Ideiglenesen a Szapolyai honlap lehetőséget ad azon tehetséges szerzőknek is, akik nem kimondottan Szapolyai János korával foglalkoznak. A jövőben induló kora-újkoros honlap megszületéséig a kedves olvasó ezen dolgozatokat a www.szapolyai.hupont.hu felületen olvashatja. (Üdvözlettel: a szerkesztő.)

 

Bereznay István: II. Rákóczi Ferenc - Vallomások,

II. könyv

 

(ELTE-BTK, Kézirat, 2013 decembere)

 

A Vallomások keletkezése

 

II. Rákóczi Ferenc a vallomásokat már az emigráció évei alatt írja meg. A szabadságharc bukását követően a fejedelem Lengyelországba menekül, majd innen hajózik át Franciaországba, ahol XIV. Lajos udvarának tagja lesz. A napkirály halálát követően azonban nem érzi már otthon magát az arisztokrata körökben, ezért Grosboisba költözik és a kamalduli szerzetesek kolostora mellett vásárol házat. Itt kerül bizonyos mértékben a janzenista elvek hatása alá, melyek innentől kezdve élete végéig meghatározzák vallásosságát.

 

Így tanulja meg istent félelem nélkül szeretni, illetve erre vezethető vissza a vallomások során megjelenő kiválasztottság tudatának gyökere. [1] Utóbbi motívum talán a vallomások ezen soraiban kerül legjobban kifejezésre: "...megmutattad nekem a hazám iránti kötelességemet olyan indítékok alapján, melyeket már fogságom leírása előtt felsoroltam neked".[2] Továbbá itt válik a fejedelem példaképéve Szent Ágoston, akinek a fejedelemre gyakorolt hatását a Vallomások fejezi ki a leginkább szembeötlő módon.

 

Bár Rákóczrira nem lehet Janzenistaként tekinteni (jó példa erre, hogy havonta áldozott, holott ezt a janzenisták helytelenítették), a janzenista elveknek a fejedelemre való hatása vitathatatlan.[3]

 

A Vallomások első könyve a szabadságharcot megelőzően ad képet a fejedelem életéről. A II. Könyv az 1703 és 1717 közti eseményeket dolgozza fel. A II. könyvet már török emigrációban, 1717 február 21-én kezdi el írni a fejedelem Drinápolyban, az ekkor megírt rész a Franciaországba való megérkezésig tart. A könyvet 1718. októberében Jeniköjben folytatja Rákóczi.

 

Sajátosságok

 

Már az sem egyszerű kérdés a vallomásoknál, hogy történetírói avagy szépirodalmi műként célszerű-e inkább erre az alkotásra tekinteni. Köpeczi Béla szerint a vallomásokra elsősorban szépirodalmi műként lehet tekinteni, melynek elsődleges célja az önelemzés. [4] Ezt látszik alátámasztani egy, a fejedelem tollából származó mondat is: "Gazdagabban kellene mindezt elbeszélnem, ha az volna szándékomban, hogy történelmet írok vagy magyarázok, nem pedig az, hogy lelkiismeretemről adjak számot".[5]

 

A történetírói szempont háttérbe kerülése magával vonja azt is, hogy az író az elbeszélést gyakran szakítja meg Istenhez intézett monológokkal, hol csupán pár sor erejéig, hol pedig oldalakon keresztül. A fejedelem ekkor "Istennel kíván társalogni, vagy hozzá fordul, válaszát várva."[6] Az események nagyrészt kronológiai sorrendben kerülnek bemutatásra, bár esetenként ezt megszakítják előre- illetve visszautalások a szöveg során.

 

A II. könyv kapcsán képet kaphatunk a fejedelem meglátásairól, véleményéről a szabadságharc jónéhány fontos mozzanatát illetően. Nem szabad azonban eltekinteni az elbeszélés retrospektív jellegétől, ami a legjobban talán akkor érződik, mikor szembeállítódik egymással a Vallomásokat megíró és a Vallomásokban szereplő Rákóczi. Mindemellett a Vallomásokban leírtak segíthetnek értelmezni a kor néhány fontosabb kérdését, akárcsak az író belső lelki világát.

 

Az önmagát elmarasztaló fejedelem

 

"Számára a politika nem nagyúri passzió volt – mint osztálya tagjai általában tartották, hanem isteni megbízatás, erkölcsi kötelesség, amt élete végéig viselnie kell, amiért minden tudását latba vetve küzdenie kell." - mondja ezt a fejedelemről Bánkúti Imre.[7] Ugyanakkor érdemes megnézni, miként nyilatkozik erről a vallomásokban maga Rákóczi.

 

Maga a Vallomások cím is arra utal, hogy a fejedelem bűnösnek érzi magát. Jól kifejeződik ez az érzés a mű első sorai közt is "...hogy emlékezéssel visszaidézve eddig eltelt életemet, sírjak annak gyalázata miatt...".[8]

 

A fejedelem önmagát elsősorban amiatt marasztalja el, hogy cselekedeit az Isten iránti áhítat és a nemzet érdeke helyett saját érdekei motiválták. Az alábbi módon fogalmazza ezt meg: "Mily távol voltam tőled, ó, legfőbb jó, én, aki cselekvéseim céljának nem téged, hanem önnönmagamat és rangom rosszul értelmezett elvét tettem meg".[9] Ezzel párhuzamosan gyakran használja a Vallomások II. könyve során Rákóczi az "önszeretet" szavat cselekedetei indítékának megjelelöse során, illetve gyakran említi hibaként azt is, hogy az Istenhez való fohászkodás és útmutatáskérés helyett világi tanácsosok szavára hallgatott.

 

A vallásosság szerepe a fejedelmi hivatásban

 

Saját hibáinak bemutatása által Rákóczi más fejedelmek számára is mintát kíván állítani: "Ezért hát, ó fejedelmek, valahányan csak olvassátok a méltatlan, bűnös fejedelemnek ezt a vallomását, tanuljátok meg: először az Istentől, és csak utána kell az emberektől tanácsot kérni, hogy elsősorban keresztényi és csak másodsorban rangotokhoz illő kötelességeteknek tegyetek eleget".[10]

 

A fejedelemnek ezen mély vallásosságából fakadó és középkori mintákra visszamenő szemlélete – mely a hatalmat Istentől eredezteti – kétségkívül egyedülálló a 18. század elején, hiszen Machiavelli Fejedelmében már szó sincs például a vallásosság szerepéről, illetve az 1738-as, Nagy Frigyes által írt Antimachiavelliben sem kap már a vallásosság olyan szerepet, mint amelyet Rákóczi művében tölt be.

 

Vallási toleranciája mellett éppen ezért az alattvalóktól is elvárta az Isten iránti hűséget, mint ahogy azt művének alábbi sorai is jól kifejezik: "Az Isten iránti hűséget kényszerítsétek ki alattvalóitokból, bármely vallásúak is legyenek, mert ha ezt megszilárdítjátok, biztosak lehettek a felől a hűség felől is, mellyel alattvalóitok nektek tartoznak".[11]

 

A szabadságharc bukása

 

A vallomások II könyvében a szabadságharc eseményei közül annak végnapjairól kapjuk a legrészeltesebb leírást. Maga a fejedelem két tényezőt emel ki, amelyek a kudarchoz vezettek: "...a pénzhiány és az általános hadvezetési tudatlanság tettek pontot a jól és merészen megkezdett, s a rézpénz forgandóságának idején élénkon folytatott ügyeinkre". [12] Említi továbbá a három évig tartó dögvészt, a fontos erősségeknek viszonylag rövid idő alatt német kézre való kerülését, illetve az ellenség által elfoglalt vármegyékből a szabadságharc ügyével szimpatizálók menekülését is.[13]

 

Fontos esemény még küzdelem végnapjaiból az orosz cártól való segítségkérés (a vele való viszonyra a későbbiekben térnék ki részletesen), illetve a Károlyi Sándorra rótt megbizatás.

  

A fejedelem és Károlyi generális nézeteltérése

 

A szabadságharc lezárulta vitatott kérdést jelentett nemcsak Rákóczi, de az utókor számára is. Kiemelném például e téren Deák Ferenc szavait: "A nemzet hálát adhatott volna Istennek, ha 1849-ben Világos helyett egy második szatmári békét köthetett volna". [14] Ennek ellenére a tárgyalások kezdetekor Rákóczi a császári oldalt képviselő Pálffy János beszédében  csupán "zagyva szóáradatot" lát, melynek keretében meglátása szerint "a szerződések német részről való megtartásának csekély biztosítéka" fogalmazódik meg csupán.[15] A fejedelem a békével szembeni alternatívaként abban bízott, hogy "Kassán és Munkácson élénk a védelem, s ha ezeket az őrhelyeket megtartjuk, a gyakran emlegetett orosz segítség megérkezése esetén nem kis reményünk maradhat arra, hogy segítünk ügyünkön és a háborún".[16]

 

Károlyi ezzel szemben jóval bizakodóbb I. József irányában, hiszen túszként is ajánlja magát a császári fél részére.[17] Már egy 1711 január végi feljegyzés is azt bizonyítja, hogy a generális már ekkor is a megbékélésre törekedett.[18] Lengyelországba való távozásakor 1711 feburárjában a fejedelem rábízza tábornokára a katonai és politikai hatalmat.[19]

 

Ekkor azonban ő már nem feltétlen híve Rákóczinak és ezt egy 1711 feburár 21-én írt level is kifejezi, melyben a fejedelem iránt való hűsége helyett kötelességtudatát és a nemzet érdekei iránt való elkötelezettségét emeli ki.[20] Egy 1711 március 8-i levélben írja ugyan a fejedelemhez, hogy "abban penig bizonyos lehet Felséged, hogy egyszer adott resolutiom szerént partikuláris békességre nem lépek s Felségedtől el nem szakadok", március 14-én mégis leteszi a hűségeskűt a császárnak.[21] 

 

Rákóczi, bár tudott Károlyi politikai elképzeléseiről, megpróbálta meggyőzni őt az európai békéig való kitartás lehetősége mellett, Károlyi pedig szintén nem akarta Rákóczival megszakítani a kapcsolatot. Emiatt  alakult ki a szabadságharc végének zavaros viszonya kettejük közt[22].

 

Az április 27 és 29 közt lezajló szatmári országgyűlés azonban már végképp nem a fejedelem elképzelései szerint alakul. Sőt, a Károlyi megöletésével megbízott követek sem teljesítették már a parancsot, a fejedelem ekkor tehát már egyértelműen nem ura a helyzetnek.[23]

 

Feltételezhetően mindketten tisztában voltak az európai viszonyokkal, Rákóczi azonban morális okokból  nem tudott azonosulni a Habsburgokkal való megbékéléssel, míg Károlyi reálpolitikusként jól átlátta ennek szükségességét.[24] Erre vezethető vissza az, amit a fejedelem a vallomásokban is ír: "Ezért mindezt annak rendje s módja szerint végiggondolva hajlandó voltam Károlyi fölmentésére" .[25]  Mindemellett a fejedelem csalódását fejezi ki generálisa tevékenységével kapcsolatban és hozzájárul annak az árulóképnek a létrejöttéhez, mely Károlyit illetően mind a mai napig létezik.

 

Rákóczi és a külpolitika: A francia király, az orosz cár és Sienawska hercegnő

 

Rákóczi Ferenc a vallomások alapján reálisan tudta értékelni a korabeli európa politikai és hadi eseményeit, eltekintve talán az orosz segítségbe vetett bizalmától. A spanyol örökösö dési háború viszonyairól azonbak kétségkívül reális képpel rendelkezett, ezt bizonyítja az is, hogy kritikával kezeli XIV. Lajos egyik levelét is: "...mégis tudtam, hogy katonai ereje nincs olyan helyzetben, amilyenre a császár sakkbantartásához szükség lett volna".[26] Ugyanezt támasztja alá művének a geertruidenbergi béketanácskozásra utaló részlete.[27] A Napkirályra mindemellett hű szövetségként és uralkodói példaképként tekintett a fejedelem. Ennek megfelelően a XIV. Lajosról alkotott jellemzése nem nélkülöző a részrehajlást sem, "jámbornak, jóságosnak, igazságosnak, bölcsnek...a hízelgéstől és dícsérettől viszolygónak" írja le.[28] Ez a kép nehezen összeegyeztethető az agresszív külpolitikát folytató és Versaillesban rendkívül költséges udvartartést működtető XIV. Lajossal.

 

A Napkirály a Spanyol örökösödési háborút lezáró béketárgyalások során megígéri ugyan, hogy képviseli Rákóczi érdekeit, azonban erre végül a valóságban nem kerülhetett sor .[29]

 

A korábbiakban már említettem a fejedelemnek az orosz segítségnyújtásba vetett bizalmát. Egy, a fejedelemtípusokat számbavevő leírás során is feltételezhetően Nagy Pétert veszi mintául, ez az ideális fejedelem ugyanis "Mindent tudni akar, mindenkit meghallgat, megvizsgálja a legapróbb dolgokat...mesteremberként dolgozik, bejárja a külföldi tartományokat, saját tartományait rendben összefogja. Meghonosítja a külföldi szokásokat".[30]

 

Amennyiben az előbbi leírás az orosz cárról vesz mintát, úgy a fejedelem a későbbiekben merőben más fényből világítja meg az uralkodót: "Másrésztől viszont jobban kellett bíznom a francia király ígéreteiben, mint a cáréban, akinek cselekvésmódja, életvitele, erkölcsei és szokásai szerfölött ellenemre voltak".[31] A szabadságharc bukását követően egyre inkább csökken a segítségnyújtásba vetett hit, bár Rákóczi igyekszik közvetíteteni az oroszok és az oszmánok közt is a béke ügyéért.[32]

 

A Sienawska hercegnővel folytatott viszonyt illetően is érdemes megnéznünk, mit ír a fejedelem: "Előre látván, hogy nem időzhetek tovább Lengyelországban, ama politikai elképzeléseim is halványulni kezdtek, melyek miatt a viszonyt fönntartottam".[33] Ez alátámasztja azt a feltételezést, mely szerint a politikai érdek sarkallta Rákóczit a kapcsolat fenntartására, a hercegnő ugyanis hathatósan tudta képviselni szeretője érdekeit a lengyel arisztokrácia körében.[34]

 

A franciaországi emigráció

 

Művének Jeniköjben keletkezett részében Rákóczi részletes leírást készít a Lengyelországból Franciaországba való áthajózásról, illetve az itteni arisztokrácia körében eltöltött időről is. Elbeszélése szerint a király jóindulattal viseltetett iránta, oly mértékben, hogy vadászatain idővel "tetszése szerint" jelenhetett meg.[35] Ez is azt támasztja alá, hogy "Sáros grófja" (ahogy önmagát megnevezte emigrációja során) mennyire otthonosan mozgott a francia arisztokrácia köreiben. Részletesen leírja azt a két hölgyet is, akik felébresztették érzelmeit franciaországi tartózkodása során és akiknek igyekezett elnyerni kegyeit.[36]

 

XIV. Lajos halálakor érdekes az udvaroncok reakciójának megjelenítése: "...egyesek sírnak, mások nevetnek, emezek szervezkednek, amazok terveket szőnek"[37] A királyi udvarból való távozáshoz az vezetett, hogy a fejedelem megundorodott ettől a légkörtől "a királyi végrendelkezéseinek kihirdetése és gyökeres kiforgatása", a legbölcsebb király rendelkezéseinek kiforgatása miatt.[38] Kiábrándul abból, XIV. Lajos halála után "a hercegek az egységet csupán a király rendelkezéseinek megváltoztatására fordították".[39]

 

Az írói szándék

 

Mi lehetett Rákóczi Ferenc szándéka a vallomások megalkotása által? Csupán lelkiismereti okok miatt alkotta meg művét, vagy akart-e valamit tanítani olvasói számára? Feltételezhetően mindkét szándék megvolt a száműzőtt fejedelemben és ez vonta magával az írás tárgyának gyakori változását is művén belül. Lezárásképp egy, az Emlékiratokból vett idézetet szeretnék felhozni ennek a kettősségnek alátámasztására:

 

"Az emberek Vallomásaimból megtudják majd, milyen indító okok hajtottak a szereplésre; ebből a könyvből megismerik azt, amit tettem. Nem kívánok semmi egyebet, minthogy Vallomásaimat         olvasva felismerjék, hogy bűnös vagyok, Te pedig inkább irgalommal, mint igazsággal telt Isten, gyöngéd apa, én pedig tékozló fiú".[40]

 

Felhasznált Irodalom

 

Hopp 1979: II. Rákóczi Ferenc: Vallomások, szerk. Hopp Lajos, ford. Szepesi Erika, Vas István. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.

Keller 1926: Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc és a nők: regényes históriák a fejedelem korából. Kassa, Kassai Újság Kvny. 1926.

Kovács 2004: Kovács Ágnes: Rákóczi és Károlyi. In: Pro Patria : tanulmányok, szerk. Kujbusné Mecsei Éva (p. 41-52.). Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2004.

Köpeczi 1991: Köpeczi Béla: A Bujdosó Rákóczi. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991.

Magyari 2002: Magyari András:  A Rákóczi-szabadságharc főbb politikai és katonai problémái 1710-1711-ben. In: Évek az ezerszázból: kortárs erdélyi történészek, szerk. Dávid Gyula, Veress Zoltán (p. 162-171.). Stockholm, Erdélyi Könyv Egylet, 2002.

Mezey 1982: Mezey Barna: II. Rákóczi Ferenc állampolitikai elképzelései. In: A magyar politikai és jogi gondolkodás történetéből, XVII-XIX. század, szerk. Kovács Kálmán (p. 87-102.). Budapest, ELTE, 1982.

Szabó 1943: Szabó Adorján: Az Istent kereső Rákóczi. Kassa, Wiko Ny., 1943.

Tamási 2007: Tamási Zsolt: II. Rákóczi Ferenc vallásossága. In: Évfordulós tanácskozások: 2007, szerk. Muzsnay Árpád (p. 126-143.). Szatmárnémeti, EMKE Partiumi Aleknöksége, 2007.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Bereznay István: II. Rákóczi Ferenc - Vallomások, II. könyv
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2019 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: