ezután Tatát is elfoglalta. Közben Petrovics Péter is megérkezik Budára, 1000 horváttal az oldalán, és csatlakoznak Mehmed bég csapataihoz. Ezzel le is zárja az 1540-es évek eseményeit. Elég röviden és tárgyilagosan fejti ki a történéseket, mondhatni egymás után felsorolja. Dátumot nem rendel hozzájuk, melyek alapján be lehetne határolni egymáshoz képest az eseményeket. A szöveg önmagában nehezen értelmezhető, mai szemmel igen nehezen olvasható, ami tovább bonyolítja a rekonstruálást.

 

Az 1541-es évet viszont igen hosszan fejti ki, több oldalon is. Főleg Buda török ostromának mozzanataiba, és az erdélyi harcokba nyerhetünk betekintést. Időben nagyjából el vannak helyezve az események, de Verancsics össze-vissza ugrál a cselekményben, ami nehezíti a feldolgozást. Ugyanakkor a szembenálló feleket, és azok szándékait nagyon jól fel tudjuk térképezni az fejezet alapján. Érdekes az, hogy Verancsics időről-időre megáll az események leírásával, és minősíti az éppen felvázolt helyzetet, valamint a szereplőket is jellemzi. A cselekményt a húsvéttal kezdi el, Mehmed sikeresen elfoglalta Budát. Azonban itt visszautal a farsang időszakára, amikor is Werbőczy és Eszéki visszatért a követségből, de csak Werbőczy érkezett meg Budára, Eszéki Pécsen megállt. Közben lemegy János Zsigmond keresztelője is. Húsvét után Ferdinánd sereget küldött Buda alá Wilhelm Roggandorff vezetésével. Sáncokat is emelnek a Gellérthegyen és a Madárhegyen, így minden oldalról tudják támadni Budát. Háromszor is megpróbálkoznak az ostrommal, de sikertelenül. A várban a németek kudarcainak hatására, a lakosság ünnepi körmenetet tartott és a „Te Deum laudost” énekelte. Maga a helyzet igen komikusnak hat, hogy a városi polgárság ünnepli a felszabadítók kudarcait. Erről a momentumról az olvasó azt gondolná, hogy a budai polgárok a törökökhöz húznak, azonban Verancsics leírásából később kiderül, hogy Buda a törökkel sem szövetkezne. A politikai szervezkedések a szultán levele hatására indulnak meg. A szultán azt szeretné, hogy Izabella adja át Budát Mehmed bégnek, amint megérkezik. A szultán levele megosztja Buda politikai elitjét. A város három irányba húz. Van egy németbarát csoport, van egy törökbarát csoport és van az a tömörülés, amely se a németekkel se a törökökkel nem szövetkezne. De három pártnak a célja alapvetően közös: Budának mindenképpen szabadnak kell lennie. Izabella alapvetően a németekkel szövetkezne, bár velük sem szívesen áll össze, csak a keresztényi meggyőződés vezeti Verancsics szerint. Először megpróbált átmenni a német táborba kíséretével, a kincstárt is szekérre rakta. Azonban a polgárok ezt megállították. Izabella köré felgyülekeztek a németpártiak, majd felállítottak egy követséget. Amennyiben Rogandorff csapataival felszabadítja Budát, akkor Izabella hajlandó Ferdinándnak átengedni a várost. Cserébe Izabella megtartaná férje vagyonát, a magyar urak pedig azt szeretnék, hogy az ország visszakapja régi szabadságát, valamint a német tiszteket váltsák le magyarokra. Rogandorff megígérte, hogy közbenjár Ferdinándnál és megkezdik a bevonulást Budára. De városi tanács nem bízott Rogandorffban és készenlétbe helyeztek egy 700 fős huszáralakulatot, ha a németek nem tartanák magukat az egyezséghez. Születik egy megegyezés, amihez gyakorlatilag nem is tartják magukat a városiak úgy, hogy közben ők kérték. Jól jellemzi az adott helyzetben uralkodó bizalmatlanságot. A németek meg is kezdték a bevonulást, az egyezségről viszont nem tájékoztatták a teljes lakosságot, ami azt okozta, hogy egy páran megijedtek a bevonuló katonáktól. Az egyik katona bárddal kettéhasított egy polgárt, aminek hatására pánik tört ki, az emberek nekimentek a katonáknak, és kikergették őket a várból. A németekkel együtt menekültek a velük szövetségben lévő polgárok. Arról a szöveg nem szól, hogy a 700 huszárt bevetették-e, vagy csupán a lakosság egymaga kergette el a felfegyverzett német katonákat. A városban ezután az emberek a németek hűségén lévő polgártársaikra támadnak, házaikat kifosztják, vagyonukat elkobozzák. Közben a törökök is támadásba lendültek, és a német állások ellen indultak, ami Budán még nagyobb felfordulást okoz. Török Bálint beáll a törökök mellé, a városból többen is követték. A németpárti csoportosulás megpróbálkozott Rogandorffnál még egy követjárással, azonban a németek csak Buda feltétel nélküli átadását látták lehetséges megoldásnak a történtek után. Fráter György is próbálkozik, ő a töröknek kedvezne, de Budát szabadnak akarja tudni az elkövetkezendő időkben is. A török támadás hírére sokan elhagyták Budát, ugyanis többen úgy gondolták, hogy a törökkel már nem lehet felvenni a harcot. A menekülők aggodalma nem volt alaptalan, mivel a török sereg támadása igen nagy erejű volt. A német tábor szétszéled, Verancsics szerint a halottak és a foglyok száma összesen eléri a 16 ezer főt is. Ez adat egy kicsit túlzónak tűnik, ugyanakkor bizonytalan is, mert Verancsics nem határozza meg, hogy a 16 ezer főből mennyi a halott és mennyi a fogoly, még közelítő arányokat sem közöl. Azt viszont kiemeli, hogy Török Bálint és csapata is részt vesz a törökök oldalán a németek elleni rohamban. Végül a törökök sikeresen elfoglalták a várat. Verancsics ezt követően összegzi és értékeli a történteket. A magyarokat hibáztatja Buda elestéért. Szerinte a magyar urak kevélyek és nem voltak hajlandóak az önös érdekeikről lemondani, és megegyezni valamelyik féllel. Verancsics úgy gondolta, hogyha a vezetőség engedett volna vagy az egyik, vagy a másik oldalnak, akkor Buda akár önálló maradhatott volna. A török szultán (akit Verancsics a szövegben császárnak hív, ami mai szemmel zavarhatja az értelmezést), miután Budát magáénak tudhatta, további ajánlatokat tett Izabellának. A szultán nem kertel és kijelenti Izabellának, hogy célja Bécs és az örökös tartományok, azonban neki erre szüksége van Budára. Azonban Budát csak ideiglenesen venné birtokba addig, amíg el nem éri Bécset és az osztrák részeket. A szultán ravasz, és meggyőző próbál lenni, ezért ideológiai alapon is alátámasztja célját, olyannyira, hogy már-már egy önfeláldozó szerepkört vesz fel. Azzal érvel Szulejmán szultán, hogy a németek elnyomják a magyarokat. Magyarok elnyomott helyzete magát a szultánt és sok törököt sajnálattal tölt el, és a törökök csak bosszút állnának a németeken. Sőt Bécsről Szulejmán azonnal lemondana János Zsigmond javára, később, amint uralkodásra alkalmas lesz, Budát is megkapná.

 

Ferdinánd császárt seregének budai bukása igen megviselte, kétségbeesettségét tovább fokozta a szultán Izabellának tett ajánlata. Azonnal követeket küldött Konstantinápolyba, még ajándékot is küldött a szultánnak, hogy letegyen nagyravágyó terveiről. Verancsics ezután visszatér a budai szálhoz és folytatja a cselekményt. A szultán több kérést is küld Izabellához, hogy láthassa a kis János Zsigmondot. Izabella tiltakozik, nagyon nehezen megy bele a látogatásba. János Zsigmondot végül bemutatják a szultánnak, aki jelképesen fiává fogadja a gyermeket. A kíséretet a magyar katonák vigyázták. Miközben zajlik János Zsigmond látogatása, a janicsárok bevonulnak Buda várába és megszállják[4]. Szulejmán a bevonuló csapatoknak megtiltja a fosztogatást, a gyújtogatást és a bárminemű rendbontást. Külön kiemeli, hogy a parasztokat ne zaklassák semmilyen módon. Azonban az urakat és az uraknak kinéző személyeket elfoghatják, vagyonukat elkobozhatják. Verancsics itt egyetért a szultánnal, úgy véli, méltó büntetés a kevély magyarok számára, hogy „a vitéz fejéből a tollat kihúzzák, házából kidobják, fegyverét elveszik”. Izabellánál a város elfoglalása után megjelenik egy török küldöttség, amely a város átadását követelte. Cserébe kérik Budát, amiért elkergették a német csapatokat, valamint a követek azzal érvelnek, hogy Izabella nem alkalmas arra, hogy Budát megvédje Ferdinánd haragjától, János Zsigmond pedig még túl fiatal. Ezenkívül nincsenek Budán biztonságban a németbarát polgárok szervezkedései miatt sem. Szulejmán Erdélybe küldené Izabellát és fiát. János Zsigmond gyámjává Fráter Györgyöt tenné, hadvezérnek pedig Petrovics Pétert nevezné ki. A szultán védelmet biztosítana Erdélyben Izabella számára, valamint a szomszédos bégek és az oláh fejedelmek támogatását is biztosítaná. A szultán viszont Budát csak ideiglenesen venné birtokba, mivel azt János Zsigmond visszakapná húsz évesen. Ahogy Szulejmán fogalmaz; csak vigyáz rá. Izabella kénytelen elfogadni az ajánlatot, először Pestre költözött át, Budát megalázóan, ökrös szekéren hagyta el, majd pár nap múlva az egész udvar elindult Lippára. A törökök, miután Izabella elhagyja a várost, elkezdik a szó szoros értelmében birtokba venni Budát. A Nagyboldogasszony templomot átalakítják dzsámivá. Imaszőnyegeket terítenek le mindenhol a templomban. A királyi kápolna orgonáját is beüzemelik, amiben a szultán állítólag igen nagy örömét lelte. Szulejmán továbbra is megtiltotta katonáinak a rombolást és a lakosság zaklatását. Az ősz közeledtével a török csapatokat fokozatosan déli irányba küldték. Nándorfehérvárnál került sor csapatösszevonásra. Török Bálint is elmegy a törökökkel, akik őt Nándorfehérváron végleg fogságba ejtik. Ezzel egy időre Verancsics le is zárta a budai vonalat. Ugyan a harcokról a tudósításai kicsit pontatlannak tűnnek, de az olvasó mégis azt érzi, mintha ő maga is részese volna a történetnek. A szembenálló felek politikai érdekeit jól ismerteti, annak ellenére, hogy a leírások alapján teljes fejetlenségre lehet következtetni. Érdekes, hogy kétszer is felszólal a magyar vezetés ellen. Valamint az is kiemelendő, hogy többször is említi Szulejmán rombolás ellenes intézkedéseit. Látszik, hogy Verancsics nem csak rekonstruálja a történteket, hanem ítéletet is mond felettük.

 

Verancsics Izabella sorsát kíséri figyelemmel. A török által ígért erdélyi stabilitásnak a jelei alig látszanak, mivel a Majlád-Balassi féle összeesküvés újra erőre kapott. Verancsics itt visszautal az előzményekre. Megtudjuk, hogy ők korábban Szapolyai ellen lázadtak, de Balassit Szapolyai sikeresen leverte még életében, Majládot pedig még Török Bálint és Báthory András szorította vissza. De Szapolyai halálával Majlád és Balassi újra erőre kapott, sőt egymás ellen is fordultak. Izabella tisztában volt a kialakult helyzettel és az előzményekkel is. Ezért elővigyázatosságból egyik hadvezérét, Bornemissza Boldizsárt küldte be először Erdélybe, hogy tegyen rendet. A szultánnak is folyamatosan írta Izabella a segélykérő leveleket. Bornemissza Balassit sikeresen kiiktatta, Majlád egyedül maradt, aki erőszakosan ragaszkodik az Erdély feletti hatalomért, nem is titkolt célja, hogy megszerezze a fejedelmi címet. Azonban tisztában van azzal is, hogy a török szultán támogatása elengedhetetlen a terve megvalósításához. A szultánhoz követeket küld, még ajándékot is. A szultán színleg támogatásáról biztosítja Majládot, de a háttérben közben Izabella pártját fogja. Majlád a szultántól azt az utasítást kapta, hogy kezdeményezzen találkozót Bornemisszával és ölje meg. A találkozó meg is történik, Bornemissza próbálja a maga oldalára állítani Majládot, de sikertelenül. Azonban Majlád a mellette álló oláh vajdákkal is szembekerül, amit Balibég, a szultán követe ki is használ, és elfogatja velük Majládot, akit Konstantinápolyba vitetnek. Majlád elfogásakor Bornemissza megijedt, hogy őt is fogságba ejtik, de Balibég tisztázza a helyzetet és a szultán személyes bizalmát garantálja. Majlád letartóztatásával az erdélyi hatalmi harcok elcsitultak, és Izabella letelepedhetett nyugodtan.

 

Az erdélyi cselekménysor lezárása után Verancsics visszaugrik az 1541-es év elejére. Magyarázatot ad Perényi és Frangepán átállásának. Verancsics úgy gondolta, hogy a két főúr a váradi béke biztosítása érdekében fogadtak hűséget Ferdinándnak. Ferdinánd viszont azért fogadja magához Perényit és Frangepánt mert azt hitte, hogy rajtuk keresztül könnyebben hozzájuthat a Szapolyai örökséghez, de ez az elképzelése kudarcot vallott. Nem is nagyon erőlködik, annyira nem izgatja a magyarországi helyzet. Azonban Perényi és Frangepán folyamatosan agitálja Ferdinándot, hogy pont most lehetne igazán magyar király. A körülmények kedvezőek; Szapolyai meghalt, Izabella és köre egyedül van, ráadásul szét is húznak. Ferdinánd el is küldte seregét, ahogy azt már korábban Verancsics leírta. Ferdinánd valójában követeket küld Izabellához, hogy békés úton engedje át Buda várát. A sereget csupán akarata megerősítése érdekében küldte el. Ferdinánd követei békét követelnek, de háborúval fenyegetőznek, a tárgyalások el is akadnak. A németek akkor veszik fel újra a tárgyalás fonalát, amikor a várból kilőnek rájuk. Izabellától Budát és férje örökségét kérik, cserébe megkapná Pozsonyt és Nagyszombatot, valamint pénzben is kiváltanák az örökség egy részét. Azonban ezt Izabella nem hajlandó elfogadni, a budaiak nagy része sem engedné el Budát, békét és szabadságot szeretnének. A török megjelenésével a polgárok hosszas dilemmában voltak, hogy melyik oldalhoz forduljanak, de igazából önállóak maradnának. Közben Fráter és Török Bálint egymás ellen szervezkedtek a gubernátori címért. A törökök a döntésképtelenség miatt döntöttek végül a város elfoglalása mellett. De a magyarokat nem zárják ki teljesen a városvezetésből. Werbőczyt nevezik ki a budai pasa segédjeként[5]. Még a kudarcot vallott Rogandorffról is tesz említést a fejezet végén Verancsics. Azt tudjuk biztosan, hogy az vesztes harc után a Csallóközbe menekült és bezárkózott Somorja várába. Egy puha információ szerint megmérgezte magát, mert nem akarta vállalni a felelősséget a történtekért. Azért puha információ, mivel Verancsics kiemeli, hogy ehhez a momentumhoz ő is csak szóbeszédként jutott hozzá. Ezzel le is zárta az 1541-es év történéseit. Ahogy láttuk több helyszínnel is foglalkozik, több szálon, több idősíkban vezeti a cselekményt. Olykor már zavaró is lehet, ahogy az időben ugrál Verancsics. Ugyanakkor a kialakult politikai és harci helyzetről elég jól beszámol. Tudósításának köszönhetően jól kirajzolhatóak a Budán kialakult politikai erők. Jól kivehető az a tény, hogy Buda lakossága, és a magyar politikai elit alapvetően a függetlenségre vágyott, és érezte, hogy a valós harc a török szultán, Szulejmán és a Habsburg birodalom között folyik, ők csupán csak szenvedő alanyok. Verancsics mégis bírálja a magyarságot azért, hogy csak a segítséget várják mindenkitől, és közben függetlenségre vágynak. Ami még kiemelendő, hogy Verancsics Buda elestének idején már Erdélyben tartózkodott. Vagyis az eseményekről csak levelezőpartnerein keresztül tájékozódott. Levelezőpartnerei viszont igen nagy pontossággal dolgozhattak, mivel a titkos szervezkedésekről (pl. Fráter György és Török Bálint, vagy Izabella akciói) is egészen megbízhatóan számol be Verancsics. Mintha minden oldalon volna egy fizetett tudósítója. Az erdélyi eseményeket már nem fejti ki annyira részletesen, mint Buda elfoglalását. Itt inkább csak a politikai csatározásokra összpontosít, a helyszínnel kevésbé foglalkozik. De itt is nagyfokú tájékozódottságról tanúskodik Verancsics, mivel tökéletesen ismeri a szultán háttérben zajló terveit, pl. Majlád tőrbe csalásáról szinte minden részletet ismer. Mindez Verancsics pontosságra való törekedéséről árulkodik.

 

Verancsics Antal Memoria rerumja 1504 és 1566 között foglalja össze az eseményeket, viszonylag megbízhatóan. Az általam vizsgált 1540-es és 1541-es bejegyzések közül az utóbbinak van komolyabb forrásértéke. Betekintést nyerhetünk Buda elfoglalását övező napok eseményeibe és politikai csatározásaiba. Verancsicsnak köszönhetően szinte átérezhetjük az akkor uralkodó hangulatot. Még nagyobb szerencse, hogy a Verancsics-hagyaték szinte egyben maradt, nem lett széthordva, így a Memoria rerum is megmenekülhetett az enyészettől.

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

Verancsics Antal: Memoria rerum (szerk. Bessenyei József, 1981., Békéscsaba)

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Búti Hunor: Verancsics Antal - Memoria Rerum
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2024 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat