Pozsonyi Fanni:
Szigetvár eleste, irodalmi és történeti szemszögből
(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)
Ezen írásomban, a történelem és az irodalom találkozásáról, a kortársforrás és a családi legendárium összehasonlításáról, az irodalom és a történelem kapcsolatáról szeretnék értekezni.
Ehhez Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből című könyvének a Szigetvár ostroma. Szolimán halála. „A vár elesik, Zrínyi halála” elnevezésű fejezetét, és Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem című művét fogom összehasonlítani egymással.
![]()
(A "magyar Livius")
Először is érdemes lenne néhány szót írni a művek szerzőiről. Istvánffy Miklós 1538-ban született, politikus, költő, és humanista történetíró volt, akit a magyar Liviusként szokás emlegetni kiváló latinsága és kitűnő írói vénája miatt. Művében a 1550 utáni események első kézből való értesülésekre, kortárs (részben kiadatlan illetve elveszett) forrásokra, hadijelentésekre, a szóhagyományra és saját tapasztalataira támaszkodik, melynek fontos forrásértéke van számunkra. Tehát az 1566-os szigetvári ostromról való tudósítása pontosnak mondható, nagyon részletes munka, amit stílusa miatt mindenképpen érdemes forgatni.
A Szigeti veszedelem írója, Zrínyi Miklós, 1620-ban született, horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, katonai szakíró volt, de ami a témám szempontjából a legfontosabb, dédunokája volt Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek, így nyilván sok családi történetet hallhatott dédnagyapja hőstetteiről, és az ostromról, ahol életét adta hazája védelméért.

(Részlet a Szigeti veszedelemből)
Eposzt csak rendkívüli, fenséges tárgyról, vagy népek sorsára kiható eseményekről szokás írni. Szigetvár 1566-os ostroma eredetileg nem merítette ki az eposz fogalmát, a közvélemény és a családi kapocs illetve a száz év távolság azonban elegendő volt ahhoz, hogy az esemény eposzi magaslatra emelkedjen. A mű számtalan forrásra támaszkodik, (többek között Istvánffy írására is) így bizonyos fokig megőrzi a történet hitelességét, de a költészet magasabb rendű művészi igazsága kedvéért számos helyen eltér tőle. Ilyenkor azonban gondosan ügyelt arra, hogy más források hitelesítsék ábrázolását, adatait (A részletek, török szokások rajza, egyes alakok megformálása tekintetében például Nicolaus Reusner (Rerum memorabilium ... exegeses (Emlékezetes dolgok magyarázatai), Frankfurt 1603) és Joannes Leunclavius (Annales Sultanorum othomanidarum (Török szultánok évkönyvei), Frankfurt 1596).
Az eposz alap koncepciója szerint, a törökök támadását isteni büntetésként kaptuk, az isteni beavatkozás (Deus ex machina) következménye a sok elszenvedett vereség, amit a magyaroknak a bűneikért kell kiállniuk. A hitelesnek mondható rész, nagyjából az ötödik énekben következik, amikor is Zrínyi Miklós értesül arról, hogy Szolimán szultán hatalmas hadsereggel tart Szigetvár felé. Itt is, ahogy Istvánffy Miklós munkájában nagy szerepet kap a vár népének számbavétele, ami nem csoda, hiszen a történet fontos része, hogy a vár védői milyen kevesen voltak. Itt is érdekes, hogy nagyon sok mindenkit felvonultat név szerint, bár a nevek nem esnek teljesen egybe. Ez után nagy szerepe van Zrínyi lelkesítő beszédének is, viszont hangsúlyozni kell, hogy a hadvezér előre kijelenti, hogy ez egy veszett ügy:
„De félek, más véget tett Isten ez várnak,
És az várral eggyütt az te hű szolgádnak,
Mint fövénynek mondják mert számát pogánnak;
Azért csak kűvel is itt beburithatnak.”
Ez természetesen nem kap helyet a forrásokban, de ez nem jelenti azt, hogy Zrínyi nem tudta előre, hogy ez lesz az utolsó csatája az életben. Mivel tapasztalt hadvezér volt, nyilván tisztában volt azzal, hogy ekkora erőfölénnyel szemben nincsen sok esélyük arra, hogy megvédjék a várat, de biztosan az is közre játszik, hogy a dédunoka már ismerte a végkifejletet, és mivel ő is hasonlóakat feltételezhetett Zrínyiről, ez a tudás nagymértékben befolyásolhatta írásában.
Nem meglepő az sem, hogy az eposzban sokkal hangsúlyosabbak a csata jelenetek, pedig Istvánffy műve is meglehetősen részletesen taglalja ezeket a részeket, de ott fontosabbnak tűnik a körülmények leírása. Részletesen taglalja például azt, hogy a török hadsereg milyen stratégiát alkalmazott a vár elfoglalásánál. A vár gyenge pontja az Újváros felől volt, így Zrínyi első dolga az volt, hogy mindent felgyújtatott, és elhordatott, még a fákat is kivágatta, hogy a török seregnek semmilyen muníciója ne maradhasson. Ezután tanácskozásba kezdtek, hogy érdemes-e megvédeni az Óvárost. Szecsődi Máté parancsnok önként jelentkezett, hogy hatszáz emberével együtt megvédi a területet. Kezdetben Zrínyi ellenezte az ötletet, hiszen tudta nem sokáig tarthatnak ki egy ekkora fölénnyel bíró sereggel szemben. Végül mégis engedélyt adott az Óváros megvédelmezésére, hiszen Szecsődi remek hadvezér volt. Maga pedig a serege maradékával a várba vonult vissza.
Eközben a törökök éjjel nappal lőtték a várat, öt nagyágyúval, és három közepes skorpióágyúval. Ismerték a vár adottságait, ezért pontosan tudták, merre vannak a gyenge pontok, mert akadt köztük olyan katona, aki fogságát Szigetváron töltötte, így minden irányból, még az Almás patak felől is lőtték a várat, az ágyúkat pedig a kitörő magyar seregek miatt janicsárok védték. Tehát a törökök tudatosan haladtak egyre beljebb a vár felé, hogy végül bevehessék az is. Ezzel szemben az eposz ezt, mint mellékes dolgot említi:
„Külső s belső váras már töröknél vala,
Mellyet Zrini jó esszel maga elhagya,
Mert minden erejét az várban behozza,
Azt feje álltáig tartani akará.”
Tény ugyan, hogy többször is történt kitörés a magyarok részéről, (először Szecsődi Máté vezette csapatok, majd Radován és Dandó Ferenc hosszas győzködés után szintén kimehetett, de mivel nem sült el túl jól a kísérlet, ugyanis bár éjszaka törtek ki, és az éppen ott őrködő janicsárok hamar szétszaladtak, rémült kiáltásaikkal felverték a tábort, így hamar felmentő sereg érkezett. Többet nem kapott senki sem engedélyt a vakmerő feladatra.) az eposz mégis ezekre a részekre épül leginkább. Ez valójában nem meglepő, hiszen ezen jelenetek, és a számtalan török áldozat leírásával lehet a leginkább érzékeltetni, hogy a maroknyi magyar csapat milyen hősiesen küzdött a többszörös túlerővel rendelkező török sereg ellen, és éppen ez az, amiről egyáltalán érdemes eposzt írni.
Ami érdekes, hogy a védők kitöréseit mindig lovas kitörésként írja le az eposz, bár a forrásból pontosan kiderül, hogy egyedül a szerző édesapja, Istvánffy Pál tartotta meg a lovait, hiszen egy ostrom alatt aligha van szükség lovakra. Bizonyára elegánsabbnak hat, így mintha pusztán gyalog szerrel futottak volna ki a várból.
’’ Itt már sok török hull, mint tüz előtt az nád,
Mellyet pásztor tavasszal gyujtogat, s vigad,
Látván tüznek, szélnek kemény harcolását:
Igy hull az sok török, és szaladton szalad.”

(A kitörésről készült romantikus ábrázolás)
A törökök először az Óváros felől jutottak be, amit kezdetben sikeresen védtünk, de az erőfölény miatt kénytelenek voltunk feláldozni a jobban védhető vár érdekében. Ezen a győzelmen felbuzdulva a törökök nagy készülődésbe fogtak és még nagyobb erőbedobással lőtték a várat minden oldalról. A nagy sürgés forgás közben vesztette életét Aliportug, aki az ostromot vezette. Halálos lövést kapott, ami éppen az állán találta el. A lövést egy sólyomágyúból adták le, ami a Margit névre hallgatott. Állítólag Szolimán nagyon sajnálta, hogy elvesztette emberét, de nem maradt sok idejük gyászra, így a szultán nagyon hamar Szeifedint nevezte ki a helyére, aki ott folytatta, ahol előde elkezdte.
Több sikertelen betörés után a szultán parancsára megkezdődött a vár aláaknázása. Ez sem ment zökkenőmentesen, mert a korabeli hadvezetési taktikának megfelelően a magyarok ügyesen fordították az aknát a törökök ellen, így rengeteg török vesztette életét ásás közben. De mivel a törökök sokkal többen voltak nem számított nekik túl sokat az emberveszteség, és végül szeptember 5-én sikeresen bejutottak a várba.
Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy az itt következő két betörés alatt halt meg Szolimán, akinek halálát nagy titokban tartották, még az ostrom után sem tudták a törökök, hogy a szultán, akiért harcolnak, már régen nem él. Mint ahogy azt egy jó költőhöz illik, Zrínyi Miklós remekül kiaknázta ezt a lehetőséget, és művében egyenesen azt állítja, hogy dédapja saját kezével oltotta ki a szultán életét.
Az eposzban ezek mellett még szerelmi szál is helyet kapott, mégpedig a szintén csak itt megjelenő párbaj (Demirhám követet küld Deli Vidhez, hogy megvívjon vele. Deli Vid meg is érkezik kétszáz vitézzel. De Demirhám sem jött egyedül. Egy egész csapat kísérte. A párbaj nem hoz semmi eredményt. Mind a két vitéz, Demirhám és Deli Vid is egyenlő erővel bír. Már úgy látszik, hogy Deli Vid győz, amikor a török katonák megszegik a szabályt és Demirhám segítségére mennek. A zűrzavarban Deli Vid magára ölt egy török ruhát és így megmenekül.) egyik szereplője Delimán Rusztán bég feleségéhez megy, Kumillához. Először kétségek gyötrik, hogy szereti-e őt az asszony, de aztán ő is bevallja, hogy titokban már rég szereti. Követ érkezik Delimánhoz, aki visszahívja a táborba. Delimán el is indul. Kumilla elkíséri, de útközben meghal. Delimán belátja, hogy egy harcosnak a harctéren van a helye, nem pedig otthon.
Az aknázás következtében tűz ütött ki a várban. A tűzvész elől a magyarok a belső várba kényszerültek, így a törökök bevehették a külső várat, és a magyarok itt hagyott ágyúikat is felhasználhatták az ostrom további részében. Talán erre a tűzvészre is utalhat az a rész az eposzban amikor a pokol szörnyeit hívja segítségül Alderán, hogy a győzelem a törököké legyen. Azt hiszem magyar szemszögből a török győzelem és az ördögi munkálkodás párhuzama nem is tűnik olyan erős túlzásnak.
A külső várban égett minden, az életem nagy részét is itt tárolták, így tudvalevő volt, hogy az ostrom már nem tarthat sokáig. Ezer mérő búzájuk maradt összesen, de nem volt kemencéjük, amivel megsüthették volna a kenyeret, amire szükségük volt.
Kétnapi ostrom után szeptember 8-án indult mega végső támadás. Zrínyi felöltötte legszebb ruháit, majd összehívta maradék embereit, és egy utolsó lelkesítő beszédet intézett hozzájuk, melyben elmondta, inkább haljanak meg hősként, mint hogy árulóként vagy rabként kelljen leélniük hátralévő életüket.
Ne irtózzunk azért mi halálra menni,
Mely örök örömre grádicsot fog adni.
Ma, vitézek, éltünket el kell veszteni,
És ma minden próbánkat lepecsétölni.
Mi vitézül éltünk, vitézül meghaljunk,
Egész ez világnak evvel példát hagyjunk.
Ma mi tisztességet nevünkre szállitunk,
Mai nap szépéti minden elmult dolgunk.
Nem hurcol bennünket pogány eb porázon,
Nem visz minket császár kötve triumfuson;
Végső óránkon is az török romoljon,
Lássa, keresztyénnel hogy az Isten vagyon.
Az utolsó csatájuk előtt minden védő levetette páncélját és mezítelen karddal készült az ütközetre. Istvánffy szerint, az utolsó ágyúlövésükkel is hatszáz törököt találtak el egyszerre, ami nagyon is eposzba illő jelenet lehetett volna.
Már csak hétszázan voltak, így a törökök könnyű szerrel végeztek velük. Itt halt meg Zrínyi, akit a jobb füle és szeme között érte halálos lövés, és szintén itt vesztette életét Istvánffy Pál is. Zrínyi holttestét kifosztották, kezét levágták, mert nem tudták leszedni róla a karkötőjét.
Szigetvár tehát elesett 1566 szeptemberében, a történteket számos korabeli és későbbi forrás őrzi, különböző formában és stílusban, és ezektől függően eltérő hitelességgel.
És minden angyal visz magával egy lelket,
Isten eleiben igy viszik ezeket.
Egész angyali kar szép musikát kezdett,
És nékem meghagyák, szómnak tegyek véget.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
6. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
7. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
9. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
10. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
11. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
12. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
14. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
15. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
16. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
18. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
19. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
20. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
21. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
22. FIREFLIES UTAZÁS
► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!
firefliesutazas.hupont.hu
23. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
24. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
25. ASEA a palackbazárt csodamolekulák
► Szabadítsuk ki együtt a palack szellemét!!! Egészség sejtszinten!A világon mindenhol, minden ember számára! Tűz és jég egy palackban!!!
paalckbazartcsodamolekula.hupont.hu
26. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Veszélyes fák kivágása-Kert fenntartás-Tűzvédelem-Takarítás
wood-master-team-kft.hupont.hu
29. Tűzoltó Egyesület Veszprémvarsány
► Adószám: 18983209-1-08 (Adó 1 %- felajánlásokat szívesen fogadjuk) „ A bajban segítünk! ” Éjjel-nappal hívható telefonszámok a következők: 105, vagy közvetlenül: 06-30/956-2493,
varsanyituzoltok.hupont.hu
30. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
31. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
32. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
► 4000,-Ft Furgon Bérlés Budapest. ITT kedvező Furgon bérlés árak. Többféle furgon méret, furgon kölcsönzés
furgonberlesbudapest.hupont.hu
► Azt gondolom a cím önmagáért beszél..Gyere be ésnézz körül biztos találasz valamit ami tetszik:)
stardollingyen.hupont.hu
35. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
36. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
37. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
38. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
39. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
41. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
42. Kerékpárbarát szállás : Irány Tiszacsege!
► Szállás és üdülési lehetőség
kerekparbaratszallas.hupont.hu
43. ♥...szerelmes-szép képek...♥
► Sziasztok.!!:)Ha ez az oldal nem jön be nektek akkor látogassatok el http://www.facebook.com/pages/Sz%C3%A9p-k%C3%A9pekszavakmondatok-/129139130538229?ref=tn_tnmn oldalamra...és ha tetszik akkor léci LÁJK♥köszikee♥♥:**
szinteemindeen.hupont.hu
44. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
45. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
46. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
47. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
48. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
49. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
50. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu
51. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
52. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
53. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
54. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei
► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.
viiihenrik.hupont.hu
55. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
56. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
57. Geometry Dash
► There’s a special kind of excitement that comes from a well-timed jump in a rhythm-like game. Your character moves forward, the level pulls you along, and then—right when you think you’ve got it—everything snaps into place. For many players, that mom
geometrydash-pc.hupont.hu
58. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
59. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
60. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu
61. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
63. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
64. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
65. Selena Gomez & Martyna Stoessel és több híresség
► Ez az oldal Selena Gomezről és Martina Stoesselről fog szólni és a többi hirességről
selena-gomez-sel.hupont.hu
66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fnafgameonlinefree.hupont.hu
67. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
68. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás
► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.
zsilippa.hupont.hu
69. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
70. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
71. RicoTex Használtruha Nagyker
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ricotex.hupont.hu
72. 5 letter words
► One thing players enjoy about 5 letter words is the balance between simplicity and powerful search functionality. The interface remains easy to navigate while still offering enough flexibility to handle advanced vocabulary challenges efficiently.
letterwords.hupont.hu
73. Flavin 7 bio vitamin termékek, megelőzés és természetes kezelés
► Flavin termékek gyümölcsök, gyógynövények, csírák hatóanyagaival, természetes ásványi anyagok, bio vitaminok harmonizálják egészségét. Részletesebb tájékoztatás, vásárlás: vitamin-kezeles.hu vagy személyesen Mikola Annamária 0670/ 684 1359
flavin-vitamin.hupont.hu
74. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
saredert.hupont.hu