Ideiglenesen a Szapolyai honlap lehetőséget ad azon tehetséges szerzőknek is, akik nem kimondottan Szapolyai János korával foglalkoznak. A jövőben induló kora-újkoros honlap megszületéséig a kedves olvasó ezen dolgozatokat a www.szapolyai.hupont.hu felületen olvashatja. (Üdvözlettel: a szerkesztő.)
Bereznay István: II. Rákóczi Ferenc - Vallomások,
II. könyv
(ELTE-BTK, Kézirat, 2013 decembere)
A Vallomások keletkezése
II. Rákóczi Ferenc a vallomásokat már az emigráció évei alatt írja meg. A szabadságharc bukását követően a fejedelem Lengyelországba menekül, majd innen hajózik át Franciaországba, ahol XIV. Lajos udvarának tagja lesz. A napkirály halálát követően azonban nem érzi már otthon magát az arisztokrata körökben, ezért Grosboisba költözik és a kamalduli szerzetesek kolostora mellett vásárol házat. Itt kerül bizonyos mértékben a janzenista elvek hatása alá, melyek innentől kezdve élete végéig meghatározzák vallásosságát.
Így tanulja meg istent félelem nélkül szeretni, illetve erre vezethető vissza a vallomások során megjelenő kiválasztottság tudatának gyökere. [1] Utóbbi motívum talán a vallomások ezen soraiban kerül legjobban kifejezésre: "...megmutattad nekem a hazám iránti kötelességemet olyan indítékok alapján, melyeket már fogságom leírása előtt felsoroltam neked".[2] Továbbá itt válik a fejedelem példaképéve Szent Ágoston, akinek a fejedelemre gyakorolt hatását a Vallomások fejezi ki a leginkább szembeötlő módon.
Bár Rákóczrira nem lehet Janzenistaként tekinteni (jó példa erre, hogy havonta áldozott, holott ezt a janzenisták helytelenítették), a janzenista elveknek a fejedelemre való hatása vitathatatlan.[3]
A Vallomások első könyve a szabadságharcot megelőzően ad képet a fejedelem életéről. A II. Könyv az 1703 és 1717 közti eseményeket dolgozza fel. A II. könyvet már török emigrációban, 1717 február 21-én kezdi el írni a fejedelem Drinápolyban, az ekkor megírt rész a Franciaországba való megérkezésig tart. A könyvet 1718. októberében Jeniköjben folytatja Rákóczi.
Sajátosságok
Már az sem egyszerű kérdés a vallomásoknál, hogy történetírói avagy szépirodalmi műként célszerű-e inkább erre az alkotásra tekinteni. Köpeczi Béla szerint a vallomásokra elsősorban szépirodalmi műként lehet tekinteni, melynek elsődleges célja az önelemzés. [4] Ezt látszik alátámasztani egy, a fejedelem tollából származó mondat is: "Gazdagabban kellene mindezt elbeszélnem, ha az volna szándékomban, hogy történelmet írok vagy magyarázok, nem pedig az, hogy lelkiismeretemről adjak számot".[5]
A történetírói szempont háttérbe kerülése magával vonja azt is, hogy az író az elbeszélést gyakran szakítja meg Istenhez intézett monológokkal, hol csupán pár sor erejéig, hol pedig oldalakon keresztül. A fejedelem ekkor "Istennel kíván társalogni, vagy hozzá fordul, válaszát várva."[6] Az események nagyrészt kronológiai sorrendben kerülnek bemutatásra, bár esetenként ezt megszakítják előre- illetve visszautalások a szöveg során.
A II. könyv kapcsán képet kaphatunk a fejedelem meglátásairól, véleményéről a szabadságharc jónéhány fontos mozzanatát illetően. Nem szabad azonban eltekinteni az elbeszélés retrospektív jellegétől, ami a legjobban talán akkor érződik, mikor szembeállítódik egymással a Vallomásokat megíró és a Vallomásokban szereplő Rákóczi. Mindemellett a Vallomásokban leírtak segíthetnek értelmezni a kor néhány fontosabb kérdését, akárcsak az író belső lelki világát.
Az önmagát elmarasztaló fejedelem
"Számára a politika nem nagyúri passzió volt – mint osztálya tagjai általában tartották, hanem isteni megbízatás, erkölcsi kötelesség, amt élete végéig viselnie kell, amiért minden tudását latba vetve küzdenie kell." - mondja ezt a fejedelemről Bánkúti Imre.[7] Ugyanakkor érdemes megnézni, miként nyilatkozik erről a vallomásokban maga Rákóczi.
Maga a Vallomások cím is arra utal, hogy a fejedelem bűnösnek érzi magát. Jól kifejeződik ez az érzés a mű első sorai közt is "...hogy emlékezéssel visszaidézve eddig eltelt életemet, sírjak annak gyalázata miatt...".[8]
A fejedelem önmagát elsősorban amiatt marasztalja el, hogy cselekedeit az Isten iránti áhítat és a nemzet érdeke helyett saját érdekei motiválták. Az alábbi módon fogalmazza ezt meg: "Mily távol voltam tőled, ó, legfőbb jó, én, aki cselekvéseim céljának nem téged, hanem önnönmagamat és rangom rosszul értelmezett elvét tettem meg".[9] Ezzel párhuzamosan gyakran használja a Vallomások II. könyve során Rákóczi az "önszeretet" szavat cselekedetei indítékának megjelelöse során, illetve gyakran említi hibaként azt is, hogy az Istenhez való fohászkodás és útmutatáskérés helyett világi tanácsosok szavára hallgatott.
A vallásosság szerepe a fejedelmi hivatásban
Saját hibáinak bemutatása által Rákóczi más fejedelmek számára is mintát kíván állítani: "Ezért hát, ó fejedelmek, valahányan csak olvassátok a méltatlan, bűnös fejedelemnek ezt a vallomását, tanuljátok meg: először az Istentől, és csak utána kell az emberektől tanácsot kérni, hogy elsősorban keresztényi és csak másodsorban rangotokhoz illő kötelességeteknek tegyetek eleget".[10]
A fejedelemnek ezen mély vallásosságából fakadó és középkori mintákra visszamenő szemlélete – mely a hatalmat Istentől eredezteti – kétségkívül egyedülálló a 18. század elején, hiszen Machiavelli Fejedelmében már szó sincs például a vallásosság szerepéről, illetve az 1738-as, Nagy Frigyes által írt Antimachiavelliben sem kap már a vallásosság olyan szerepet, mint amelyet Rákóczi művében tölt be.
Vallási toleranciája mellett éppen ezért az alattvalóktól is elvárta az Isten iránti hűséget, mint ahogy azt művének alábbi sorai is jól kifejezik: "Az Isten iránti hűséget kényszerítsétek ki alattvalóitokból, bármely vallásúak is legyenek, mert ha ezt megszilárdítjátok, biztosak lehettek a felől a hűség felől is, mellyel alattvalóitok nektek tartoznak".[11]
A szabadságharc bukása
A vallomások II könyvében a szabadságharc eseményei közül annak végnapjairól kapjuk a legrészeltesebb leírást. Maga a fejedelem két tényezőt emel ki, amelyek a kudarchoz vezettek: "...a pénzhiány és az általános hadvezetési tudatlanság tettek pontot a jól és merészen megkezdett, s a rézpénz forgandóságának idején élénkon folytatott ügyeinkre". [12] Említi továbbá a három évig tartó dögvészt, a fontos erősségeknek viszonylag rövid idő alatt német kézre való kerülését, illetve az ellenség által elfoglalt vármegyékből a szabadságharc ügyével szimpatizálók menekülését is.[13]
Fontos esemény még küzdelem végnapjaiból az orosz cártól való segítségkérés (a vele való viszonyra a későbbiekben térnék ki részletesen), illetve a Károlyi Sándorra rótt megbizatás.
A fejedelem és Károlyi generális nézeteltérése
A szabadságharc lezárulta vitatott kérdést jelentett nemcsak Rákóczi, de az utókor számára is. Kiemelném például e téren Deák Ferenc szavait: "A nemzet hálát adhatott volna Istennek, ha 1849-ben Világos helyett egy második szatmári békét köthetett volna". [14] Ennek ellenére a tárgyalások kezdetekor Rákóczi a császári oldalt képviselő Pálffy János beszédében csupán "zagyva szóáradatot" lát, melynek keretében meglátása szerint "a szerződések német részről való megtartásának csekély biztosítéka" fogalmazódik meg csupán.[15] A fejedelem a békével szembeni alternatívaként abban bízott, hogy "Kassán és Munkácson élénk a védelem, s ha ezeket az őrhelyeket megtartjuk, a gyakran emlegetett orosz segítség megérkezése esetén nem kis reményünk maradhat arra, hogy segítünk ügyünkön és a háborún".[16]
Károlyi ezzel szemben jóval bizakodóbb I. József irányában, hiszen túszként is ajánlja magát a császári fél részére.[17] Már egy 1711 január végi feljegyzés is azt bizonyítja, hogy a generális már ekkor is a megbékélésre törekedett.[18] Lengyelországba való távozásakor 1711 feburárjában a fejedelem rábízza tábornokára a katonai és politikai hatalmat.[19]
Ekkor azonban ő már nem feltétlen híve Rákóczinak és ezt egy 1711 feburár 21-én írt level is kifejezi, melyben a fejedelem iránt való hűsége helyett kötelességtudatát és a nemzet érdekei iránt való elkötelezettségét emeli ki.[20] Egy 1711 március 8-i levélben írja ugyan a fejedelemhez, hogy "abban penig bizonyos lehet Felséged, hogy egyszer adott resolutiom szerént partikuláris békességre nem lépek s Felségedtől el nem szakadok", március 14-én mégis leteszi a hűségeskűt a császárnak.[21]
Rákóczi, bár tudott Károlyi politikai elképzeléseiről, megpróbálta meggyőzni őt az európai békéig való kitartás lehetősége mellett, Károlyi pedig szintén nem akarta Rákóczival megszakítani a kapcsolatot. Emiatt alakult ki a szabadságharc végének zavaros viszonya kettejük közt[22].
Az április 27 és 29 közt lezajló szatmári országgyűlés azonban már végképp nem a fejedelem elképzelései szerint alakul. Sőt, a Károlyi megöletésével megbízott követek sem teljesítették már a parancsot, a fejedelem ekkor tehát már egyértelműen nem ura a helyzetnek.[23]
Feltételezhetően mindketten tisztában voltak az európai viszonyokkal, Rákóczi azonban morális okokból nem tudott azonosulni a Habsburgokkal való megbékéléssel, míg Károlyi reálpolitikusként jól átlátta ennek szükségességét.[24] Erre vezethető vissza az, amit a fejedelem a vallomásokban is ír: "Ezért mindezt annak rendje s módja szerint végiggondolva hajlandó voltam Károlyi fölmentésére" .[25] Mindemellett a fejedelem csalódását fejezi ki generálisa tevékenységével kapcsolatban és hozzájárul annak az árulóképnek a létrejöttéhez, mely Károlyit illetően mind a mai napig létezik.
Rákóczi és a külpolitika: A francia király, az orosz cár és Sienawska hercegnő
Rákóczi Ferenc a vallomások alapján reálisan tudta értékelni a korabeli európa politikai és hadi eseményeit, eltekintve talán az orosz segítségbe vetett bizalmától. A spanyol örökösö dési háború viszonyairól azonbak kétségkívül reális képpel rendelkezett, ezt bizonyítja az is, hogy kritikával kezeli XIV. Lajos egyik levelét is: "...mégis tudtam, hogy katonai ereje nincs olyan helyzetben, amilyenre a császár sakkbantartásához szükség lett volna".[26] Ugyanezt támasztja alá művének a geertruidenbergi béketanácskozásra utaló részlete.[27] A Napkirályra mindemellett hű szövetségként és uralkodói példaképként tekintett a fejedelem. Ennek megfelelően a XIV. Lajosról alkotott jellemzése nem nélkülöző a részrehajlást sem, "jámbornak, jóságosnak, igazságosnak, bölcsnek...a hízelgéstől és dícsérettől viszolygónak" írja le.[28] Ez a kép nehezen összeegyeztethető az agresszív külpolitikát folytató és Versaillesban rendkívül költséges udvartartést működtető XIV. Lajossal.
A Napkirály a Spanyol örökösödési háborút lezáró béketárgyalások során megígéri ugyan, hogy képviseli Rákóczi érdekeit, azonban erre végül a valóságban nem kerülhetett sor .[29]
A korábbiakban már említettem a fejedelemnek az orosz segítségnyújtásba vetett bizalmát. Egy, a fejedelemtípusokat számbavevő leírás során is feltételezhetően Nagy Pétert veszi mintául, ez az ideális fejedelem ugyanis "Mindent tudni akar, mindenkit meghallgat, megvizsgálja a legapróbb dolgokat...mesteremberként dolgozik, bejárja a külföldi tartományokat, saját tartományait rendben összefogja. Meghonosítja a külföldi szokásokat".[30]
Amennyiben az előbbi leírás az orosz cárról vesz mintát, úgy a fejedelem a későbbiekben merőben más fényből világítja meg az uralkodót: "Másrésztől viszont jobban kellett bíznom a francia király ígéreteiben, mint a cáréban, akinek cselekvésmódja, életvitele, erkölcsei és szokásai szerfölött ellenemre voltak".[31] A szabadságharc bukását követően egyre inkább csökken a segítségnyújtásba vetett hit, bár Rákóczi igyekszik közvetíteteni az oroszok és az oszmánok közt is a béke ügyéért.[32]
A Sienawska hercegnővel folytatott viszonyt illetően is érdemes megnéznünk, mit ír a fejedelem: "Előre látván, hogy nem időzhetek tovább Lengyelországban, ama politikai elképzeléseim is halványulni kezdtek, melyek miatt a viszonyt fönntartottam".[33] Ez alátámasztja azt a feltételezést, mely szerint a politikai érdek sarkallta Rákóczit a kapcsolat fenntartására, a hercegnő ugyanis hathatósan tudta képviselni szeretője érdekeit a lengyel arisztokrácia körében.[34]
A franciaországi emigráció
Művének Jeniköjben keletkezett részében Rákóczi részletes leírást készít a Lengyelországból Franciaországba való áthajózásról, illetve az itteni arisztokrácia körében eltöltött időről is. Elbeszélése szerint a király jóindulattal viseltetett iránta, oly mértékben, hogy vadászatain idővel "tetszése szerint" jelenhetett meg.[35] Ez is azt támasztja alá, hogy "Sáros grófja" (ahogy önmagát megnevezte emigrációja során) mennyire otthonosan mozgott a francia arisztokrácia köreiben. Részletesen leírja azt a két hölgyet is, akik felébresztették érzelmeit franciaországi tartózkodása során és akiknek igyekezett elnyerni kegyeit.[36]
XIV. Lajos halálakor érdekes az udvaroncok reakciójának megjelenítése: "...egyesek sírnak, mások nevetnek, emezek szervezkednek, amazok terveket szőnek"[37] A királyi udvarból való távozáshoz az vezetett, hogy a fejedelem megundorodott ettől a légkörtől "a királyi végrendelkezéseinek kihirdetése és gyökeres kiforgatása", a legbölcsebb király rendelkezéseinek kiforgatása miatt.[38] Kiábrándul abból, XIV. Lajos halála után "a hercegek az egységet csupán a király rendelkezéseinek megváltoztatására fordították".[39]
Az írói szándék
Mi lehetett Rákóczi Ferenc szándéka a vallomások megalkotása által? Csupán lelkiismereti okok miatt alkotta meg művét, vagy akart-e valamit tanítani olvasói számára? Feltételezhetően mindkét szándék megvolt a száműzőtt fejedelemben és ez vonta magával az írás tárgyának gyakori változását is művén belül. Lezárásképp egy, az Emlékiratokból vett idézetet szeretnék felhozni ennek a kettősségnek alátámasztására:
"Az emberek Vallomásaimból megtudják majd, milyen indító okok hajtottak a szereplésre; ebből a könyvből megismerik azt, amit tettem. Nem kívánok semmi egyebet, minthogy Vallomásaimat olvasva felismerjék, hogy bűnös vagyok, Te pedig inkább irgalommal, mint igazsággal telt Isten, gyöngéd apa, én pedig tékozló fiú".[40]
Felhasznált Irodalom
Hopp 1979: II. Rákóczi Ferenc: Vallomások, szerk. Hopp Lajos, ford. Szepesi Erika, Vas István. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.
Keller 1926: Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc és a nők: regényes históriák a fejedelem korából. Kassa, Kassai Újság Kvny. 1926.
Kovács 2004: Kovács Ágnes: Rákóczi és Károlyi. In: Pro Patria : tanulmányok, szerk. Kujbusné Mecsei Éva (p. 41-52.). Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2004.
Köpeczi 1991: Köpeczi Béla: A Bujdosó Rákóczi. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991.
Magyari 2002: Magyari András: A Rákóczi-szabadságharc főbb politikai és katonai problémái 1710-1711-ben. In: Évek az ezerszázból: kortárs erdélyi történészek, szerk. Dávid Gyula, Veress Zoltán (p. 162-171.). Stockholm, Erdélyi Könyv Egylet, 2002.
Mezey 1982: Mezey Barna: II. Rákóczi Ferenc állampolitikai elképzelései. In: A magyar politikai és jogi gondolkodás történetéből, XVII-XIX. század, szerk. Kovács Kálmán (p. 87-102.). Budapest, ELTE, 1982.
Szabó 1943: Szabó Adorján: Az Istent kereső Rákóczi. Kassa, Wiko Ny., 1943.
Tamási 2007: Tamási Zsolt: II. Rákóczi Ferenc vallásossága. In: Évfordulós tanácskozások: 2007, szerk. Muzsnay Árpád (p. 126-143.). Szatmárnémeti, EMKE Partiumi Aleknöksége, 2007.
[1] Tamási 2007, 141.p.
[2] Hopp 1979, 420.p.
[3] Szabó 1943, 13.p.
[4] Köpeczi 1991, 501.p.
[5] Hopp 1979, 470.p.
[6] Köpeczi 1991, 502.p.
[7] Mezey 1982, 87.p.
[8] Hopp 1979, 419.p.
[9] Hopp 1979, 421.p.
[10] Hopp 1979, 423.p.
[11] Hopp 1979, 434.p.
[12] Hopp 1979, 444.p.
[13] Hopp 1979, 444-445.p.
[14] Magyari 2002, 162.p.
[15] Hopp 1979, 448.p.
[16] Hopp 1979, 452.p.
[17] Hopp 1979, 448.p.
[18] Kovács 2004. 42.p.
[19] Hopp 1979, 455.p.
[20] Kovács 2004, 45.p.
[21] Magyari 2002, 167.p.
[22] Magyari 2002, 168.p.
[23] Hopp 1979, 460.p.
[24] Kovács 2004. 50.p.
[25] Hopp 1979, 458.p.
[26] Hopp 1979, 449.p.
[27] Hopp 1979, 459.p.
[28] Hopp 1979, 546.p.
[29] Hopp 1979, 556-557.p.
[30] Hopp 1979, 472.p.
[31] Hopp 1979, 494.p.
[32] Hopp 1979, 467.p.
[33] Hopp 1979, 479.p.
[34] Keller 1926, 39.p.
[35] Hopp 1979, 518.p.
[36] Hopp 1979, 520-521.p.
[37] Hopp 1979, 541.p.
[38] Hopp 1979, 542.p.
[39] Hopp 1979, 548.p.
[40] Köpeczi 1991, 503.p.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612420618, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
3. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
5. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
6. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Hannahról és Avrilről szóló oldal ja és persze Selenáról meg Hilaryról szóló tök jó oldal lesz majd TALÁN ja és Haylie-ről is FOG szólni
avrillavigneeshannah.hupont.hu
7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
8. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
9. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
10. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
11. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
12. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
14. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak
► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre
lakasvetel.hupont.hu
15. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IX., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Álom-völgyi sétánk" folytatódik a sors tengerén. E kötet közel 30 cikluskezdő írást is tartalmaz. Zárójelben megjegyzem, a ciklusok már keletkezésük idején megkapták jelenlegi címeiket, de e kötetig vers csak utólag készült hozzájuk.
solverus-versek-ix.hupont.hu
16. Virágkötészet - Török Regina
► Itt láthatók az elkészült munkáim
viragkoto.hupont.hu
17. Kertes házat keresek cserére
► Két ingatlant szeretnék egy közvetlen vízparti családi házra vagy nyaralóra cserélni,ami manapság nem éppen könnyű.. A két ingatlan értéke kb. 21,5 milló Ft
lakascsere.hupont.hu
18. A világítótorony
► Természetesen mindenkiért.
avilagitotorony.hupont.hu
19. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása
► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia
energiavandor.hupont.hu
20. Helló!! Ez egy jó csajos oldal!! Érezd jól magad!! :D
► Remélem mindent bele írtam amire szükségetek van. Jó szórakozást! ;) :P
szupercsajosoldii.hupont.hu
► HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM
torokszentmiklos.hupont.hu
22. Naposcsibe kapható a Békési Keltetőnél
► Napos csibe.Naposcsibe kapható. Hús- és kettőshasznú naposcsibe eladó. A fél ország területén ingyenes kiszállítással! Érd: Tóth Szabolcs Tel: 20/9189647 www.bekesikelteto.hu
bekesikelteto.hupont.hu
► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN
kisagyam.hupont.hu
24. Szárok , Képek , Sztorik , Infók , Csak Neked !
► Ezen az oldalon minden megtalálható ami sztárokkal kapcsolatos! Remélem mindenki megtalálja azt ami őt érdekel! Jó nézelődést!
sztarok-kepei.hupont.hu
25. Csak egy mondat, minden egyes nap!
► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!
csak-egy-oldal.hupont.hu
26. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922
fekalkatreszek.hupont.hu
27. Boxit Packages
► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.
boxitpackages.hupont.hu
28. Egy új közösségi portál, ahol bevételed is lehet belőle
► Itt megtalálod, hogy léphetsz kapcsolatba egy e egyedülállóan új közösséggel ahol bevételed származhat belőle kitartás ambíció akarat
kozossegpenz.hupont.hu
► ápolás és idős betegek gondozása
szentterezgondozohaz.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
31. hirességek - titkok s minden ami a hirességekhez kapcsolódik
► itt mindent megtudhatsz a hírességekről és képeket nézhetsz
hiressegektitkok.hupont.hu
32. Zéró Fitness Balatonboglár, Gaál Gaszton utca 58 (Urányi Sport Központ)
► Termünk szolgáltatásai: SPINNING, SPINRACING, AEROBIK, M.A.X. TRAINING, PILATES, ÉLETMÓD TANÁCSADÁS
zerofitness.hupont.hu
33. ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS
► Debrecen története, Egyetemek, D.Református Kollégium, Déri Múzeum, közművelődés, közigazgatás, kultúrális élet, turizmus, szórakozás, Hortobágy, egyéb érdekességek
debrecen.hupont.hu
► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥
giiiirls.hupont.hu
35. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
36. Mindent az állattartásról!
► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!
allattarasrol.hupont.hu
37. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.
homodigitalis.hupont.hu
39. Pozitív gondolatok, gyerte töltődj fel!
► Add meg minden napnak az esélyt,hogy életed legszebb napja legyen !(Twain)
joreggelt.hupont.hu
40. єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥
► Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"
petruskah.hupont.hu
41. rendelj!!!!!!!!!!!!!!!!! dollz@citromail.hu
► dollz nevelde rendelj dollzt!.Újulás!
dollzpeace.hupont.hu
42. Sp- Fan oldal
► Sp- A legjobb
spspecial.hupont.hu
43. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja
► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )
esmtkhoki.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
45. Unalom ellen ^.^
► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.
xlife.hupont.hu
46. RESTIBÜFÉ
► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!
restibufevecsesen.hupont.hu
47. JÉZUS A KIRÁLY
► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."
jezusakiraly.hupont.hu
48. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!
► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.
kerekezes.hupont.hu
49. Melegétel
► www.melegetel.hu
melegetel.hupont.hu
50. Fűri kerti kisgép és alkatrész bolt
► Fűnyírók, fűkaszák, permetezőgépek, szivattyúk, láncfűrészek és alkatrészek boltja. Címünk: 6500 Baja, Szegedi út 53. Egyéb elérhetőség a 79/424-429-es telefonszámon
furikertigep.hupont.hu
51. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs
► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.
astroma.hupont.hu
52. újra szerkesztésnek indul...
► Kagylózdd!
ufomania.hupont.hu
53. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)
► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)
tinilanyoklapja.hupont.hu
54. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
► Címeres,feliratos,bélyeges,monogrammos,antik téglát gyűjtök a múlt értékének megőrzése,rusztikus falfelületek,oszlopok készítésére saját és családom örömére.Kérem hívjon,ha van téglája:06302867086.E-mail:hausfrei@freemail.hu.Lenti mellől el is hoznám
nonstopszoba.hupont.hu
► Kohut Katalin mondókái, gyermekversei, meséi, játékok
gyermekeknek.hupont.hu
57. PROFI MASSZÁZS -ÉLETMÓD TANÁCSADÁS - EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS - Nagykarácsony
► Többéves gyakorlattal rendelkező, okleveles, középkorú masszőrhölgy várja vendégeit: szakszerű masszázsok - Sportmasszázs, fájdalomcsillapító testkezelések - köpölyözés-elektroakupresszúra, energetizálás - Fogyasztó-cellulit kezelés - LifeCare termék
profimasszazs.hupont.hu
► Sziasztok! ha receptet kerestek jó helyen jártok!
recepteeeeek.hupont.hu
59. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés
► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!
napkezu.hupont.hu
60. ▁ ▂ ▃ ▄ ▅ ▆ ▇ ๓เภ₫єภ ค๓เ кєℓℓ ภєкє∂█ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁(нǖℓψε ℓสภψ)
► Itt mindent megnézhetsz amit csak akarsz !
alllattok.hupont.hu
61. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
62. Sok sorozat
► Kedvenc sorozataimat fogom leírni.
soksorozat.hupont.hu
63. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
64. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.
► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.
kalmarlajos.hupont.hu
65. Sokféle,különböző receptek..
► Sziasztok:)Mindenféle receptek közzül választhattok:)Folyamatosan bővítem:)..Jó étvágyat mindenkinek hozzá!!:)
receptek.hupont.hu
66. istvanrevesz.hupont.hu azaz RÉVÉSZ ISTVÁN honlapja
► JAVASLOM, TEKINTSE MEG A TÖBBI HONLAPOMAT IS: http://istvanrevesz.freewb.hu/ továbbá a http://istvanrevesz.sokoldal.hu/ KÜLÖNLEGES, ÖNNEK IS ÉRDEKESNEK SZÁMÍTÓ TÉMÁKKAL AMIT ÉN készítettem és közrebocsájtok.Szlogenem"Mindenre legjobb orvosság az idő"
istvanrevesz.hupont.hu
► Ha letört vagy,kíváncsi vagy,ötletelen vagy itt a helyed(mint mindíg csajszi(K)!Én mindennap frissülő oldalt kínálok nektek és én ezt a jó oldalt csillogtatom!
csajokhelyeaneten.hupont.hu
68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
sellogirls.hupont.hu
69. Érdekességek,sztár hírek,viccek,szimbólumok ♥
► Üdvözöllek a LiliMili oldalon. Itt bármit csinálsz mindig jól fogod magad érezni. Szóval nevess sokat és légy boldog! Találhatsz vicces képeket sztárokról izgalmas híreket és vicceket!
lilimili.hupont.hu
70. EgységSzív Meditációs és jógaközpont
► Egy Mindenkiért,Mindenki Egyért,Együtt az Egységért és a Békéért!Központunk fő szándéka Sri AmmaBhagaván víziójában való aktív részvétel.A vízió feladata az egész emberiséget a jelenlegi elkülönültség állapotából az Egység állapotába segíteni.
egysegsziv.hupont.hu
71. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Itt mindent megtalálsz amit csak akarsz kedvencünkről Miley Cyrusrol és Hannah Montanaról!Jó keresgélést!
miley-cyrus-fan-ide.hupont.hu
72. Külföldi és belföldi női sztárok
► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D
csakami-sztar.hupont.hu
► "A természet ajándéka az egészséges életmód alapja."
konczmeheszet.hupont.hu
74. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)
► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit
chelseaigazolasok.hupont.hu
75. Mamiházipraktika
► Háztartási ötletek, receptek, sütés-főzés, varrás, kézimunka, takarítási praktikák
mamihazipraktika.hupont.hu