Réder Zsófia:
Tárgyalás a terek ördöggel
(Kézirat, ELTE-BTK, 2014. május 19.)
Birodalmak között állni sosem volt egyszerű a történelem során. Pláne háborúkkal körbefont világban. Szapolyai János királysága is ebben a cipőben járt az 1526-os mohácsi vereség után. I. Ferdinánd, I. Ferenc, és Szulejmán birodalmai között. Segítségre nem számíthatott. Hiába ígérték. Így maradt az a gondolat, ami miatt az akkori Európa megvetéssel nézett rá: nyitni kellett a Porta felé.

1528-ban meg is kötötték a szövetséget, és ezzel János király török vazallussá lett.[1] Ha fekete-fehérre festenénk a történelmet, ha nem vizsgálnánk az apró epizódokat, nem ismerhetnénk meg a pontos tényeket sem; és így lemaradnánk Hieronim Łaski tárgyalásairól. Sikereiért cserébe elnyerte az Erdélyi vajda címet, bár a térségben sosem járt.[2]
A történelem különleges fintora, hogy Łaski ezen tárgyalások után nem sokkal átpártolt Ferdinándhoz, és sztambuli élményeit csak ekkor juttatta el a Habsburg uralkodónak. E szöveg két kiadást élt meg: Bél Mátyás nyomtatásában 1835-ben, majd Eudoxiu de Hurmuzaki publikálásában 1891-ben. Az utóbbi másolta (plagizálta) a Bél Mátyás által rögzítetteket.[3]
Származását tekintve Łaski lengyel volt, hazájában szenátori tisztséget töltött be.[4] János király kérésére ment Konstantinápolyba tárgyalni a törökkel. A szultán évi adót követelt volna a magyaroktól, illetve közvetlen függést a Portától. Łaski kezdeti nehézségeit sikeresen kiküszöbölte azzal, hogy Ludovico Gritti segítségével sikerült elérnie, hogy fogadja Musztafa és Ibrahim pasa, majd később maga a szultán.[5] Łaski tudta, hogy (az állítólagosan elhagyott) ajándék és menlevél nélkül nem élvezi száz százalékban a diplomáciai mentességet, így csak a szerencséjében és a török jóakaratában bízhatott.
Még ezek után sem mentek egyszerűen a tárgyalások: hosszas alkudozások következtek a pasákkal. A török fél számára nyilvánvaló volt Szapolyai János kiszolgáltatott helyzete, így Łaskin múlt, hogy milyen eredménnyel tér haza. Jó diplomáciai készségei nem hagyták cserben.[6]
A naplószerű tárgyalás leírásából látszik Łaski és Gritti jó kapcsolata: közös étkezések, „turistaprogramok” („a szultán hajóépítő műhelyének és ágyúszertárának megtekintése”[7]). A későbbi tényekből tudjuk, hogy Gritti mindezt nem önzetlenül tette. Sokáig ő közvetített Łaski és Ibrahim pasa között: adta át az üzeneteket.[8] Łaski bízott Grittiben, sőt azzal, hogy az ő segítségét kérte, Szapolyai királyságának sorsát tette a kezébe: „Láttam, hogy ez a férfiú a szultáni portán befolyással és tekintéllyel rendelkezik, van tehetsége, bátorsága, atyja a velenceiek dózséja, ő intézkedhetne részünkről arról ez egész tartományról.”[9]
A tárgyalás legfontosabb tétje volt, hogy Szapolyai visszaszerezze a Szerémséget. Cserébe ötévenkénti követjárásért és ajándékért.[10] Itt a legkényesebb kérdés az volt, hogy Ferdinánd harccal akarta megszerezni e vidéket. Ibrahim pasa érvét Gritti tolmácsolta: „mivel Ferdinánd közhírré tette, hogy el akarja ragadni azt a vidéket, […] ha a szultán visszaadná, azt mondanák, Ferdinándtól féltében tette, vagy ha visszaadná és Ferdinánd odaérne, elfoglalhatná azokat. Kétszeres lenne e szégyen és ezen felül a veszteség”. Kétségtelenül érdekes volt a Porta álláspontja e téren.
A tárgyalást különböző tényezők késleltették: a pasák nem fogadták a tárgyaló feleket, esetlegesen a szultán vadászni távozott Ibrahim pasa kíséretében.
Łaski sztambuli tartózkodása alatt folyamatosan érkeztek a Magyarországot is érintő hírek. Ezeket a diplomata le is jegyezte: Makovica várának elfoglalása[11] (erről más forrás eddig nem került elő).
A tárgyalás második lépcsőfoka volt, amikor Łaski eljutott Ibrahim pasához, hogy személyesen neki is elmondja a kéréseket. Itt szóba került a lengyel kérdés is: fontos lett volna, hogy a török ne leigázott, a tatároknak adót fizető népként tekintsen rájuk. Łaski ragaszkodik ahhoz, hogy a török a lengyel néppel is jó viszonyt (barátságot) folytasson. [12] Fogalmazhatnánk úgy is, hogy „hazabeszél”, de mindemellett fontos volt Magyarországnak, hogy a szomszéd Lengyelország se álljon hadban a törökkel; és a Portának alárendelt tatárok fosztogatásai se tartsák rettegésben az ország lakóit.[13] A tárgyalás ezen részeire semmilyen felhatalmazása nem volt sem Zsigmond királytól, sem mástól. Csupán még inkább összekuszálták a tárgyalás szálait.[14]

Łaski találkozik a köszvényes Musztafa pasával is. Köszöntése, melyet olaszul mondott el,[15] érdekes: „Ugyanis nálunk, mint azt tudod, szokás, hogy az ellenségeinkért is imádkozunk az Úrhoz[16]. Gyógyítson meg téged az Isten, és tegyen uram ügyének segítőjévé.”[17] Szinte lehengerlő a bibliai magyarázat. Joggal teheti fel a kérdést az ember, hogy a vallási szakadék áthidalható-e ezen diplomáciai kérdéssel. Monoteista vallások lévén lehetséges, és – nyitva hagyva a kérdést – talán csak a mai ember gondolja felesleges hízelkedésnek azt, ami ötszáz évvel ezelőtt természetes volt.
Musztafa pasa igyekszik, hogy Łaski tisztábban lássa a török álláspontot: magyaráz a magyarnál alacsonyabb rendű lengyel királyról, aki csak adófizetés árán őrizheti meg a Porta barátságát. Röviden vázolja a török terveket Lengyelország elfoglalásáról, ahová Magyarországnak szánják a hátország szerepét[18]. Ugyanakkor rávilágít a pasa a közös szláv származásra is („A király, meg te, mi egy nemzetből vagyunk, én Boszniából származom, te pedig lengyel vagy, bizony természetes hajlam, hogy minden nemzet a sajátját szereti jobban…”[19]), ezzel próbálván rokonszenvet nyerni. Łaski jó meggyőzőképességével a saját oldalára állítja a pasát, elnyeri rokonszenvét.[20]
Sikere néhány nappal később az Ibrahim pasával folytatott beszélgetésből tükröződik. Łaski eléri célját: lehetőséget kap arra, hogy beszéljen a szultánnal.[21]
Január 27-én bebocsátást nyer Szulejmánhoz. Hogy itt is teljes legyen minden diplomáciai kör, kikérdezik a követet szándékáról, és csak ezt követően engedik az uralkodó elé.[22] Három fős (Ibrahim pasa, az anatóliai beglerbég: Ájász pasa és a tolmács) kíséretet kapott maga mellé Łaski.[23]
Ekkor következett a sok kötelező kör, a végtelen „hódolat” a szultán felé. Az uralkodót dicsőítő szavak, a hosszas „udvarlás”. Itt Łaski már el sem mondta részletes kéréseit, hiszen azt Ibrahim pasa tolmácsolta. Csupán tiszteletét tette és meghallgatta, hogy mi a szultán végső döntése. Sejthette, hogy amiért jött, sikerült. Elvégre a török uralkodó nem személyesen tárgyalt vele: végig a pasák közvetítettek. Mivel Łaski jó tárgyaló volt, elnyerte a pasák – és ezáltal – a szultán szimpátiáját.
Szulejmán pedig kimondja a várva várt „amen”-t. Biztosítja a követet arról, hogy a Porta a segítségére lesz János királynak Ferdinánddal szemben.[24]
Másnap Ibraim pasa biztosítja Łaskit arról, hogy a Porta elismeri Szapolyai Jánost, mint törvényes királyt és – amennyiben nem száll hadba Ferdinánd ellen – minden segítséget megkap.[25] A hadi felszerelés mellé[26] megkapják a magyarok tanácsadónak a nikápolyi szandzsákbéget. Ezek után finoman megjegyzi a pasa, hogy milyen következményei lennének, ha hálátlanok maradnának a magyarok.[27]
A szultántól való elbúcsúzásra február 3-án került sor. Már akkor is várni kellett a legfelsőbb vezetőkre: Łaski több mint egy órán keresztül vegetált. Bebocsáttatásakor a szultán segítségnyújtást ígért mindenben János királynak, Łaski pedig a király nevében teljes együttműködést és engedelmességet fogadott.[28]
A további ügyeket már Ibrahim pasával bonyolította a követ. Nagy lelkesedésében csak a hirtelen rátörő betegsége akadályozta meg. Végül – február 29-én – megkapta az elbocsátó levelet és az esküt, hogy segítséget kap János király Ferdinánddal szemben.
Érdekesnek véltem a tárgyalás hangvételét, a szépen megfogalmazott körmondatokat. Mai szemmel nézve igencsak megmosolyogtató a stílus. Forráskritikai szempontból fontosnak találom megjegyezni, hogy a mű jóval a tárgyalás után született, valószínűleg Hieronim Łaski úgy mondta tollba egy írnoknak. Illetve ekkor már Ferdinánd király szolgálatában állt a kalandor lengyel. Mindemellett a művet megőrző krónikák sem adják vissza az eredetit: többszázéves szakadék tátong a mű keletkezése és a krónikák között.[29]
Bibliográfia
Pálffy Géza: A tizenhatodik század története h.n. [2000]
Kőszeghy Péter (szerk.): Két tárgyalás Sztambulban Budapest, 1996
Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos 1480–1534 http://mek.oszk.hu/05700/05721/html/index.htm
[1] Pálffy Géza: A tizenhatodik század története h.n. [2000] 85. o.
[2] Kőszeghy Péter (szerk.): Két tárgyalás Sztambulban Budapest, 1996 43. o.
[3] Kőszeghy: 51. o.
[4] Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos 1480–1534 http://mek.oszk.hu/05700/05721/html/index.htm
[5] Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos 1480–1534 http://mek.oszk.hu/05700/05721/html/index.htm
[6] Kőszeghy: 23.o.
[7] Kőszeghy: 143. o.
[8] Kőszeghy: 128-129. o.
[9] Kőszeghy: 130. o.
[10] Kőszeghy: 129. o.
[11] Kőszeghy: 135. o.
[12] Kőszeghy: 141.o.
[13] Kőszeghy: 140. o.
[14] Kőszeghy: 57-58. o.
[15] Kőszeghy: 52. o.
[16] Mt. 5, 44 („Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.”)
[17] Kőszeghy: 144. o.
[18] Kőszeghy: 146. o.
[19] Kőszeghy: 146.o.
[20] Kőszeghy: 146-152. o.
[21] Kőszeghy: 155-157.o.
[22] Kőszeghy: 158. o.
[23] Kőszeghy 159. o.
[24] Kőszeghy: 160. o.
[25] Kőszeghy: 162.o.
[26] 50 mázsa salétrom és puskapor, 50 ágyú (ajándékba)
[27] Kőszeghy: 163. o.
[28] Kőszeghy: 166-167. o.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
3. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
6. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
3. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...
► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....
absjeladokmindenautohoz.hupont.hu
4. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
5. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
8. Spanyol ingatlanok A-Z-ig! SPANYOLORSZÁG-COSTA BLANCA TORREVIEJA
► Eladó Spanyol INGATLANOK ITT! Tengerparti apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban Costa Blancán, a létező minden segítséggel magyarul, spanyolul és persze angolul.+ 34 634 096 770
spanyolingatlan.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
10. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
11. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
13. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
14. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
17. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
18. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
19. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
20. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
21. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
22. Tarantula info
► Minden ami pókokkal kapcsolatos!
tarantulainfo.hupont.hu
23. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
24. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
25. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
27. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
28. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
29. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
30. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
31. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
32. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
33. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
34. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kreativcikkek.hupont.hu
36. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
37. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
38. ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS
► Debrecen története, Egyetemek, D.Református Kollégium, Déri Múzeum, közművelődés, közigazgatás, kultúrális élet, turizmus, szórakozás, Hortobágy, egyéb érdekességek
debrecen.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
40. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
41. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)
► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.
sokmindenrol.hupont.hu
42. Bontókalapács, akkor GÉPEM kft. Törőfej javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártás.
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
43. Ágyi poloska irtás Budapesten – Száraz gőzzel - 06-30-29-666-27
► Professzionális ágyi poloska irtás Budapesten és országosan, 180°C-os száraz gőz technológiával. Vegyszermentesen pusztítjuk el a poloskákat és petéiket minden életfázisban. Gyors kiszállás, diszkrét munkavégzés, hatékony és biztonságos megoldás.
agyipoloskairtasgozzel.hupont.hu
44. Üdvözlünk a Tiszavasvári Kollégium Honlapján
► Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium
tiszavasvari-kollegium.hupont.hu
► 17xx - 2013
nyul-csaladfa.hupont.hu
46. Wellness Babzsák
► Babzsák a kényelmet és nyugalmat választóknak
babzsak-ajandek.hupont.hu
47. SPORTSZER NAGYKERESKEDÉS - FEHÉR TRIÓ BT
► Cím: 5000, Szolnok, Hunyadi út 73. Telefon: 56/422-817, 20/512-8120
szolnokisportszer.hupont.hu
► Az ásványok gyógyhatását több ezer éve ismerjük, és használjuk őket a mai napig. Különös rezgéseik nemcsak a testre, hanem a lelki bajokra is gyógyírként hatnak. Minden kristálytípusnak egy rá jellemző energiatöltése van, amely adott részünkre hat.
fluorit.hupont.hu
49. Generic USA
► Ivermectin 12mg Tablet - Iverheal 12mg for Parasite Treatment | Generic USAIvermectin 12mg tablet (Iverheal 12mg) tablets online at Generic USA. Effective treatment for parasitic infections with trusted quality and fast shipping. Order now!
genericusa.hupont.hu
50. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
51. JOY&CO KUTYÁS KÖZPONT-suli és panzió
► Képzett kutya áldás nekünk, hátha még nyaralhatunk is kedvencünk nélkül, az maga a mennyország... De kutya nélkül nem érdemes élni, a mennyben sem!!!
joy-co-kutyalskola-panzlo.hupont.hu
52. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
53. HAMDI CUKRÁSZDA
► Szerkesztése folyamatban...
hamdicukraszda.hupont.hu
54. DXN Ganoderma kávé - Egy csészényi egészség - Több, mint kávé!
► Számos klinikai kísérlet bizonyítja a Ganoderma gomba egészségre gyakorolt jótékony hatását. A malajziai DXN részéről óriási ötlet volt az arabika kávéhoz keverni ezt a csodálatos "gyógynövényt". Igyál Te is minden nap egy kávét az egészségedért!
dxnganodermakave.hupont.hu
► "A természet ajándéka az egészséges életmód alapja."
konczmeheszet.hupont.hu
56. bakugan&yugioh,a legklaszabb játékok
► Itt mindent megtalálsz ami a Yu-Gi-Oh!-ról meg a Bakuganról szól.Aki szereti a Yu-Gi-Oh!-t vagy a Bakugant,annak ez a hely az édenkertje.Szeretném ha sokan látogatnátok meg a weblapom.Pá!:)Kösz,hogy ilyen sokan látogattok!
mogyi.hupont.hu
57. SIKERES VÁLASZTÁS-OTTHONRÓL
► Célozd meg a HOLDAT! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz! /Les Brown!
sikeres-valasztas.hupont.hu
58. LOL tiniknek!
► Ha már eleged van a misztikus és vámpíros könyvekből, és inkább olyan hétköznapi tinikről olvasnál, akiknek az élete tele van vicces és romantikus pillanatokkal, akkor itt a helyed!;)
mindenunkanyuszi.hupont.hu
59. Kuka kerekes és kerek. Konténer, Komposztáló edény, talicska molnárkocsi
► Lakóhelyünkön és munkahelyünkön is szükség van kommunális,bió,gasztró szelektív hulladék gyűjtésre. talicskára, molnárkocsira vagy kézi kocsira
hulladekgyujto.hupont.hu
60. ÉRDI KÉPEK
► KÉPEK ÉRD VÁROS UTCÁIRÓL, ÉPÜLETEIRŐL, LAKÓIRÓL
erdikepekb.hupont.hu
61. Love Cats
► Ha imádod a macskákat akkor a legjobb helyen jársz! Itt találhatsz macskás képeket,rajzokat,videókat és még sok más érdekességet a macskákról! Jó szórakozást!
love-cats.hupont.hu
62. ÖVKER KFT hivatalos weboldala
► Övek minden mennyiségben, legjobb minőségben!!!
ovker.hupont.hu
63. Itt mindent megtudhattok a horgászatról!
► Sok kapással teli horgászatot kívánok mindenkinek!
horgaszrol.hupont.hu
64. HorseGirls'World
► Köszönöm, hogy benéztél! Ez az oldal a HorseGirls'World klubnak az oldala! Két szerkesztő szerkeszti: L.Kata és Fannykaablee :)
horsegirlsworld.hupont.hu
65. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
► Nézd meg és tudj meg többet a teknősökről!!
tekicsapat.hupont.hu
67. A legszebb lovak
► itt mindent meg tudhatsz a lovakról
friese-shire.hupont.hu
68. roxi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kokaloblogjai.hupont.hu
69. Freya hajszalon
► Mindenünk a haj! Férfi, női, gyermek fodrászat, hajhosszabbítás, végleges hajegyenesítés, esküvői, alkalmi frizurák, hajszerkezet újjáépítő kezelések
freyahajszalon.hupont.hu
70. MONDO
► -MONDO- Az elegáns,könnyed,különleges stílust kedvelő férfiak viselete.Több száz ruhadarab BESZERZÉSI ÁR ALATT!!! Email:mondofashion.shop@yahoo.com Skype: mondofashion-shop
mondofashionshop.hupont.hu
71. Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata
► Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!
pvse-serdulo.hupont.hu
72. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely
► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja
skorpiose.hupont.hu
73. Üzleti portrék, azonnali fényképek - Kaszás Attila gyorsfényképész
► Portréfotók,esküvői sorozatok,megnyerő, vidám fényképek fotóstúdiója 1152 Budapest, Rákos út 86. tel: +36309428553
portrefotok.hupont.hu
74. LAKÓKOCSI ÉS APARTMANOK MONTENEGRÓBAN
► Montenegróban, ebben a pici országban olyan természeti kincsek vannak, melyeket sehol nem találhatunk meg Európában de egyedül állóak a világon is.
lakokocsikaravan.hupont.hu