Kökényessy Zsófia:

 

Pázmány Péter tanulmányai

és vitája Alvinci Péterrel 

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)

 

 

 

Bevezető

 

Pázmány Pétert korának kiemelkedő tehetségű polihisztoraként tartja számon a történetírás. Nagy monográfiaírója, Bitskey István, akinek munkája alapján dolgoztam, így foglalja össze tehetségét:

 

„S valóban: tudnánk-e Bocskai István és Zrínyi Miklós közé eső négy évtizedből náluk [Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Eszterházy Miklós] nagyobb hatalommal, szélesebb áttekintőképességgel, több ésszel és szenvedéllyel országos politikát irányító személyeket említeni? Aligha.”[1]

 

Pázmány Péter egyszerre volt nagy író, politikus, akinek irányvonala ma is viták tárgyát képezi, mivel minden korszak a saját elképzeléseit igyekszik alátámasztani életének egy-egy mozzanatával. Fontos hangsúlyozni, hogy Pázmány Péter élete és munkássága nagyon összetett és szerteágazó egész, melynek felderítésére nem is vállalkozhatok, inkább szeretném kiemelni tanulmányainak, tudásbeli fejlődésének fontosabb állomásait, valamint eme termékeny időszakokban született művei közül is kimagasló vitairatait, leveleit, melyeket Alvinci Péterrel váltott. Bízom benne, hogy ez által érzékeltethetem zsenialitását, valamint elérhetem azt a lenyűgöző hatást, melyet belőlem váltott ki, mialatt megismerhettem életét.

 

Szülőföld, származás, tanulmányok

 

Pázmány Péter 1570. október 4-én látta meg a napvilágot Váradon, az „Erdély kapujának” is nevezett kiemelkedő jelentőségű és nagy múltú városban. Pázmány Miklós, Bihar vármegye alispánjának, valamint Massai Margitnak gyermekeként a lutheri, majd a kálvini tanok szellemiségében nevelkedett, mert a hitújításnak az egész Pázmány család a követőjévé vált.[2]

 

Alighogy megkezdte tanulmányait, 8 éves korában súlyos csapás érte: édesanyja elhunyt. Édesapja négy évvel később elvette a katolikus Toldy Borbálát. Valószínűsíthetően a mostohaanya, valamint a híres olasz jezsuita diplomatának, Antonio Possevitonak Váradon tett látogatása játszott szerepet abban, hogy Pázmány Miklós 1583-ban végül a jezsuiták kolozsvári szemináriumába íratta be gyermekét. A korszakban amúgy is bevett szokásnak számított, hogy a református nemesek a jó hírű jezsuita kollégiumokba íratták gyermekeiket, ahol aztán a jezsuiták éltek a lehetőséggel és átnevelték a nemesség ifjú generációit. Bár a más felekezetre való erőszakos áttérítés tiltva volt, a jezsuiták magas képzettsége, széleskörű műveltsége, valamint feltétlen és alázatos odaadása az egyház iránt vonzóan és ösztönzően hatott a fiatalokra.[3]

 

Pázmány esetében is sikeresnek bizonyult a jezsuita nevelés, 1599-ben ugyanis felvételét kérte a Jezsuita Rendbe, ahová fel is vették, majd október 6-án Krakkóba küldték novíciusi tanulmányainak megkezdésére.[4]

 

A krakkói noviciátus aszketikus előírásai miatt Pázmány fizikai állapota rohamosan romlani kezdett, így a novíciusi évei lejártával elöljárói Bécsbe küldték folytatni tanulmányait 1590-ben.  Itt kapta a legalaposabb logikai oktatást, melyből később érvelési stílusában is oly sokszor táplálkozott, hiszen Pázmány vitáinak később is legerősebb oldala a logika maradt, ennek következetes és kérlelhetetlen alkalmazása képezte a későbbiekben is vitairatai erényét.[5]

 

1593. április elején jutott el Rómába, bécsi tanulmányai után ugyanis itt érhette el képzésének csúcspontját. Rómában ekkoriban a keresztény világ minden tájáról érkezett papnövendékeket képeztek ki, igazán színvonalas és lenyűgöző oktatás folyt a jezsuita tudományosság fellegvárában, a Collegium Romanumban. A hallgatók között jelen voltak a többi nagy római tanintézetek teológiahallgatói is, így míg a Collegium Romanumban főleg római papokat képeztek ki, a többi intézményben német és magyar, angol, görög és balkáni, valamint arab területekre küldendő papokat is oktattak, területenként intézményekre lebontva. Ez a hatás, valamint az ekkor a kollégium élén álló rektor, Roberto Bellarmino, kora legnagyobb hitvitázója együttesen alakította benne ki a vágyat egy monumentális, jól szervezett és diadalmas, katolikus egyház képében. [6]

 

A képzésen nagy hangsúlyt fektettek - a tanulmányi oldal mellett – a nevelésre, jellemformálásra is. Habár kiemelték a meditációt, a kontemplatív szemlélődést, nem csupán a magányos, visszahúzódó attitűdre, a túlvilág-élmény fokozására helyezték a hangsúlyt, hanem a tudatosan választott cselekedetek, az aktív élet, a tettekben megmutatkozó vallásosság lettek a szemléletmód fő támpillérei. Az imádságban sem csak a vigasztalódást keresték, mint a középkori vallásosságban, hanem cselekvésre serkentő, tenni akaró vigasztalódást, serkentő erőt láttak benne. Ezek a vonások felfedezhetőek Pázmány érveléstechnikájában és felfogásmódjában is. [7]

 

Miután tanulmányait befejezte, 1596. április 13-án, nagyszombaton pappá szentelték Pázmány Pétert. A szertartásra a Lateráni Bazilikában került sor, ahol rajta kívül húsz társa vehette fel a szentséget. Ezután került sor a teológiai doktori címe megvédésére, melyet kiválóan teljesített, azonban a jezsuita gyakorlat szerint doktori címét csak több éves tanítói munka után kaphatta meg, 1606-ban. [8]

 

Pázmány 1597 őszén Grazba került, itt végigtanította élete első teljes, hároméves filozófia kurzusát. Ezután helyezték át elöljárói Vágsellyére, majd fél éven belül Kassára, ahol megérett a helyzet a katolikus restaurációra. Az egri püspökség ideiglenes székhelye itt volt a török hódítások miatt 1596-tól kezdve, ugyanakkor a főszékesegyház már 50 éve a lutheránusok kezén volt, s a katolikusok még a mellékoltárok használatából is kiszorultak. Pázmány a főkapitány gyóntatójának tisztségét betöltve hathatós erőt jelentett a katolicizmus kassai újjászervezésében.[9]

 

Pázmány 1603-ban visszatért Grazba, ahol 1607-ig oktatott, majd ekkor döntött végre a Magyarországra való hazatérés mellett. Itt az első perctől fogva sikeres térítőhadjáratot folytatott, melynek eredményeképp a történelmi hagyomány szerint 30 híres főúri család rekatolizált. Ezek – a teljesség igénye nélkül - Eszterházyak, Erdődyek, Pálffyak, a Czobor, Dóczy, Apponyi, Pethe, Bánffy, Alaghy és Héderváry családok némely tagjai, de nevéhez fűződik Forgách Miklós és Zsigmond, Thurzó Ádám, Homonnai Drugeth György, valamint Zrínyi György katolikus hitre való visszavezetése is. A kortársak véleménye szerint Pázmány Péter „egy református országban született, de egy katolikusban halt meg”. [10]

 

A vita

 

Az 1609-es évvel elérkeztünk írásom fő momentumához: a vitasorozathoz, mely Alvinci Péter és Pázmány Péter között folyt le. Pázmány ugyanis Kassa főprédikátorát, Alvinci Pétert választotta vitairatának célpontjául, s hozzá fogalmazta meg „Öt szép levél” című gúnyos hangvételű írását. Egy tudatlannak és korlátoltnak beállított prédikátorképet alakít ki Alvinciről, mely vele, a művelt, pápista emberrel vitázik. Mivel Pázmány egyre fölényesebben érvel a pápista tanokkal, s levélről levélre fokozza a válaszért esdeklő hangnemet, sikerül módszeresen megszégyenítenie a református prédikátort.[11]

 

(Alvinczi Péter aláírása)

 

Az öt levelet Pázmány úgy építette fel szerkezetileg, hogy minden egyes levélben egy, a korszakban meghatározó, a katolikusokat becsmérlő tévtanítás megcáfolásával foglalkozik, mindezt dialógusok ismertetésén keresztül teszi.

 

Az első levél „az pápisták bálványozásáról” szól, melyben először a református álláspontot ismerhetjük meg (a pápisták bálványoznak), majd ere válaszul Pázmány kifejti, hogy a képek tisztelete nem minősül bálványozásnak, mivel: „A képeknek illendő böcsületet és tiszteletet kell adni, nem azért, mintha ezekben valami istenség, avagy erő volna, melyet böcsülleni kellene, avagy tőlök valamit kérni: hanem csak azért, hogy akit jegyeznek, azt tiszteljük ezek által. És mikor ezek előtt süveget vetünk, térdet hajtunk, Krisztust imádjuk, akit jegyez az kép.”[12]

 

Hasonlóan nehéz kérdéssel foglalkozik a második levél is, melyben Pázmány azt boncolgatja, mennyiben kötelező a katolikusokra nézve más felekezetű testvéreiknek tett ígéreteik betartása. Negatív példaként a reformátusok többek között Husz János megégetését hozzák fel példaként, akit pedig előtte biztosítottak Zsigmond király hitlevelével. Pázmány természetesen ezt a kérdéskört igyekszik megcáfolni. 

 

A harmadik levél a papi nőtlenséggel, a negyedik levél viszont több, szám szerint 26 kérdéssel foglalkozik egymás után, ezek mind a protestánsok problémafelvetéseit igyekeznek megcáfolni. Itt már nemcsak védekezik, vagy magyaráz, hanem egyúttal támadó jellegű mondatokkal is dolgozik, főleg Luther és Kálvin munkáiból idéz sűrűn.

 

A támadás végül kiteljesedik az ötödik levélben, itt ugyanis nemcsak, hogy Luther, Kálvint és követőit állítja be végül bálványozónak, hanem egyenesen eretneknek minősíti őket, „melyet hét erős bizonysággal” támaszt alá. Bitskey szerint a korban a védekezés és támadás technikája összefüggött az érveléssorán, ugyanis a kor emberének húsbavágó és kizárólagos kérdést jelentett az üdvözülés, valamint az odáig vezető út milyensége. Pázmány szövegeiben pont az a bravúros, hogy ez a két ellentmondásos pólus szövegeiben koherens egésszé tud összeforrni, érveléstechnikája pedig lehengerlő, barokkos magyarsága pedig önmagában kiemelkedő irodalmi értéket képvisel.[13]

 

Alvinci nagyon gyorsan előállt a felelettel.  Még ez év őszén kinyomtatta Debrecenben „Egy tetetes neve vesztett Pápista embertől, S. T. D. P. P. –től küldetett színes öt levelekre rend szerint való Felelet Alvinci Pétertől, a Kassai magyar Ekklézsia lelkipásztorától” című válaszát. Sajnos a levél nem maradt fenn, de Pázmány írásaiból következtetni lehet Alvinci stílusára és témafelvetéseire, mivel Pázmány cáfolatai előtt szinte mindig idézi nagy vitapartnere gondolatait.

 

„Alvinci Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéres gyalázatokkal felhalmozott feleletinek rövid és keresztyén szelídséggel való megrostálása” című válaszában reagál Alvinci felvetéseire Pázmány. Először kifejti, hogy miért nem fedte fel valódi nevét időnek előtte, majd módszeresen megint ízekre szedi Alvinci írását. Kimondottan éles, gúnyos, szidalmazó megnyilvánulásokkal van tele Pázmány értekezése, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy még ezeken a negatív hangvételű mondatokon is átsejlik, hogy ellenfelét ennek ellenére nagyon becsüli. „Látom azt is, hogy az te pajkos tréfákkal és ló faránál kohlott, paraszt szidalmazásokkal feltetéztetett könyvedben egyéb nincsen, hanem (amint te szólasz) nádmézes, jó illatú juhlépnél édesben folyó beszédek, és az szép szó alatt minden aloësnél keserűbb méreg, mély emberségből származott, ízetlen böcsületekkel egyetemben, és hogy egyszóval megmondjam, ez egész írásodban (jó lelkiismérettel mondom és ezennel magaddal is megtapasztaltatom) semmi egyéb nincsen egyníhány jó módjával ejtett magyarizmusnál, Aesopus beszédinél, korcsomárúl költ kajtor tréfáknál, istállóhoz illendő poshadt szitkozódásoknál…” Mindezek mellett Pázmány idézeteiből képet kaphatunk arról is, hogy ellenfele sem volt sokkal kegyesebb irányában. „Végezetre énreám mindenféle szitkokkal agyarkodik Alvinci Uram, és mint az sebes esőt, úgy szórja reám az ő nyelvének mérgét. Én őnéki patvarkodó, hipokrita, szamár, ördögi irigységgel és ördögtűl tanult mesterséggel rakva vagyok: mint az vak eb az árkot, mint az Gál ebe az medvét, úgy kerülöm az igazságot: bérletten ravasz vagyok: az szemtelen ördöghöz hasonló vagyok: orcámra ültem: az farizeusoknak igyenes lineán fajzati vagyunk mi: én szemtelenül hazudok: rázom, mint az disznó az bársonyt…” [14]

 

A röviden csak Megrostálás néven emlegetett műben Pázmány rákényszerül, hogy Alvincinak minél árnyaltabban fogalmazza meg a bálványimádásról alkotott tételeit, ugyanis ahogy az írásból is kiderül, Alvinci eme kérdéskörben tudta leginkább megfogni, vagy bővebb magyarázatra kényszeríteni Pázmányt. Ennek a bonyolult hittételnek teljes és részletes kidolgozásához lényegében ezen a vitasorozaton keresztül jutott el, valamint vitaírói stílusa is ebben a termékeny párbeszédben tudott a csúcspontra jutni. [15]

 

Összegzés

 

Pázmány Péter vitastílusáról az Alvinci Péterrel folytatott termékeny párbeszéd alapján kaphatunk képet. Több fontos jellemzőre szeretném felhívni a figyelmet, melyek engem annyira megragadtak. Az első természetesen a könnyedén alkalmazott változatos, érzékletes és kimagaslóan művészi, magyar (!) nyelvű fogalmazásmódja, mellyel már alapvető fölénybe kerülhetett vitapartnerével szemben. A másik a logikai következetesség, mely lehetővé tette, hogy vitapartnerei alulmaradjanak az érvelésben, egyúttal Pázmány gondolatmenetét érthetően, tisztán és következetesen közvetítette. Ráadásul munkássága kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy a rekatolizálásban véghezvitt eredményeit nem a hatalom eszközeivel érte el, hanem pusztán tanítói, szónoki és írói tevékenységével.

 

Felhasznált forrás és szakirodalom:

 

BITSKEY      Bitskey István: Pázmány Péter. Gondolat kiadó, Bp., 1986.

 

PÁZMÁNY   http://mek.oszk.hu/06700/06793/06793.htm 2014. 05. 19. 20:21

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Kökényessy Zsófia: Pázmány Péter tanulmányai és vitája Alvinci Péterrel
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2025 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat