Zrínyi Miklós, mint hadvezér

 

A korszak hadászati viszonyainak megértése szükséges ahhoz, hogy értelmezni tudjuk Zrínyi Miklós e tárgykörbe tartozó műveit. Ugyanakkor mielőtt a művek elemzésére rátérnék, fontosnak tartanám azt, hogy bemutassam azokat a hatásokat, melyek munkásságát döntően befolyásolták.

A legújabb kutatások alapján Zrínyi Miklós csáktornyai könyvtárában 71 hadi vonatkozású művet sikerült beazonosítani. [1] Elmondható, hogy az ókori szerzőktől kezdve korának meghatározó műveivel bezárólag jelentős könyvtárral rendelkezett e téren. Emellett az sem mellékes, hogy fiatalkorában lehetősége volt Itáliában is körutat tenni, ezáltal is közeli ismereteket szerezhetett a nyugati mintákról.

Ami a gyakorlati tapasztalatokat illeti, felnőtté válását követően tevékenységei nagymértékben a portyázó törökök ellen való védelem megszervezésére irányultak, így személyesen is tapasztalhatta, hogy milyen nehézségekbe ütközött a határvédelem megszervezése a korszakban. Rövid ideig a harmincéves háborúban is volt alkalma részt venni, ekkor testközelből láthatta is, hogy miként zajlik a hadviselés Nyugaton és milyen eltérések vannak a magyarországi viszonyokhoz képest ezen a hadszíntéren.

Egyedi elképzelései voltak arról, hogy milyen mentalitást kell képviselnie egy jó hadvezérnek. Jól példázza ezt, hogy a közvetlen harcba való bocsátkozást az utolsó lehetőségnek tekintette az ellenség megverésére, a legkedvezőbb megoldásnak az utánpótlási vonalak elvágását, vagy egy erősség esetén a kiéheztetést tartotta, hiszen így saját veszteségek nélkül lehet megverni az ellenfelet.[2]

Mindemellett azonban a korszak jó néhány hadvezéréhez, így a rivális Montecuccolihoz képest a hadvezetésnek egy jóval aktívabb, támadásközpontú irányvonalát képviselte. Ez az itáliai származású hadvezérhez írott egyik levelében az alábbi módokon jelenik meg: „Az államokat és határaikat nem csípőre tett kézzel védik, sem pedig úgy, hogy az elzüllesztett katonaságot tunyaságban hagyják elpuhulni." illetve "A seregeket nem azért állítják, hogy minden haszon nélkül feléljék az uralkodó kincsét és jövedelmeit."[3]

A kettejük közti ellentét persze alapvetően az eltérő célkitűzésekből következik: Montecuccoli számára csupán a meglévő területek védelme volt fontos, míg a patrióta érzelmű Zrínyi számára csakis Magyarország török uralom alól való felszabadítása és egyesítése lehetett volna elfogadható eredmény.

E cél megvalósítása végett tartotta volna fontosnak, egy önálló, reguláris magyar hadsereg felállítását. Hadtudományi munkássága során vázolta elképzeléseit erről a hadseregről, mely biztosíthatta volna az oszmán törökök kiűzését a magyarlakta területekről, végső soron pedig egy esetlegesen létrejövő Magyar Királyság függetlenségét is a Habsburg Monarchiával szemben.  Mindez persze csupán az elméleti síkon volt működőképes, a gyakorlatban ugyanis Zrínyi elképzelései nem voltak megvalósíthatóak.

 

 

Zrínyi Miklós hadtudományi munkássága

A hadászatnak Zrínyi értelmezése szerint két oldala van: az egyik a véletleneké, melyekre az ember semmiféle befolyást nem gyakorolhat, a másik viszont a felfogható jelenségeké, melyek megismerését tartotta a hadtudomány tényleges feladatának.[4]

Bár reguláris sereget sosem volt lehetősége vezetni, ezt a hiányosságát pótolta tájékozottsága és egyéni fantáziája. Zrínyiről általánosságban elmondható, hogy a hadviselés azon elemeiről nem értekezik részletesen, melyekről nem voltak személyes tapasztalatai.  Ugyanakkor azoknál a témaköröknél, melyekben jártas, a legapróbb részletekig képes ismertetni elképzeléseit. [5]

Műveiben a hadviselés különböző tárgyköreit érinti és gyakran egy-egy kérdésben a korábbi nézeteivel szemben is eltérő álláspontot fogalmaz meg, annak következtében, hogy az adott kérdést más szemszögből közelíti meg, mint korábban.

 

 

Tábori Kis Tracta

Zrínyi ezen műve feltételezhetően 1646 és 1651 közt keletkezhetett. Két részre bontható, az első szervezeti egység a hadsereg felépítését, második része egy katonai tábor felállításának részleteit vázolja fel. [6]

A sereget illetően megkülönbözteti egymástól azt az esetet, ha síkvidéken, és azt, ha hegyvidéken kell az ellenséggel szemben hadakozni.  Nyílt, síkvidéki jellegű területeken 36000, zárt, hegyes-völgyes terepen pedig 24000 katona felvonultatását tartotta ideálisnak magyar viszonylatban. Előbbi viszonylatban a gyalogság aránya a lovassághoz képest 2:1, utóbbinál pedig 3:1. [7] A létszámbeli különbség az anyagi ellátás körülményének és a manőverezési lehetőségek különbsége által magyarázható, a fegyvernemek arányai közti eltérés pedig abból az egyszerű tényből fakadóan ered, hogy a lovasság jóval kisebb harci értéket képviselt egyenetlen terepen, mint síkvidéken.  

Emellett Zrínyi műve első felében részletesen kifejti azt is, hogy elképzelése szerint miként kell felépülnie a seregnek, vagyis hogy milyen tiszti pozíciókat szükséges betölteni, illetve hogy a gyalogságnak és lovasságnak milyen századokból és ezredekből kell felépülnie.[8] Ezenfelül részletezi azt is, hogy a hadseregnek milyen készletekre van szüksége, és hogy ezeket milyen módon és kiktől célszerű beszerezni. [9]

Az értekezés második felében rendkívüli részletességgel írja le, hogy miként kell felépíteni egy katonai tábort, illetve hogy a táboron belül hogyan kell elhelyezni a katonákat. A leírás azonban a tábor megerősítésére való kitérés előtt megszakad, ennek következtében sajnos Zrínyi elképzeléseinek csak egy részletét ismerjük meg e témakörrel kapcsolatban. Hogy milyen oknál fogva hagyta itt félbe művét, arra vonatkozólag nincsenek információink.[10]

 

 

Vitéz Hadnagy

A Vitéz Hadnagyot Zrínyi az 1650 és 1653 közti időszakban írhatta meg. [11] Mint ahogy a mű címe is sejteti, Zrínyi itt az egyéni hadvezéri képességet illetően értekezik. A Vitéz Hadnagy három eltérő szerkezeti egységre, nevezetesen discursusokra, aphorismákra és centuriákra tagolódik. [12]A Discursusok során Zrínyi egy már létező hadtudományi műhöz fűz valamilyen kommentárt. [13]Az aphorismák gyakorlatilag a hadászat egy-egy elemére nézve fogalmaznak meg előírásokat. [14]A centuriákat pedig alkalmi tanácsok egymással nem összefüggő gyűjteményeként definiálhatjuk. [15]

A Vitéz Hadnagyban kiemelt szerepet kapnak az ókori szerzők, illetve hadvezérek (mint például Caesar, vagy Fabius Cunctator) is, Zrínyi rájuk hivatkozva igyekszik bizonyos korszaktól független hadászati alaptörvényeket igazolni.

A szerkezeti tagolás mellett tematikailag is tagolható az alkotás, ugyanis e művében Zrínyi három fő témakör mentén ismerteti nézeteit. E három egységet a háborúk során lezajló véletlen események, a hadvezéri képességek, illetve a seregek harci értékét befolyásoló lélektani szempontok alkotják. [16]

Josephus Ricciust idézve utal arra, milyen fontos szerepe van a hadiszerencsének a fegyveres konfliktusokban: „a háborúkat nem csupán a bátorság és a vitézség viszi diadalra; ha nincs szerencséd, elvesztél.”[17]  Emellett viszont arra inti a vezéreket, hogy terveiknek csak egy kisebb része alapuljon véletlen tényezőkön: „Hogy a kapitány keveset bízzon szerencsére, de annak a kevésnek úgy kévántatik Fortuna assistentiája, valamint ha mind az egész summát bízná is, és a nélkül semmi egy kapitánnak is tusakodása.”[18]

Hadvezéri képesség terén kiemeli a tájékozottságot és a tervezőkészséget, véleménye szerint a vezérnek képesnek kellett lennie minden olyan elem fel- és megismerésére, amely egy-egy csata vagy hadjárat kimenetelét befolyásolhatja. Ahhoz pedig, hogy különböző kötelességeit megfelelően el tudja látni és mindent személyesen tudjon felügyelni, nagyon jól kell viselnie a fáradtságot is, itt pozitív példaként hozza fel például Skandar béget, illetve Hunyadi Jánost is.[19]  

Ugyanakkor negatív példákat is megemlít, így például elmarasztalja a "szorgalmatlan" Lajos királyt és a viszonyokat fel nem mérő, valamint a törők túlerővel szemben meggondolatlanul harcba bocsátkozó Tomorit, kiknek hadvezéri hiányosságai a mohácsi csatavesztéshez vezettek. [20]

A lélektani szempontok tekintetében írja le, hogy milyen hatással lehet a haláltól, sebesüléstől való félelem a katonákra. [21] Kiemeli, hogy e téren kulcsfontosságú, hogy mennyire van szokva a hadviseléshez a sereg, mely a vezér parancsnoksága alatt áll: „ha a hadad uj, ne adj eleiben olyan emlékezeteket, ahol megrettenhetne, ha pedig régi új vitézekbűl áll, ne félj semmit az olyantúl”.

Érzékletes leírással szemlélteti, hogy milyen hatással lehetett a katonák itélőképességére, ha a csapatok sorai közt kitört a pánik: „Láttam ötszáz törököt belehalni a Mura vizében, csak azért, hogy elveszett volt ijedtekben az eszek, és egy hajításnyival alább lévén az kelő avagy gázoló hely, nem találták meg.”[22]

A pánik kitörésének megelőzésére a szervezett, tömör csatarendet tartotta megfelelő eszköznek, ami a nyugati hadviselést tekintve már megvalósult, a magyar határőrvédelmi egységeknél viszont a portyázó harcmodorhoz való alkalmazkodás miatt még nem volt elterjedve. [23]

A Vitéz Hadnagy tehát a Tábori Kis Tractához (és Zrínyi más hadtudományi műveihez) képest nagyon sok kérdéskört feldolgoz, melyek sok esetben nem álltak egymással összefüggésben. E művében már nem azt írja le, hogy miként kell felépíteni az ideális sereget, hanem hogy hogyan kell azt vezetnie a hadvezérnek. Ezenfelül jóval inkább általános viszonylatban, mint a saját korszakának szemszögéből tekint a hadtudományra, ellentétben többi művével.

 

 

Az Török Áfium ellen való orvosság

Ez a mű tekinthető Zrínyi legkésőbbi hadtudományos alkotásának. 1660 és 1661 közé tehető, ugyanis már utal benne Várad elestére illetve II. Rákóczi György halálára. [24]

Fontos szerepet biztosít ebben az írásában Machiavelli munkásságának, ugyanakkor sajátos, a magyar viszonyokat figyelembe vevő gondolatokat fogalmaz meg abból kiindulva.[25]

A magyar függetlenség kérdését a katonai tényezők mellett politikai szempontok bevonásával elemzi, központi gondolata az önálló magyar hadsereg felállítása.

Részletesen jellemzi a külpolitikai viszonyokat, ezáltal pedig bebizonyítja, hogy a magyarság a függetlenség kivívásában nem számíthat nagymértékű külföldi támogatásra, épp ezért a magyar népnek kell ezt a célkitűzést megvalósítani. [26] Érvelése szerint a külhoni hatalmak semmilyen esetben sem fogják olyan mértékig a magukénak érezni a török kiűzésnek ügyét, mint maguk a magyarok, viszont a magyarok fokozott szerepvállalása esetén tőlük is nagyobb segítségre lehet számítani „Mert természet szerint való ratióból is vagyon, hogyha kit lát ember serénykedni a maga dolgában, inkább ad segítséget olyannak, hogysem a tunyának, az maga securitásával nem gondolónak és restnek.”[27]

Erős bírálatot fejez ki a magyar közkatonákkal, illetve a nemességgel szemben, mindezt azonban természetesen javító szándékkal teszi.[28] E művében szintén kitér a hadsereg ideális összetételére, egy 12000 főböl álló, egységben tartott és a határ mentén mozgatott haderőt látna szükségesnek állandóan (azaz békeidőben is) fegyverben tartani, azonban itt már a lovasság és gyalogság kettő az egyhez való arányát hirdeti. [29] Ezt a művét tehát már jóval inkább a magyar viszonyokra és a határvédelmi harcra vetítve írja meg, szemben azzal az értelmezéssel, ami a Tábori Kis Tractában jelenik meg és a nyugati hadászatot veszi alapul.

A sereg társadalmi alapjaként a parasztságot képzeli el, melynek kiképzése külföldről invitált tisztek segítségével történhetne meg. A mennyiség helyett fokozott hangsúlyt kell fektetni a minőségre, mert véleménye szerint a magyar katonáknak csak így van esélyük megverni a létszámfölényben levő oszmánokat.[30]

 A haderő felállításának anyagi tekintetében a nemességet szólítja fel fokozott áldozatvállalásra (ez azonban a valóságban értelemszerűen nem biztosított volna egy, a katonák eltartásához elegendő bevételforrást).[31]  E szerepvállalás ellentétéül példaként hozza fel Konstantinápoly elestét: a török szultán meginduló hadai ellen az üres államkincstárból nem tudtak további katonaságot felfogadni, ugyanakkor a város elestekor a bizánci urak kapzsisága miatt a győztesek kezébe bőséges kincsgyűjtemény kerülhetett.[32]

Zrínyi ebben a munkásságában már a valós viszonyok nagyobb mértékű figyelembevételével írja le az ideális magyar hadsereg felállítását, ugyanakkor ennek anyagi vonzatait tekintve itt sem szolgáltat olyan koncepciót, ami megvalósítható lett volna.

 

 

Összegzés

A XVII. század egy nagy jelentőségű választóvonal hadtörténeti szempontból: a harmincéves háború során még egyértelműen a zsoldos hadseregek dominálnak, de ekkor már felmerült az állandó hadseregek létrehozásának gondolata is, ami a század második felében el is kezd megvalósulni. Mindezt alapvetően a nyugati hadviselés viszonylatában lehet elmondani, magyar szempontból ugyanis a korábban más irányban végbemenő fejlődés ezt követően is eltérő utakon halad tovább. Hiába vázolta fel Zrínyi, hogy miként lehetne egy korszerű, reguláris magyar hadsereget létrehozni, ezeknek a koncepcióknak nemcsak az eltérő hadviselési hagyományok miatt sem volt realitása, hanem amiatt sem, hogy az efféle törekvéseket a császári hatalom saját jól felfogott érdekében nem tolerálta volna. Az önálló magyar hadsereg gondolata és a magyar függetlenség ügye tehát egy ördögi körben fonódott össze: a függetlenség kivívásához szükség lett volna az önálló seregre, melynek létrehozása azonban csak a politikai függetlenség birtokában lett volna megvalósítható.

A magyar hadászat korszerűtlenségét az is szemléletesen jelzi, hogy Gusztáv Adolf az 1625 és 1632 közti időszakban már azt a gyalogságra építő hadviselést fejlesztette tovább, mely a magyar hadászatban még hosszú-hosszú ideig meghonosulni sem tudott.  A Zrínyi életét követő korszakot tekintve is kijelenthető, hogy az irreguláris, portyázó és a lovasságra kiemelt hangsúlyt fektető hadviselés meghatározó maradt a magyar seregek körében. Ez egyaránt elmondható a XVII. század végén Thököly Imre, illetve a XVIII. század elején Rákóczi Ferenc csapataira vonatkoztatva.

Rákóczi bizonyos szempontból Zrínyi eszmei örökösének tekinthető, hiszen fontosnak tartotta volna, hogy a magyar katonákból egy olyan reguláris sereget állítson ki, mely a korszak nagyhatalmainak haderejével is képes vetekedni. Ebben azonban Zrínyi után fél évszázaddal ő is kudarcot vallott, több tényező miatt. Ezek közé tartozik, hogy seregét rövid idő alatt kellett felállítania és ezáltal kiképzésre kevés idő jutott, emellett a magyar katonák továbbra sem rendelkeztek megfelelő katonai képzettséggel és felszereléssel a reguláris hadviselés követelményeinek teljesítéséhez, illetve a kötött harcászati egységekben és alakzatokban való szolgálat alapjában véve idegen és nemkívánatos lehetett számukra.  Így tehát szükségszerű volt a portyázó hadviselés keretei közt maradni, melyben a magyar katonák járatosak voltak ugyan, de nagyobb mezei ütközetekben így sem tudtak versenyezni a reguláris hadviselés által biztosított harcászati előnyökkel.

Az elmondottak mellett fontos még kiemelni, hogy Zrínyi Miklós a magyar hadtudománynak kétségkívül kiemelkedő alakja volt. A kora újkor történetében nincs másik magyar író, aki a hadászatról oly mértékű ismeretekkel rendelkezett volna, mint ő, legyen szó akár az általános, akár a korszakhoz kötött vonatkozásokról. Ha rendelkezésére állt volna az a hadsereg, melyet műveiben részletekbe menően felvázolt, könnyen lehet, hogy ma egész Európában a korszak azon jelentős hadvezéreivel említenék egy lapon, mint amilyenek Gusztáv Adolf, Albrecht von Wallenstein, vagy Henri Turenne voltak. 

 

 

A felhasznált irodalom és a rövidítések jegyzéke

Bene – Hausner 1997: Bene Sándor − Hausner Gábor: Zrínyi Miklós válogatott levelei. Budapest, 1997.

Csikány 2005: Csikány Tamás: A harmincéves háború. Budapest, 2005.

Hausner 2013: Hausner Gábor: Márs könyvet olvas. Zrínyi Miklós és a 17. századi hadtudományi irodalom. Budapest, 2013.

Nagy 1972: Nagy László: Magyar hadsereg és hadművészet a harmincéves háborúban. Budapest, 1972.

Perjés 2002: Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 2002.

Perjés – Rohonyi – Tóth 1976: Perjés Géza − Rohonyi Gábor − Tóth Gyula: Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Budapest, 1976.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Bereznay István: A hadviselés gyakorlata és elmélete... (folytatás)
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat