Sályi Dénes:

Jacobus katonai kísérlete a Moldvai Fejedelemség megszerzésére

Forgách Ferenc emlékiratai alapján

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014. május 9.)

 

 

Forgách Ferenc, „a magyar Tacitus”

 

Forgách Ferenc a XVI. századi Magyarország egyik legérdekesebb figurája. I. Ferdinánd Habsburg császár és magyar király bizalmasa és tanácsadója volt, azonban később, I. Miksa császár alatt kegyvesztetté vált. Ezt követően Erdélybe ment, ahol Báthory István erdélyi fejedelem kancellárjává tette meg. A század magyarországi viszonyait és történelmét kutatva fontos dokumentumok a Forgách Ferenc által írt leírások. A korszak külpolitikai és diplomáciai viszonyaiból tágas képet kaphatunk ezeket a sorokat olvasva. Az „Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és II. János erdélyi fejedelemsége alatt” címet viselő kötet számos történelmi eseményt foglal magába, többek között kalandorokról, külpolitikai magánakciókról is olvashatunk a könyvben. Jacobus Herachides moldvai katonai akcióját szeretném részletesen bemutatni, azonban előtte még szólnék röviden a könyv szerzőjének életútjáról.

 

Forgách Ferenc 1535 körül, Buda városában született.  Tanulmányait Padovában végezte az 1550-es években. I. Ferdinánd uralkodása alatt, a Habsburg-pártiak sorába tartozott, először nagyváradi püspök lett (1557), majd a regensburgi követi és a császári királyi titkos tanácsosi pozíciókat töltötte be.[1] Mint államférfi, családjával szövetséget alkotva működött. Ferenc titkos tanácsos, alkancellár; Simon kiváló hadvezér; Imre trencséni főispán; Pál pedig birodalmi báró lett. I. Ferdinánd király gyászmiséjén, 1565-ben - a király halála után több mint egy évvel - ő mondta a hivatalos gyászbeszédet, de a király utódja, I. Miksa császár már nem nézte jó szemmel, mint Ferdinánd bizalmasát. 1566-ban számos hadi esemény történt Magyarországon a Habsburg és a török fél között (pl. Szigetvár ostroma). Ferenc részt vett a török elleni harcokban, s ekkor döbbent rá, hogy a Habsburgoknak esze ágában sem volt kiűzni a törököt Magyarországról. Ez megváltoztatta a Bécshez való viszonyát és egyre inkább úgy kezdett vélekedni, hogy nemzeti királyra van szükség, mivel a nagy európai keresztény dinasztiának nem elsődleges célja a török kiűzése az országból.

 

Ellenezte Miksa lépéseit és a katonaság önkényeskedését, illetve személyes mellőzöttsége is arra sarkallta, hogy visszavonult egyelőre a politikától. A reformáció híve volt, az egyházon belül a reformé, de megmaradt Róma oldalán. 1567-ben visszavonult a közügyektől, a pápától kért felmentést püspöki és papi hivatása alól. Lemondása után Itáliába utazott. Itteni tartózkodásáról alig van értesülésünk, de annyit tudunk, hogy a Vatikán legbizalmasabb képviselőivel tartott kapcsolatot. Forgách bízott abban, hogy megvalósulhat Erdély és a Magyar Királyság egyesítése, ezért 1568-ban János Zsigmond erdélyi fejedelem oldalára állt, bár az idegbeteg, fiatal uralkodót - akinek utolsó napjait emlékiratában nagyszerűen leírta - megvetette. Báthori István fejedelemsége idején Erdély kancellárja lett, 1571-ben. Utolsó éveit, 1575-től betegen itáliai területeken töltötte. 1577-ben Padovában hunyt el Forgách Ferenc.[2]

 

 

 

Politikai viszonyok Magyarországon a XVI. század derekán

 

           

 

            Habsburg Ferdinánd 1526 és 1564 között volt Magyarország királya. Uralkodása alatt nagy horderejű változások zajlottak le az országban. A vesztes mohácsi csatát követően a török az ország középső részét birtokba vette és kirabolta. Szapolyai Jánost szintén megkoronázták, ezért több, mint egy évtizeden keresztül próbálta meg mindkét koronás fő érvényesíteni az uralkodói jogát. Azonban világossá vált, hogy egyik sem tudja legyőzni a másikat, ezért 1538-ban megkötötték a váradi békét, amelynek tartalma alapján Ferdinánd kapta meg az ország nyugati, míg János a keleti felét. A szerződés azt is tartalmazta, hogy Szapolyai halála után Habsburg kézre kerül az ország keleti fele is. János király azonban halála előtt apává vált, Izabella királynétól fia született, János Zsigmond néven erdélyi fejedelem lett 1540 és 1570 között. 1541-ben a török csellel bevette Budát, Ferdinánd pedig Habsburg-sereggel Budára indult, hogy érvényesítse jogát a magyar királyi székhely megszerzésére a váradi egyezmény nyomán, azonban ez a kísérlet kudarcot vallott.[3] Buda után 1552-ben Temesvárt, 1566-ban pedig Szigetvárt veszítették el a magyar erők, Szigetvár ostroma idején elhunyt Szulejmán szultán. A török fontos pozíciókat szerzett meg és biztosította hatalmát az Alföldön és a Dunántúl déli részén.

 

Ferdinánd császár 1564-ben halt meg, uralkodásának második felében a háborúskodás mellett jelentős energiáit kötötte le az, hogy biztosítsa fia, Miksa számára az utódlást. Éppen ezért először Prágába ment, a cseh országgyűlésre, ahol bejelentette, hogy a következő évben Miksa be lesz iktatva császárnak. Ez az ügyet Németországban, a választófejedelmek körében is előterjesztette és próbálta támogatásukat megszerezni az ügyhöz.[4]

 

Mindeközben Erdélyben Szapolyainak is számos gondja akadt: főbenjáró árulást követtek el ellene, amelyet egy Lactantius nevű olasz férfi jelentett. Majláth Gábor romlott erkölcsű ifjú és egy Jeromos nevezetű olasz citerajátékos János kegyeibe férkőzött. Szórakoztató epizód a történetben, hogy a citerás férfi még egy puskát is elrejtett a hangszerébe. (Ez a Majláth ifjú annak a Majláth Istvánnak a fia, akit felségárulásért halálra ítéltek). Majláth Gábor vagyona és felesége nélkül Lengyelországba menekült, ugyanekkor pedig egy Jacobus Herachidesnek nevezett ifjú Moldvát megtámadta.

 

 

 

Egy XVI. századi kalandor portréja

 

 

 

Jacobus Basilicus Kréta szigetén született, apja nem volt nemesi származású. Édesapja nem sokat törődött fiával, de saját fiaként nevelte egy görög férfi, innen ered a Herachides neve. Ifjúként görög nyelvű területeken zsoldosként harcolt, majd Mária királyné mellé került. Németalföldön is élt, ezután Franciaországban, majd a német választófejedelemségek területén lelt otthonra. Kenyerét nagyrészt zsoldosként és különböző rablásokból szerezte. Nagy ambíciókkal bírt fiatal korától kezdve, származását ügyesen a moldvai fejedelmekre vezette vissza. Minden uralkodónak, fejedelemnek, államférfinak – remek kommunikációs képessége révén – rövid időn belül elnyerte a szimpátiáját.

 

Moldva fejedelme ebben az időszakban Sándor volt, akinek az udvarába szintén ügyesen beférkőzött Jacobus és hosszabb időt töltött itt. Azonban az ország fejedelmének gyanússá kezdett válni ez a figura és mivel a moldvai előkelő, uralkodói származását mindenhol hangsúlyozta és hirdette, ezért hamarosan kegyvesztetté vált a moldvai udvarban. Ezért először Havasalföldre, majd Erdélybe ment. Gyulafehérvárott Izabella királyné udvarába is hosszabb időt töltött. Ezután Laszki Albert látta vendégül, Felső-Magyarországon. Laszkit megnyerte annak az ügynek, amelyet már jó ideje dédelgetett Jacobus: egy Moldva elleni katonai akció tervét. Laszki jelentősebb pénzösszeggel támogatta a hadjáratot, kilenc kisebb ágyút is szereztek. Egy zsoldos haderőt is felállítottak, amelyben elsősorban magyar katonák szolgáltak. Ungvár irányába indultak el, ám Ruténia kapitánya feltartóztatta őket és a kapitány csapatai elől alig bírtak futva elmenekülni. Ily módon az akció első felvonása sikertelenül végződött.[5]

 

A nem várt kellemetlen esemény miatt Jacobus Kassára lovagolt, ahol Zay Ferenc vette pártfogásába. Itt egy levelet fogalmazott meg, amelyet az uralkodónak, Ferdinánd királynak címzett. A levélben megindokolja Jacobus a hadjárat okát és támogatását kéri Ferdinándnak. Felhozza azt a híresztelést, hogy „a határ fejedelemségekben” a fejedelem szabadon hál a nemesek leányaival. Ha valamelyik fiút szül neki, akkor a gyermekeket tüzes bélyeggel jelölik meg, de később az új fejedelem szorgosan felkutatja ezeket a fiúkat és meggyilkoltatja. Barbár tettnek nevezi ezt a jelenséget és – többek között ezért – pénzt, katonaságot, támogatást kért az uralkodótól. Külön kiemelte, hogy a tartomány jelentős bevételt jelentene Bécsnek. Ferdinánd nem zárkózott el bizonyos mértékű támogatástól és teljhatalmat kapott a katonák toborzására. Némi pénzbeli támogatást is kapott. Ismét elindult az immáron jelentősebb had a Kárpátok fele, de most is meg kellett küzdeniük a rutén kapitány és határvédők ellenállásával. Minden megpróbáltatás ellenére sikerült elérniük Estepnicz várát, amely már a határ túloldalán található. A sereg két részre vált ekkor: A legtöbb hadvezér gyorsan előrenyomult, míg Jacobus csapatával kissé lemaradt. Az ellenséget sikerült megfutamítaniuk.

 

Jacobus terve az országba behatolva a következő volt: át akartak kelni a Dnyeszter folyón, és azonnal támadást kezdeményezni. Egy ütközetben azonban a szerencse fordulni látszott, ezért erőltetett menetben igyekezett az ellenség terveinek elébe menni, legelőször a Suceava folyó hídját kívánta elfoglalni. Az egész támadásban rendkívül sokat segített Laszki Albert és Székely Antal. Mindeközben Sándor moldvai fejedelem Bodnarnak, a moldvai seregek vezérének kiadta, hogy a katonaság egy részével éjszaka üssenek rajta az ellenségen és Jacobust élve vigyék elé.

 

A következő nap jelentős ütközetre került sor, csak egy híd választotta el a két, szembenálló felet egymástól. A puskák rövidesen megszólaltak. Az ágyúk először az ellenség soraiban hangzottak fel, felváltva a másik tábor soraiban is használni kezdték a támadó eszközöket. A hátsó ágyúk használata a következőképpen zajlott: harc közben ők maguk nem szenvedtek kárt. Erre nagyon figyeltek, hogy ne essenek „a saját csapdájukba”. Rájöttek, hogy ha csak egy célra tüzelnek és az ellenség elébük vág, illetve a sor az ágyútűz hatására felbomlik, akkor a többieket könnyen el tudják űzni.

 

Az első sorban harcolt Székely Antal, a főleg burgundiaiakból álló csapattal. Itt nehézfegyverekkel is fel voltak szerelve. A Balog István vezetésével küzdő gyalogság egy részével az ellenséges gyalogságra vetették magukat. Egyenesen Sándor fejedelem szűk védelmére támadtak, Sándor azonban nem sikerült elfogni. A támadás után a moldvai seregek totális vereséget szenvedtek. A magyar támadóknak rengeteg foglyot sikerült ejteniük, őket azonban hamarosan elengedték, egyfajta gesztust gyakorolva. A csata tehát véget ért, de kis túlzással „a háború nem” (ha lehet kicsit ironikusan háborúnak nevezni az eseményeket). Hamarosan egy második ütközetre is sor került. Suceava városa és vára közelében, ahol a város lakói rövid időn belül megadták magukat. Jacobust fejedelmükké nyilvánították a szorult helyzetben, az elmenekült Sándor pedig segítséget kért a törököktől és Havasalföld fejedelmétől. A háború végső szakaszában Jacobus 16 000, míg Sándor 28 000 katonával rendelkezett. Sándor seregében ezerszámra fordultak meg janicsárok is. Székely Antal harminckét ágyút hozatott Suceavából, a puskákat pedig a folyó túlpartján helyezte el. Jacobus győzelme után még fejeket is kapott ajándékba! A havasalföldi vajda Sándor segítségére érkezett, de a vereség hírére útközben visszafordult. Jacobus, félve a szultán reakciójától győzelme után roskadásig megtelt kocsikat küldött Sztambulba, hatalmas mennyiségű ajándékot adva a szultánnak. Meg is indokolta, hogy miért cselekedett így: „én csak a jogomat érvényesítettem” – utalt állítólagos moldvai fejedelmi származására.

 

 

 

Erdélyi politikai események a moldvai kalandorakcióval egy időben

 

 

 

Erdélyben azután, hogy János Zsigmondtól kezdve folyamatosan fejedelmek álltak az erdélyi országrész élén másfél évszázadon keresztül, számtalan alkalommal került sor trónbitorló eseményre, hatalmi küzdelmekre. A fejedelem személyének mindig el kellett nyernie Sztambul engedélyét hatalma gyakorlásához, máskülönben nem költözhetett volna be a gyulafehérvári fejedelmi palotába.

 

Jacobus hadjáratával egy időben Báthory András fivérével, Báthory Miklóssal és Balassa Menyhárttal együtt lázadást szítottak Izabella királyné és fia ellen, Balassa korábban már megpróbálta megmérgezni Izabellát, bár ez a kísérlet nem aratott sikert.[6] Az említett lázadó nemesek Ferdinánd hívei voltak és alkalmatlannak, gyengének találták az erdélyi uralkodót. Véleményük szerint csak Habsburg vezetéssel lett volna lehetséges a török kiűzése az országból. Az árulás legfőbb oka azonban az volt, hogy nem voltak elégedettek az erdélyi udvar nekik nyújtott pozícióival, bevételeivel, magasabbra szerettek volna törni. A pártütők abban állapodtak meg, hogy megkapják Szatmárt, Asszonypatakát (így nevezték Nagybányát a korban) és Munkács várát. Munkács mellett nagy aranybányák működtek, amelyeknek éves jövedelmei kitették a százezer aranyat. Az említetteken kívül Tasnád várát és három erdélyi vármegye tizedét is meg kívánták kaparintani. Detrekő vára nagy jövedelmekkel és birtokokkal járt, ezt a Fugger kereskedőktől harminckétezer aranyért a jelzálogból, örökül kiváltották. Nagy árulásnak volt tekinthető e tett és gyászos polgárháborúhoz vezetett a későbbiekben. Ugyanis mind a kettős királyságnak, mind az ebből folyó állandó háborúskodásnak, amelybe Magyarország végül majdnem belepusztult, ugyanaz a család volt a szerzője az író szerint.

 

Balassa eltitkolt mindent, a katonák zsoldját pedig még erélyesebben követelte. Ajándékokat küldött Csáky Mihálynak, a mindenhatónak vélt kancellárnak folyamatosan. Az árulás során a felek között is akadt konfliktus és mindannyian minél nagyobb pénzösszegekre kívánták rátenni a kezüket, gyakran a zsoldosok jutalmazásából, ami érthető módon újabb vérontáshoz vezetett.

 

 

 

Szulejmán szultán reakciója Jacobus hadjáratára

 

 

 

Szulejmán Prágába a Habsburg uralkodóhoz küldte csauszáját, akinek levelet is vinnie kellett a birodalmi városba. Szulejmán magyarázatot követelt. A levélben felsoroltattak a Sztambul számára elfogadhatatlan események, amelyek az utóbbi időben történtek meg: Moldvában hadat indítottak Sándor fejedelem ellen (akit alattvalójának tekintett), Menyhárt Erdély nagy részével együtt árulást követett el a szultán támogatását élvező Izabella királyné (és János) ellen.

 

A moldvai üggyel kapcsolatban az a válasz érkezett, hogy „a despota, ez a nyomorult ember (Ferdinánd)” akarata ellenére tett Jacobus, ezért ez az ügy a császár számára is rendkívül kellemetlen. Az erdélyi belső konfliktusokkal kapcsolatban az a reakció érkezett, hogy nem háborúval, hanem ugyanilyen módon esett rajta is sérelem és a fegyverszüneti szerződés megszegésével a tartomány ugyanúgy veszett el számára, mint ahogyan megszereztetett. Haddal sem őt, sem Jánost nem támadták meg. A választ hasonló értelemben kapta meg az erdélyi udvar is. Ezek után hamarosan újra kitört a háború.

 

Jacobus Herachides Basilicus története rendkívül érdekes a XVI. század közepének eseménydús magyar történelemében. Számos kalandorról (pl. Lodovico Grittiről) többet lehet hallani, azonban Jacobus történetével kevesebbet foglalkozik a történettudomány, holott a moldvai sikeres hadjárat, amely felkeltette mind Bécs, mind Sztambul figyelmét, jelentős diplomáciai bonyodalmakat okozott az esemény után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

 

 

Forgách Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és II. János erdélyi fejedelemsége alatt. Szépirodalmi kiadó, budapest, 1982

 

 

 

Múlt-kor történelmi újság: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=8915

 

 

http://asztivaniskola.lapunk.hu/tarhely/asztivaniskola/dokumentumok/magyarorszag_a_xvi__szazadban.pdf

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Sályi Dénes: Jacobus katonai kísérlete Moldva megszerzésére
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat