Szabó Gábor: A független Magyarország veszte, II.Lajos teste a mocsárban

Forrás: http://www.negyedik-dimenzio.eoldal.hu/cikkek/tortenelem/szabo-gabor-a-fuggetlen-magyarorszag-veszte--ii.lajos-teste-a-mocsarban.html

 

Mindenek előtt köszönettel tartozom Szabó Gábornak, amiért megosztotta a Szapolyai honlap olvasóival az alábbi értekezését. (A szerkesztő - 2015. szeptember 4.)

 

 

Miért különlegesen érdekes Mohács témája?

 A mohácsi csatában, 1526-augusztusában, meghalt a független Magyarország utolsó királya. Ezzel végződött az önálló, független Magyarország története. Az Újkorban csekély időre még helyreállt 1848-49-ben. A Tanácsköztársaságot mondhatjuk még független államnak, fennállásának négy hónapjában. Horthy alatt önálló független volt az ország 1920-tól 31-ig. Ekkor azonban gazdasági életünk a Népszövetség felügyelete alá került. 1938-ban a Népszövetség megszüntette a felügyeletet, majd Magyarország 1944-es német megszállásával végkép megszűnt az önálló független Magyarország. Ezért kiemelkedően fontos ez az esemény.

 

II.Lajos király nem fulladt bele a Csele patakba

 A hagyományos történelemismeret hibásan állította ezt. A patak helyszíne ezért tápot adott az összeesküvés elméleteknek. A jelentéktelen patakocskának nincsen magas partja, így felmerült, hogy a királyt megölték, gyanúsítva ezzel a Habsburgokat és Szapolyai Györgyöt. A királygyilkosság teóriája miatt is érdekes tanulmányozni a korabeli dokumentumokat. A helyszín Brodarics István szerémi püspöknek, II. Lajos kancellárjának leírása alapján:

 „A mocsár is nem egy embert nyelt el mély örvényeiben, sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el.[…] Csele falu mellett, Mohács felett félmérföldnyire. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt, úgyhogy fel volt fegyverezve.” 

 Így került bele Csele, mint patak a későbbi helymeghatározásokba, pedig a Dunához kötődik a mocsár.

 Miért halt meg a király? Hallgatólagosan eltűrte, hogy az előzetes megállapodástól eltérően harcba rendeljék a személye őrzésére rendelt csapattestet. Az őrzésére kirendelt lovasokat bevetették a csatába, a csatarend megerősítésére. Úgy ítélték meg, a megfelelő időre visszaér a hadtest. Ők vissza is tértek, de addigra a király, aki együtt mozgott a seregével, már máshol volt. A néhány fős kísérete pánikba esett, és hamarabb kiragadta a tömegből, mielőtt a megfelelő védelem felállt volna körülötte.  Így nem volt, aki levegye a páncélját a menekülő királynak.

 Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a Sárffy-féle jelentés minden szava valóságos megfigyelésen alapul. Azokat az okokat kerestem, ami által a főurak által tapasztaltak létrejöhettek. Ha nem található ilyen ok, akkor vonhatjuk kétségbe az irat valóságtartalmát. De találtam megfelelő magyarázatot, amelyet egyetlen megjegyzés igazolt: A friss sírt.

  Miért volt páncélban II. Lajos?

 A csata előtt felmerült, hogy más öltözzön a király ruhájába, ezt azonban nem tartották elfogadhatónak. II.Lajos gyermekkori páncélja megtalálható, mind a mai napig. Ha egy királyi gyermeknek legyártottak egy páncélt, amit hamarosan úgyis kinőtt, akkor ez az öltözék utalt használója méltóságára. A páncél, túl a hasznosságán, presztizs szimbólum volt. Egy falut adtak értékéért. A királytól nem várták el a tényleges harcot, azonban alakjának a lovon messziről fegyelmező erőként látszania kellett. Erre a célra tökéletesen megfelelt a fénylő páncél.

 

Antonio Giovanni da Burgio pápai nunciusnak (követnek), a csatavesztés után szeptember 5. én Bécsben íródott beszámolója, összecsengett Brodaricséval:  „menekülés közben elérték a Duna egy kis ágacskáját, de amikor át akartak kelni, a király lova megbokrosodott, felágaskodott a vízben, őfelsége pedig, kinek nehéz volt már a páncél, s fáradt is volt, leesett és belefulladt abba a patakba.” 
Ezt a változatot erősíti meg egy ismeretlen, ám a csatában részt vevő német levélíró is, aki a következőképpen számolt be az esetről: „A futásnál a király egy patak átugrásakor lováról hátrafelé lebukott s a vízbe fulladt; ez idő óta a királyt többé senki se látta.”
Johannes Cuspinianus, aki a leglelkesebb híve volt a Jagellók és a Habsburgok szövetségének, igy írja le: „A szétbomlott hadsereg magával ragadta az övéi által rosszul őrzött királyt, aki mindenki várakozása ellenére beleugratott egy tóba, amit a Duna kiöntése alkotott. És most nem voltak, akik a szentséges királyt megszabadítsák fegyverétől, alámerült a vízbe, és a tó elnyelte.”

 A páncél teóriáját erősíti az is, hogy ha az nem lett volna rajta, akkor egyszerűen ki lehetett volna menteni a mocsárból. Cetrichet a szemtanút, ha menthető lett volna a király és nem segít rajta, akkor cserbenhagyással megvádolhatták volna. Így viszont a páncélöltözet esetén hihetően védekezhetett azzal, hogy a mocsaras vízből lehetetlen volt kimenteni a súlya miatt II.Lajost.

 A doktori értekezését Szapolyai János és VIII. Henrik kapcsolatából író Bottlik Richard, Angliában az eseményeket alapjaiban megkérdőjelező levélre bukkant. Közlése szerint idézem: „A Westminsterben, október 23-án kelt levelet Thomas Wolsey érsek, angol kancellár írta VIII. Henriknek. A levélben beszámolt arról, hogy a magyar királyt megtalálták és eltemették! Mindez négy nappal azután történt, hogy Sárffy megírta a jelentését Brodarics kancellárnak. A mohácsi csatáról szóló első, hiteles jelentések is legalább 3 hetes késéssel értek Londonba. Vagyis lehetetlen, hogy a Sárffy levél alapján írta volna azt Wolsey, amit írt.” Felveti, hogy az egész csak színjáték az új király megválasztása érdekében. Bizonyítékként hivatkozik az időfaktorra, „hogy már az agnoszkálás előtt 3 héttel felkészült Ferdinánd főherceg a cseh királyi cím megszerzésére.”

 A korabeli események forgatókönyvének feltárásárhoz minden részelemet a helyére kell tudnunk illeszteni. Amikor az egyes események a helyükre kerülnek, megérthető a történet. Jelen esetben a Sárffy- levél időfaktora szembeáll a londoni levél keltezésének idejével. Ezért a történetet a következőképen raktam össze:

 

Augusztus 29.

 1. 1526 augusztus 29.-én a mohácsi csatából csekély kísérettel, a Duna mocsaras kiöntése felé menekülő II.Lajos király Csele községtől nem messze, lováról a megáradt zavaros vízbe zuhant. Páncéljának súlya az iszap mélyére húzta le, oxigénszegény környezetbe. Az édesvizi hullák felfúvódnak, mert a víz a bőrön keresztül behatol a test belsejébe. II.Lajos király holtestét a páncéljába befolyó iszap körülvette, megnyomta és környezetéből kiszorította  a vizet. Ezt bárki ellenőrizheti egy pohár iszapos vízzel. Az iszap tömörödik.

 Szeptember 12.

 A szultán szeptember 12-én érkezett Budára.

 2. Szeptember 25.

 A szultáni sereg szeptember 25-én indult vissza Isztambul felé. 

Szeptember végén, kb 25.-e környékén, helyi jobbágyok megtalálják a király holttestét. Kiemelik a páncélzatból, ujjáról lehúzzák a gyűrűjét, majd a mocsártól nem messze földet halmoznak rá.

A faluban viharos gyorsasággal terjed a hír: - Megtalálták a királyt holtan! Az államapparátus illetékes képviselői a csatatér tömegsírjaiban fekszenek, nem áll módjukban cselekedni. Működik viszont az egyház szervezete. Azonnal értesítik a pécsi kanonokot, aki továbbítja a hírt a királyi udvarba. A rendkívüli értesülés október 2.-a körül meg is érkezik Pozsonyba, az udvarba, majd a hír továbbindul Anglia felé és három hét múlva, október 23.-ára oda is ér.

A maradék főnemesség már számolt a király halálával. Így a megdöbbenést nem ez okozza, hanem az, hogy a királyt hullarabló jobbágyok fosztották ki. Ez a király méltóságát a megszentségtelenségig fokozza le. Valahogyan el kell tusolni ezt a megaláztatást. Tanácskoznak és arra jutnak, hogy találja meg a testet egy magasabbrangú királyi küldöttség. A főurak inkább kimaradnak ebből a színjátékból.

 

Október 17.

 A hír a titkolózás ellenére is terjed, Szapolyai János október közepére bizonyítottnak látja. Ezért október 17.-én királyválasztást hirdet.

„Már október 17-én eldőlt, hogy királyválasztó országgyűlés lesz Székesfehérvárott november 5-én. Tehát az erdélyi vajda már jóval az agnoszkálás előtt tudta, hogy II. Lajos meghalt és ideiglenesen eltemették! Ez is a westminsteri levél hitelességét bizonyítja.”/Bottlik Richard nem publikált közlése/

 Október 18

 II.Lajos király agnosztálása

A szemtanú Sárffy Ferenc győri várkapitány

  „Mert mikor ahhoz a helyhez közeledtünk, s még oda se értünk, már Czettrich ujjával mutatta meg azt a helyet. Odasiettünk, s megláttuk egy ló tetemét a mocsárban. S mert Czettrich azt hitte, hogy a királyi felség holtteste is ott van, nem törődve a mocsárral, beugrott az iszapba. De nem találta meg, hanem csak a királyi felség fegyvereire akadt itt rá.”

 „Egy kicsit tovább mentünk, …s megtaláltuk a királyi felség udvarmesterének, Trepkának hulláját…Nem messze ettől a mocsártól végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s az alatt, mintegy isteni útmutatásra, a királyi felség elhantolt holttestét találtuk meg. Odasiettünk valamennyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet kezével kaparni. Mi is követtük példáját mindnyájan.”

 „Czettrich megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta két kalapnyi vízzel, s ekkor fölfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt. Erre hangosan felkiáltott: Ez itten a király őfelsége, ez egészen bizonyos… Nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban, s nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem, csak egy egészen kicsinyke az ajkán…”[…]

A másolatok közt meglévő második eltérés sem jelentős, ennek ellenére nem hagyható figyelmen kívül a jelentés értelmezésekor. A mondat magyar nyelven — Bartoniek alapján — ekképpen hangzik: „Minthogy így felismertük [ti. II. Lajos holttestét;, kiástuk a testet, először a fejét, aztán arcát lemostuk, és egész pontosan felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak.” Míg az Acta Tomiciana gyűjteményben a következő olvasható: Szöveghűbb fordításban a mondat olvasata: „Kiástuk először a fejet, és lemostuk legszebb részeit, azon jegyeket, melyeket király őfelsége a fogain viselt, [s amely] őt híressé tette.”

Salamon Henrik II. Lajos holttestének felismerése kapcsán jutott arra a következtetésre, hogy a jegyeknek „közismerteknek kellett lenniük, ha Sárffy levelében egyszerűen csak utal rájuk, anélkül hogy közelebbről jellemezné őket; továbbá igen jellegzetesek, ha a tetemvizsgáló kamarás [ti. Czettrich] éppen csak ezekről ismerte meg kétségkizáróan a királyi hullát.”Salamon szerint II. Lajos retrognathia superior volt, és az ebből adódó vézna, fejletlen, infantilis, besüppedt felső állcsontján és fogsorán ismerte fel Czettrich kamarás a királyi tetemet.”

A két másolat közti harmadik — egyben utolsó, jelentős — eltérés a királyi holttest romlatlan, ép voltának megfogalmazásában rejlik. Bartoniek Emma — ezúttal szöveghű — fordítása alapján magyarul a következők olvashatók: „Nem akarok hízelegni, de főtisztelendő uraságod [ti. a jelentés címzettje, Brodarics István — B. R.] kegyeskedjék elhinni nekem, hogy sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő. Mert nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban, s nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem, csak egy egészen kicsike az ajkán.”

 Amikor a nemesi bizottság megérkezett, Czettrich nem törődve a mocsárral, beugrott az iszapba, ahol megtalálta a király fegyvereit. Ez a baleset helyszínén ekkorra már csak legfeljebb derékig érő iszapos vizet tételez fel. A kíséret és a jegyzőkönyv kedvéért Czettrich vállalkozott egy kis magánszámra a hitelesség érdekében. Pedig tisztába voltak azzal, hol a sírhant, ami alatt a király fekszik. Amikor aztán megnyitották a földhányást, számukra a lenyűgöző az volt, hogy nem a közismerten visszataszító látványt nyújtó vizihullával, hanem egy feketebőrű szagtalan holttestet találkoztak a sírban. Ez az iszap kb. 25 napos konzerváló hatásának tudható be.

 A bizottság friss sírhantot pillantott meg. Ez azt jelenti, hogy a jobbágyok, akik a csatatér halottainak értéktárgyai után kutattak, megtalálták az udvarmester holttestét is, de őt nem temették el. Alapvetően zsákmányolni akartak, nem pedig közegészségügyi feladatot ellátni. A helybéliek a heteken át tartó kutatásaik nyomán a már leapadt iszapos vízben lábukkal igyekeztek kitapogatni a fegyvereket. Így taposhattak rá az iszapban fekvő páncélra. Természetesen nem ismerték a királyt személyesen, de a nála megtalált díszes páncélról, gyűrűjéről rádöbbentek, ki fekszik előttük. Kiemelték páncéljából testét és ott helyben, nem messze a mocsár szélétől, hordtak rá egy kis földet. Így keletkezett a sírhant, amelyek könnyedén nyitottak meg a nemesurak. 

 „Oklevél tanúsította, hogy 1527. június 4-én Báthory István nádor jelenlétében az elhunyt király pecsétgyűrűjét Horváth Márton visszaszolgáltatta Mária királynénak. „Báthory István, Magyarország nádora és a kunok bírája ezennel tanúsítjuk, hogy nemes mlatoviti Horváth Márton néhai felséges Lajos király úrnak a pecsétgyűrűjét – amelyért felséges Mária királyné úrnő a Miklós mester, pécsi kanonok pecsétje alatt kelt írással őt küldte el a közelmúlt napokban azokhoz a jobbágyokhoz, akik néhai Lajos király úrnak az öltözékét a mohácsi mezőről magukkal vitték – jelenlétünkben hűségesen átszolgáltatta a királyné őfelségének, amelyet azután őfelsége a tanácsos urak jelenlétében szétvágatott”.

 „Néhai Lajos király úrnak öltözékét magukkal vitték” Az oklevél megemlékezik az öltözékről. Ha ez egy oklevélben hivatkozási pontnak számít, akkor a király ingjén, nadrágján felül sokkal inkább a páncéljára vonatkoztatható. A nyári melegben a páncél alatt a kényelmét megkönnyítő könnyű posztó, nemez öltözetet viselhetett, amit a jobbágyok miért vettek volna le róla. Nem voltak ereklyegyűjtők. Viszont, mivel az oklevélben előkerül az öltözet ténye, ezért tételezhetjük fel, a páncélzatot értik alatta. 

Érdekes, hogy Mária királyné nem az államhatalom képviselőjével, hanem egyházi méltóság felhasználásával gyűjti be II.Lajos király hagyatékát. Ez megmagyarázza a késlekedés okát is. Az elvesztett csata sokkja, az oszmán török megszállás, az államhatalom megrendülése miatt nem foglalkoztak a király személyes tárgyainak hollétével, kisebb gondjuk is nagyobb volt annál. Csak később, a konszolidáció előrehaladtával jutottak el a személyes holmik hollétének kérdéséhez. Az államhatalmat még ekkor is gyengének találták a feladat végrehajtásához. Mert mi van, ha letagadják a jobbágyok? Ezért inkább egyházi vonalat indítottak el. Az államhatalomnak nem volt érdeke, hogy bűnügyet kreáljon a király testét megtaláló jobbágyok eljárásából. Visszaadták, kész, jól van.

 Hogy itt a Csele-patak torkolatában történhetett a király halála, a mohácsi ásatások, illetve a Csele-patak torkolata táján végzett kotró munkálatok is bebizonyították, mert az Archeológiai Értesítő 1896. évfolyama szerint (430-431. o.) itt sok fegyver került ki a Dunából: vassisak, mellvért, 4 kard, 2-3 szablya, több tőr, vasbuzogány, négy alabárd, sok lándzsavég és sarkantyú”.(4)

 II. Lajos király nehéz páncélzatban zuhant hanyatt lováról a mocsaras terület áradt vizébe. A vízfenéken haláltusájában utolsó görcsös mozdulataival, csak még mélyebbre fúrta be magát az iszapba. Így azonnal oxigénmentes környezetbe került. Az iszap tömörödik, kipéseli magából a vizet. Az áradás további iszappal és hordalékkal fedte be a mélyére süllyedő páncélos királyt. A tőzegmocsarakban talált évezredes múmiák példázzák, hogy a mocsári körülmények kiválóan konzerválják az elhunytak testét. Ez az oka annak, hogy II.Lajos király teste az eltelt hetek ellenére teljesen romlatlan maradhatott.

A holttest kiemelése szeptember 25.-e táján történhetett meg. Így a holttest hozzávetőlegesen 22-25 napot tölthetett a földben. Az előzetes mocsári konzerválás időintervalluma elég volt a konzerválódáshoz, hiszen a föld alatt is viszonylag el volt zárva a levegőtől. A holttest a mocsári közeg konzerválási folyamatainak megfelelően sötétbarna bőrű, és összenyomott állapotú lehetett. Ez magyarázza azt, hogy miért nem az arcáról, hanem jellegzetesen fejletlen felső fogsoráról ismerték fel a királyt.

Dr. Nemes István – Dr. Tolvaj Balázs holttestre vonatkozó megállapítási vízben, illetve lucskos talajra vonatkoznak. A király teste viszont mocsárba süllyedt el, a páncél résein befolyt az iszap. Nem hullaviaszos átalakulás jött létre, hanem a savas, oxigénhiányos közegnek megfelelő konzerválódás. Többezeréves lápi múmiákról is tud a szakirodalom: „Észak-Európa (főként Nagy-Britannia, Írország, Németország, Hollandia és Dánia) lápvidékeiről eddig több mint kétezer mumifikálódott test került elő. A vízben lévő cserzőanyagok és huminsavak feloldják a csontok mésztartalmát. A csontok hajlékonnyá válnak, a belső szervek elenyésznek, a bőr azonban kiváló állapotban marad meg. A lápi múmiák feltűnő tulajdonsága, hogy szinte kivétel nélkül laposak.”

„A mocsárvízben alig található oxigén, viszont számos különböző szerves savat tartalmaz. Ebben a környezetben a rothadást okozó baktériumok nem tudnak szaporodni. Így a holttestek éppoly kevéssé bomlanak el, mint azok a mohák, füvek vagy fák, melyek a mocsárban elhalásuk után idővel az egyre vastagodó tőzegrétegek formájában rakódnak le.”

 Mocsári körülmények

 „A metanogén baktériumok olyan mikroorganizmusok, melyek anyagcseréjük során oxigénszegény (anaerob) körülmények között metánt állítanak elő. A metanogén baktériumoktevékenységének eredményeképpen fejlődő mocsárgáz is jelentős metántartalmú gázelegy. Gyakran öngyulladó foszfor-hidrogén is van benne, így a keletkező metán is meggyullad: ez a lidércfény. Előfordul még a szénbányákban, a metán okozza a sújtólégrobbanást:”(7)

 „A  foszfor-hidrogén egy szervetlen foszforvegyület Színtelen, kellemetlen szagú gáz. Erősen redukáló hatású. Erős méreg. Öngyulladási hőmérséklete 38°C.(8)

Amikor megállunk egy iszapos terület partján, felszálló buborékokat látunk feljönni, ez a metán gáz. Ezek az erős hatású vegyületek, nyilván hígított formában, konzerválták II. Lajos király testét  kb 4 hétig. A mocsári mumifikálódás jellegzetessége, hogy a bőr marad meg legjobb állapotban.

 Sárffy Ferenc beszámolójából részlet

 „Midőn Székesfehérvár elé értünk, Czettritz előrelovagolt, s a városi bírónak és a többi rendnek előadta, hogy kit hozunk, s erre ezek, mint illett, az egész papsággal együtt ünnepi menetben kijöttek a városból a király koporsója elé. Végül a felség holttestét bevittük a városba, s a prépostság házában egy pajzsra kiterítettük nagy tisztelettel. Felnyitottuk ezután a koporsót, s megmutattuk a város bírájának, aki szintén felismerte benne urát, azután újra bezártuk a koporsót, s átadtuk Horváth Mártonnak megőrzés végett”.

 Székesfehérvár bírája, aki személy szerint ismerhette az uralkodót, hitelesítette a személyazonosságát. De mivel Czettritz lovagolt előre, mondhatta a bírónak preindikálva, hogy „itt egész biztosan a királyt hozzuk, én már beazonosítottam.” Mondhatta volna, de mit ért volna el vele? A királyt Székesfehérváron őt jól ismerő nemesurak is megnézték, mindenképen kiderült volna a csalás. Inkább felkészítette a feketeszínű bőrű király látványára a bírót.

 „Egyrészt — a királyválasztás, majd koronázás szempontjából — lényeges feltétel, hogy a korábbi király, II. Lajos holttestét az agnoszkáló bizottság — majdani temetés céljából — Székesfehérvárra hozta. II. Lajos — ahogy János írta — körülményekhez képest méltó temetéséről — annak ellenére, hogy a Habsburg Mária által megbízott Czettrich találta meg a holttestet, tehát az ellentábor is igényt formált a végtisztességre — Szapolyai János gondoskodott. Mivel a temetés nem fulladt botrányba, minden kétséget kizáróan hitelt lehet adni mind Sárffy Ferenc jelentésének, mind a már idézett Szapolyai oklevél tartalmának; tehát Szerémi György — II. Lajos halálának kapcsán is — már többször cáfolt műve valótlan a tekintetben, hogy a fiatal uralkodót Szapolyai János testvére, György egy háromélű cseh karddal összeszurkálta volna.

 Dr. Nemes – Dr. Tolvaj állítása szerint:”Két hasonló fogazati elváltozást könnyű összetéveszteni még akkor is, ha valaki biztos a dolgában, de csak a megfigyelésre hagyatkozik és nem vesz igénybe objektív vizsgálati módszereket, orvosi leírásokat, leleteket.” Utalnak arra, hogy „Salamon Henrik fogorvos professzor 1941-ben publikálta, hogy II. Lajosnak felső állcsont fejlődési rendellenessége, - növekedésben visszamaradt felső állcsont (retrognathia superior) – lehetett. Állítását metszetek és érmék tanulmányozására alapozta.” A tanulmány szerzői megkérdőjeleznek minden, a király feltalálására és életére vonatkozó kordokumentumot azért, hogy saját álláspontjukat igazolhassák. Úgy vélem ez nem tudományos eljárás. A csata és a holttest helyének egyezése, a fogazat, a megtalált királyi gyűrű és ruházat, azért elég bizonyíték a személy beazonosításához. Nem ma kell bebizonyítanunk, hogy ők valóban II.Lajos király holttestét találták meg, hanem a korabeli azonosítási eljárás eredményeit kell megvizsgálnunk, hogy a tények tükrében elfogadhatóak, vagy nem.

 Szapolyai János rosszul járt. Az őt kísérő királygyilkosság vádja miatt nem tekintik a későbbi leírások, tanulmányok királynak, ritkán olvassuk, „I.János király”, noha ténylegesen a maga területén az volt. Magyarország törvényesen megválasztott uralkodója volt. A csatától való távolmaradását és a törökkel való szövetségét ugyancsak a számlájára írják, noha az adott történelmi és hadászati körülmények között nem volt más választása.

„Szapolyait hamar kiszorították az országból, és ekkor a magyarok abból a meggyőződésből álltak Ferdinánd mellé, hogy ő megvédi őket a törököktől, és visszafoglalja tőlükNándorfehérvárt.

Miután Szapolyai az európai uralkodóktól nem kapott segítséget ahhoz, hogy Ferdinánddal rendezze a kialakult háborús konfliktust, ezért nem tehetett mást, minthogy Isztambulbamenesztette segélykérő követét, Laszky Jeromost. I. Szulejmán, aki 1526-ban nem szállta meg az országot, most nem akarta, hogy az Habsburg uralom alá kerüljön, ezért katonai támogatás mellett megkezdte a magyar területek tényleges okkupációját és az Oszmán Birodalomhoz való csatolását.”(11)

Szapolyi belekényszerült a törökkel való szövetségbe. A korabeli nemességnek a nemzeti királyra kellett volna támaszkodnia az őket üres, csalfa igéretekkel megcsaló osztrák Ferdinánddal szemben. Lásd aktuálpolitika.

 Szapolyai János, azaz I. János, választott magyar király, Perényi Pétert a magyar Szent Koronával együtt átadta I. Szulejmán oszmán szultánnak, ő maga pedig hűbéri kézcsókkal elismerte a szultán magyarországi uralmát. A szultán a Szent Koronát a fejére tette, de igazi drágakövek hiányában visszaadta I.János királynak. Így menekülhetett meg a nemes ékszer.

 

Összefoglalva:

 II.Lajos király csekély kísérettel menekült és belefulladt nehéz páncéljába a Duna ártéri mocsarába, Csele községnél. Holttestét későbbi főúri küldöttség megtalálta, személyét beazonosította, majd Székesfehérvárra vitte, ahol eltemették. Személyes tárgyait, öltözékét később fellelték helybéli halász jobbágyoknál. Utódja János király. És Ferdinánd király.

 II. Lajos testét Székesfehérvárra vitte Sárffy és Czettrich, majd a városból visszatértek Győrbe, ahonnan Sárffy 1526. október 19-i dátummal ellátott jelentését Czettrich kézbesítette Pozsonyba a kancellár, Brodarics részére.

http://szapolyai.hupont.hu/6/egy-fontos-jelentes-elemzese#ixzz3kbxhyqwx

 

Nemeskürty István vitaindító monográfiájában szintén pontosan adta vissza a győri várkapitány keltezését, s e szerzőkhöz hasonlóan Barta Gábor, Perjés Géza, majd Kiss Béla egyaránt október közepére tették II. Lajos agnoszkálásának lehetséges időpontját.[8]

Read more: http://szapolyai.hupont.hu/6/egy-fontos-jelentes-elemzese#ixzz3kbzHJxCV

 

[8] Gyalókay Jenő: A mohácsi csata. In. Mohácsi emlékkönyv 1526. Szerk. Lukinich Imre Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1926. 252. o. Vö. Nemeskürty: i.m. 26-27. o., továbbá Barta Gábor: A Sztambulba vezető út (1526-1528). Magvető, Budapest 1983. 32-38. oldalak,Perjés Géza: Mohács. Magvető, Budapest 1979. 438-439. o.  Kiss Béla: Vízbe fúlt, vagy megölték? 450 éves kérdések válaszra várnak. Mohács, 1978. 11. o. 

Irodalom

 (1)Botlik Richárd: 1526. OKTÓBER 19.

Századok, 136. évfolyam 2002/3. szám 669-677. oldal

(2) szapolyai.hupont.hu/6/egy-fontos-jelentes-elemzese

(3) Farkas Gábor Farkas: II.Lajos rejtélyes halála II. Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám  

(4)Pezenhoffer Antal: II.Lajos halála/pezenhoffer.blogspot.hu/

(5)mult-kor.hu/ot-kontinensnyi-mumia-budapesten-20150210?

(6)femina.hu/terasz/

(7)Wikipédia.org/Metán/

(8)Wikipédia.org/Metán

(9)hu.wikiquote.org/wiki/Mohácsi_csata/ Sárffy Ferenc beszámolója/

(10)szapolyai.hupont.hu/6/egy-fontos-jelentes-elemzese

(11) Wikipédia.org

 

 Szapolyai.hupont.hu. Egy fontos jelentés elemzése

[14] Pray: Annales…i. m. V. 122. p.

[15] Bartoniek: im. 146. o.

[16] AT. VIII. CXCI. 228. p.

[17] Salamon Henrik: Adalékok a magyar fogászat történetéhez. Fogorvosok Lapja, III. évf. 1941. április 25. 3. l.

[18] A retrognathia oka lehetett phylogenezis, csökevényes fogazat (például nem 32, hanem esetleg 28 vagy 26 fogból álló állkapocs). Uo. 6. l.

[19] Pray: Annales…i. m. V. 122. p.

[20] Bartoniek: i. m. 146. o.

[21] AT. VIII. CXCI. 228. p.

[25] Szerémi György: Epistola de perditione regni Hungarorum. (Levél Magyarország romlásáról). Ford. Erdélyi László. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979. 133-135. o. A szerzőre mély benyomást gyakorolhatott egy háromélű cseh kard, mert visszaemlékezésében Hunyadi Mátyás halálát szintén egy ilyen fegyverrel hozta összefüggésbe. Vö. Uo. 47. o.

 

Oldal: Szabó Gábor: II. Lajos teste a mocsárban
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2024 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat