Konczi Viktor:

A kora újkori hadseregszervezés és

a Landsknechtek kialakulása

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)

 

 

Bevezetés:

 

            Dolgozatom témája a kora újkori hadseregszervezés, a korabeli svájci hadsereg  és a Landsknechtek kialakulása. Ez a három téma szorosan összefügg egymással, hiszen a késő középkori és kora újkori svájci hadseregszervezés kulcsfontosságú a gyalogsági forradalom, és a hadseregek szerveződési és harctéri átalakulásában. A svájci hadseregben tulajdonképpen a kora újkori seregek és az új hadkiegészítési rendszerek csíráját láthatjuk, ami később az abszolutista államok sorozási rendszereiben és a német Landsknechtek harcmodorában teljesedik ki, így vizsgálatuk nélkülözhetetlen a kora újkori hadviselés megértésében. A téma vizsgálatához forrásul szolgálnak seregösszeírások, sorozási rendeletek, a hadak ellátási, utánpótlási pénzügyi dokumentumai, csataleírások, és a korabeli hadtudományi értekezések, képi forrást a korabeli festmények, metszetek jelentenek, illetve a korból ránk maradt nagyszámú régészeti lelet is.

 

 

 

A 16-17. század seregszervezése:

 

            A kora újkorra a középkori viszonyokhoz képest drasztikusan megnőtt a hadseregek mérete, aminek több oka is lehetséges. Magyarázatul szolgálhat az európai népesség robbanásszerű növekedése, illetve a 15-16. századi gyalogsági forradalom, ami tulajdonképpen egyszerre lehet ok és okozati tényező is. A hadseregek pontos lélekszámával kapcsolatban csak következtethetünk, mivel nincsenek pontos feljegyzések, az összeírásos hadkiegészítés még nem valósult meg, és nagy a dezertálások száma. A számok meghatározására fontos források lehetnek a toborzásokra vonatkozó utasítások, parancsok, zsoldosszerződések, és az élelmezéssel kapcsolatos adatok. Példaként 1648-ban a birodalmi Bajor hadsereg kb. 40.000 katonával és 100.000 követővel rendelkezett.
A hadseregek lélekszámának növelése összefüggésbe hozható a gyalogság szerepének növekedésével is, mivel a 16. századra kialakulnak azok a fegyvertípusok, amik alkalmasak a nehézlovasság elleni effektív küzdelemre. Ezek közül a három legfontosabb a lőfegyverek elterjedése és folyamatos modernizációja, a gyalogsági alabárdok, illetve a több méter hosszú pika, a Langspieß.

 

Azon kívül, hogy a gyalogság, a relatív kis létszámú nehézlovasságnál nagyobb harcértékkel rendelkezik, más háborús területen is nagyobb számban volt szükségeltetett, ami az ostromokat jelentette. A 15. századi Itáliában láthatunk először példát az új, kora újkorra jellemző védművek kialakulására, az ún. csillagerődökre. Rómában a déli falat az 1530-as évekre alakítják át, és egy bástyája a korhoz képest hatalmas tűzerővel, 16 nehéz és 8 könnyű ágyúval rendelkezett.  A csillagerőd fő jellegzetessége a szögletes bástya, amivel a védők számára nem maradt belőhetetlen terület így növelve a támadókat érő tűz effektivitását. A csillagerőd falai sokkal alacsonyabbak és vastagabbak voltak a korábbiaknál, és enyhén dőlve épültek. Az ilyen stratégiával kiépített védművek bevételéhez is nagyobb számú gyalogság szükségeltetett, egyrészt, mivel a roham sokkal nagyobb veszteségekkel járt,  a védők kiéheztetése is tovább tartott, és az ostromgyűrű fenntartásához is több katonára volt szükség. Az ok okozati összefüggés tehát, hogy ezen változások miatt volt szükséges a hadseregek méretének növelése, vagy pedig a harcképes lakosság növekedése hozta szükségessé az új taktikák kialakulását, nem egyértelmű.

 

A hadseregek fejlődésének úgy szakaszát jelentette az 1600-as évek elején az első tisztképző intézmények kialakulása (pl. Tüblingen). Ez azt jelentette, hogy a kora újkorra egy tisztnek egyre több szaktudással kellett rendelkeznie,  mint a ballisztika, térképészet, lőfegyverek, ágyúk, általános stratégia és taktika, gazdasági ismeretek, stb. Egy páncélos lovag bátorsága és testi ereje nem jelentett tehát feltétlen alkalmasságot egy hadsereg vezetésére,  ettől függetlenül természetesen a származás a legjelentősebb tényező a tiszteknél (egészen az első világháborúig így volt).
   
A kora újkor egyik legnagyobb seregszervezési problémája a sorozás illetve az önkéntesség kérdése volt. A 17. századra megnő a sorozások száma, bár a seregek nagyrészét így is önkéntesek adták. Az államokon belülről és kívülről is soroznak, de egyik módszer sem működik rendesen, mindkét hadkiegészítési formának megvannak a maga előnyei is, ezekről hosszass filozófiai vitákat folytattak a kor uralkodói, hadvezérei.
Az államon belüli sorozás előnye a koronához való lojalitás, illetve a vezető tisztek, és katonák közötti kulturális egység volt, viszont nagy hátránya a saját alattvalók, a háborúban elkerülhetetlenül bekövetkező, tömeges halála volt.  Egy saját sorozási rendszer kiépítése és a katonák felfegyverzése is hatalma összegeket vont maga után.
A zsoldosseregek alkalmazásának előnye pontosan az államon belüli toborzás gyengepontjain alapszik: gyors, nem kell toborzási és felszerelési rendszert kiépíteni és finanszírozni hozzá, a katonák tömeges halála nem gyengíti az államot, viszont a zsoldosok hűségét az arany, és nem a korona iránti lojalitás jelentette.

 

A sorkatonák leginkább a társadalom marginális és szegény rétegéből származott. A kor tisztjei a társadalom legaljaként jellemzik a katonákat, akiket valóban gyakran kocsmákból és bordélyházakból fogdostak össze. Gyakori eset, hogy az igazságszolgáltatást elkerülendő jelentkezett valaki a hadseregbe, illetve hogy a bűnözőket is felfegyverezték hogy katonai szolgálattal helyettesítsék büntetésüket. Az ilyen, bűnözőkből szervezett seregcsoportokban természetesen a szokásosnál is nagyobb volt a dezertálási arány, illetve az általános fegyelem hiánya is problémát jelentett. Gusztáv Adolf volt a kor egyik uralkodója, aki rendeletben tiltotta a bűnözők besorozását, kivételt ez alól kizárólag a szükséghelyzet jelentette.
Városból és vidékről a források és feljegyzések szerint ugyanolyan arányban soroztak, de, mivel a lakosság jelentős része vidéken lakott, feltételezhető, hogy ezek az adatok tévesek, illetve a sorozás helyének sokszor a legközelebbi várost, sorozási központot adták meg. Az önkéntesek movitációja a zsákmányszerzés, a szegénységből való kitörés esélye, az ideológiai indíttatás minimális. A kor egy új talánya a hadbíróság is, ami a láthatóan fegyelmezetlen és lojalitást nélkülöző katonának volt hivatott rendben tartani. A seregek ellátása is katasztrofális a nagy méretük miatt, gyakorta fosztogatáshoz folyamodnak a katonák hogy ne éhezzenek, erre tökéletes példa a Bajor örökösödési háború 1778-79 között, amit  Kartoffelkrieg (krumpliháború) néven illettek, ugyanis a seregek folyamatos éhezése és ellátása jelentette a legnagyobb veszélyt, nem is volt nagyobb ütközet az ellenfelek között. Az orvosi ellátás sem mondható jobbnak, kb. 500-1000 emberre jutott egy felcser, aki gyakorta képtelen volt ellátni a katonák sebeit, sérüléseit.

 

 

 

A svájci hadseregszervezés:

 

 

 

A gyalogsági forradalom, a nehézlovasság elleni harcmodor kialakulása, az egész lakosságot átfogó hadseregszervezés és a Landsknechtek kialakulása is mind Svájchoz köthetők, és a középkorig nyúlnak vissza. A 3 Kanton, Uri, Schyz és Unterwalden 1291-es szövetsége után felállított védelmi erők jelentős sikereket értek el a birodalmi német seregek ellen. A győzelem kulcsa a gyalogság effektív használata volt, a zárt lándzsás-gyalogsági harcmodor, és az általános fegyelmezettség. Ezt, a pikás gyalogságot az ókor óta a svájciak használták először offenzív módon a csatatéren. A svájci katonák előszeretettel használtak alabárdot, degent (rövid kard), tőrt, és fejszét. A pikák, számszeríjak és lőfegyverek is gyakoriak voltak, de sok munkát igénylő karbantartásuk és nehézkes mozgékonyságuk miatt ha tehették, nem használták ezeket; mivel igen megnehezítette a csata utáni fosztogatást. Nehézlovasságot alig-alig használtak a svájciak, logikusan, hiszen elég csak az alpoki terepviszonyokra gondolni.

A svájci kantonok szövetsége folyamatos harckészültségben volt, minden polgárnak vagyonától függően saját maga kellett a felszerelését beszereznie és karbantartania, néhány gazdag városban például nem kaphatott polgárjogot akinek nem volt tulajdonában egy teljes katonai felszerelés. Nem volt külön kiképzés sem, a háborúskodás és harcias életmód megszokott volt a svájciaknak, gyerekkoruktól kezdve folyamatosan tanulták el az emberek a katonáskodást és fegyverforgatást szüleiktől.

Hivatásos katonai tisztjeik nem voltak, a kantonok egy-egy hivatalnokát választották ki a csapatok vezérlésére, és a hadjáratok, fosztogatások megszervezésére. A svájci katonákat, alapvető harciasságuk miatt, nem csak honvédő harcokra lehetett alkalmazni, előszeretettel fosztogattak illetve egyszerűen csak pusztítottak, egy-egy megnyert csata után. A források és leírások alapján gyakrabban fordult elő, hogy ha egy svájci katona elhagyta a csatasort, akkor fosztogatni ment mintsem dezertált. Ezért az 1476-os törvény szerint aki futásnak eredt, helyben akárki kivégezhette; ez effektív megoldást jelentett a fosztogatni eredő katonák ellen is, hiszen nyugodtan hivatkozhattak tisztjeik dezertálása, ha egy katona bármily okból elhagyta a csatasort.

A katonai sikerek után az első 3 kantonhoz több város is csatlakozott, később viszont el is foglaltak új területeket, és folyamatos rabló, fosztogató hadjáratokat szerveztek a gazdag észak-itáliai városok ellen, illetve gyakorivá váltak a svájci zsoldosok és kiképzőtisztek más országok seregeiben.

 

 

 

A Landsknechtek:

 

A svájciak sikerei után hamar elterjedt a gyalogság orientált harcmodor Európa többi részén. Több államban is svájci veterán tisztek tanították a katonákat a pika használatára illetve a formációban való menetelésre. A német Landsknechtek tulajdonképpen a svájci katonák megfelelői, először ezt a nevet 1486 körül kapták (jelentése: országszolga, földszolga), és Maximilian császárnak köszönhető a Landsknecht-harcmodor elterjedése, állítólag ő maga is harcolt a gyalogsági sorokban és menetelt pikával. A Landsknechtek a harctéren fegyelmezetten harcoltak, de nagyon rossz hírük volt, tipikus rájuk nézve a brutalitás, értelmetlen pusztítás, rablás, kegyetlenség a civil lakossággal szemben. Erre tökéletes például szolgálnak a 30 éves háború leírásai, képi ábrázolásai.

 

Felszerelésük megegyezik a svájci katonáéval, viszont a Landsknechteknél kialakult egy jellegzetes díszes viselet, ami katonánként változott. Kialakul náluk egy bizonyos szintű összetartozás-tudat, összetartó erőnek leginkább a sorozási tartományt, illetve a hadvezért tekintették. Például szolgálnak erre a mai napig megmaradt Landsknecht dalok és indulók.

 

A 16. század közepén megjelenik az ezred (Regiment) mint igazgatási egység, ami 10 zászlóaljból (Fähnlein) állt, ami 500 gyalogost számlált, mindegyik külön mennyiségű pikással, alabárdossal, rövid közelharci fegyverekkel, muskétással, de ezek az egységek kizárólag adminisztratívak voltak, a csatatéri felállásban nem volt szerepük, tehát még nem beszélhetünk modern hadseregszervezésről.

 

Kiemelkedőek a Landsknechtek közül a Doppelsöldnerek, akik az első sorokban harcoltak és számuk általában zászlóaljanként 125 volt. Doppelsöldner csak tapasztalt, saját felszereléssel rendelkező katona lehetett. Nevük jelentése duplazsoldos, mivel, logikusan, dupla zsoldot kaptak szolgálatukért. Feladatuk az ellenséges lándzsafal közelharcban való megbontása volt, amire hatalmas kétkezes kardokat (ún. Zweihander-t) használtak. Mivel a Zweihandert két kézzel kellett használni, pajzsot nem hordtak, az összes védelmüket testpáncéluk jelentette. Érthető tehát hogy dupla annyi zsoldot kaptak a harctér egyik legveszélyesebb feladatáért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

• Frank Tallett: War and War and Society in Early Modern Europe, 1495-1715. Routledge, 1992.
• Brigitte Maria Wübbeke : Das Militärwesen der Stadt Köln im 15. Jahrhundert.  F. Steiner, 1991.
• Siegfried Fiedler: Taktik und Strategie der Landsknechte, 1500-1650. Bechtermünz, 2005.

Nicholas Hooper, Matthew Bennett: The Cambridge Illustrated Atlas of Warfare: The Middle Ages, 768-1487. Cambridge University Press 1996.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Konczi Viktor: A kora újkori hadseregszervezés és a Landsknechtek kialakulása
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat