Dr. Nemes István – dr. Tolvaj Balázs:
II. Lajos király holttestének azonosításával kapcsolatos új orvosi eredmények és vélemények ismertetése
(Kivonat)
Köszönettel tartozom a szerzőknek, amiért a kutatási eredményük kivonatát a honlap rendelkezésére bocsátották. Reményeink szerint a korszerű, orvosszakmai szempontból kimerítő kutatási eredményeik cáfolhatják a II. Lajos agnoszkálásával kapcsolatban publikált valótlanságokat. (Szerk.)
A mohácsi csata 400. évfordulóján kiadott Mohácsi Emlékkönyv 1526. című válogatásban található kiváló hadtörténészünk, Gyalókay Jenő akadémikus és első világháborús tüzérezredes precíz könyvfejezete a mohácsi csatáról és helyzetértékelő jelentése a király holttestének megtalálásának körülményeiről és azzal kapcsolatban felmerült kétségekről, ellentmondásokról(1). A király holttestét ugyanis nem főurak, mint ahogy Székely Bertalan festménye ábrázolja, hanem a Mária királyné által kirendelt Czettritz Ulrik sziléziai származású udvari kamarás és a katonai kíséretet biztosító Sárffy Ferenc győri várkapitány találta meg. Czettritz a vízbefúlás egyetlen szemtanújaként jól ismerte a baleset helyszínét, ezért könnyen felfedezték a keresett mocsaras területet. A holttestet azonban nem a vízben, hanem attól nem messze, koporsó nélkül a földbe eltemetve találták meg 1526. okt. 15-18. közötti napok egyikén. A kutatásról és annak eredményéről Sárffy 1526. okt. 19-én latinul írt levélben számolt be Brodarics István kancellárnak. Ebből a levélből ismerjük a történéseket és ebből a levélből idézzük az alábbi mondatokat, melyek az alapvető ellentmondásokat tartalmazzák.
Hogyan lehet az, hogy a romlatlan holttestet nem az arcáról, hanem a fogazatáról ismerték fel és hogyan maradhatott a test épen a halál után 6-7 héttel – tette fel a kérdést Gyalókay Jenő Kenyeres Balázsnak, aki egyetemi tanár, igazságügyi orvosszakértő, szakmájának közismert szaktekintélye volt ekkor. Kenyeres Balázs – egyébként szakmai lapban nem publikált válaszában – kifejtette, hogy a tetem romlatlanságát jól összeegyeztethetőnek tartja a halál óta eltelt hathetes időtartammal, amelyet a test lucskos talajban, koporsó nélkül eltöltött. A professzor úr a hullaviaszos átalakulásra gondolhatott, amely hideg vízben, oxigén hiányában, vagy nedves, agyagos talajban jöhet létre, de a test ekkor is jellegzetes kellemetlen szagot áraszt és hat hétnél jóval több időre van ehhez szükség. Történelmi példát is ismerünk ezzel kapcsolatban: 1849 februárjában a vízaknai csatában életüket vesztett magyar honvédek mély, hideg és sós vízbe kerültek és kb. 40 évvel később – egy áradás következtében – viszonylag jó állapotban bukkantak a felszínre. Mindehhez azonban az szükséges, hogy a tetem kezdetektől fogva oda is kerüljön, mert a már elkezdődött oszlás, rothadás vissza nem fordítható elváltozásokat okoz. Dehát II. Lajos esetében nem ez történt! Czettritz beszámolója egyértelmű: a király az augusztus végi meleg időjárási körülmények között a megáradt Csele patak vízébe fulladt és a holttestet a kamarás ott is hagyta! A teória szerint a testet később elmozdították, a vízből kivették és földbe temették. Mégis mikor találhatták meg először azok, akik valószínűleg el is temették a király holttestét ? Egy 1527. júniusi oklevél(2) szerint helybéli jobbágyoknál találták meg II. Lajos pecsétgyűrűjét, feltételezés szerint ők lehettek azok, akik a temetést végezték. Erre a részletre azonban a Báthory-féle oklevél nem terjed ki, a pontos dátum, a jobbágyok neve, száma, lakhelye sem ismert. Gyalókay Jenő szerint több nap telt bele, míg a víz annyira leapadt, hogy az ember-és lóhullák napvilágra kerültek, ezenkívül Szulejmán szultán és a Mohács környékét ellenőrzése alatt tartó százezres török sereg csak 1526. szept. 3-án hagyta el a térséget, tehát öt napig biztosan nem volt lehetőségük fegyvertelen jobbágyoknak mély vízben végzett kutatásokra és nappali temetésre. Életét kockáztatta, aki nem rejtőzött el és összetalálkozott a fegyveres török lovasokkal. Kanizsai Dorottya is csak hetekkel később merészkedett a csatatérre, temetni a hősi halottakat. Öt nap után azonban a rothadásos jelenségek már biztosan megindulnak, 6-7 hét után pedig kifejezettekké válnak. Melyek ezek a jelenségek és mit kellett volna észlelniük Sárffy-éknak ?
Mégis mi a helyzet a fogazat körül, merül fel a jogos kérdés. Sajnos a fogak korabeli leírásával nem rendelkezünk, nem tudjuk, konkrétan miről van szó. Salamon Henrik fogorvos professzor 1941-ben publikálta, hogy II. Lajosnak a felső állcsont fejlődési rendellenessége - növekedésben visszamaradt felső állcsont( retrognathia superior) – lehetett. Állítását metszetek és érmék tanulmányozására alapozta, de a Székesfehérváron eltemetett holttest maradványait, magát a csontvázat és a koponyát nem tudta megvizsgálni, mivel azoknak antropologiai azonosítása – sajnálatos módon - sem akkoriban, de még a jelenkorban sem sikerült. Sokkal nehezebb feladat a fogazatról történő azonosítás, mint azt sokan gondolnák. A fogak igen pontos leírása, rtg. felvétel és fogorvosi ismeretek kellenek hozzá, melyekkel Czettritz-ék egyáltalán nem rendelkeztek. Két hasonló fogazati elváltozást könnyű összetéveszteni még akkor is, ha valaki biztos a dolgában, de csak a megfigyelésre hagyatkozik és nem vesz igénybe objektív vizsgálati módszereket, orvosi leírásokat, leleteket. Czettritz-ék a sárban térdelve, a halott szájába kézzel nyúltak, orvosi feltáró eszközök híján jóhiszeműen is tévedhettek, állításukat mindenféleképpen kételkedéssel kell fogadnunk, legjobb esetben is nem hivatalos magánvéleménynek kell azt nyilvánítani. A lábon, fogakon lévő „jegyek” lehettek jellegzetesek, de azok igazságügyi orvos-szakértői szempontból nem számítanak különösnek, tehát hivatalosan nem elfogadhatók a tetem azonosítására. Az a feltételezés pedig, ami Gyalókay Jenő könyvfejezetében olvasható, hogy a király halálát vízbe fúlás okozta, teljesen rossz, mivel ez csak egy lehetőség, a halál oka külsérelmi nyom nélkül is számtalan lehet, mérgezés, vízbe fojtás, nyaki csigolya törése, szívinfarctus, stb. Véleményünk szerint(3) a királynak vélt személy csak megtalálása előtt néhány nappal vesztette életét és bizonyosan nem lehetett II. Lajos, mivel akkor az arcáról is felismerték volna.
Irodalom:
1. Lukinich Imre(szerk): Mohácsi Emlékkönyv 1526
2. B.Szabó János: A mohácsi csata
3. Dr.Nemes István, dr. Tolvaj Balázs: II.Lajos magyar király(1506-1526) holttestének megtalálása Orvosi Hetilap 155. évfolyam, 12. szám, 2014.03.23.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
5. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)
► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)
justinbieberdrew.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
5. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
6. LUFIHAJTOGATÁS BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN
► Szórakozás, móka, kacagás? Lufiarcok a megoldás! Hívd Timit, és Krisztiánt.
lufiarcok.hupont.hu
7. Selena Gomez rajongók hivatalos oldala
► új képek a Selenás képek mappában
selenagomez-fan.hupont.hu
► Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek!
rozsagobelin.hupont.hu
9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
11. MiniFini Fornetti Apróságok boltja
► MiniFini Fornetti - Ha éhes vagy...
minifini.hupont.hu
12. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
13. Pack-Kolor Kft Élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártása és forgalmazása
► Ekészűlt az új webshop biztonságos könnyen kezelhető ! Kattints a linkre !!
packkolor.hupont.hu
14. Joggal fél a penésztől és a szagoktól! Hívjon most! Segítünk !
► Csökkentse a párát elszívóval, hogy a kicsapódó nedvesség ne okozzon penészedést a falakon és a bútorokon! A zsíros levegő elszívásával kellemesebbé teszi a levegőt, védi egészségét és a berendezést.
elszivo.hupont.hu
► Félrelépni is okosan kell! Mi segítünk ebben.
saonaingatlan.hupont.hu
16. Párizs,Franciaország ,Telekocsi Balatonra, utazás nyaralás kirándulás
► Budapest, Párizs,Franciaország ,utazás ,nyaralás,kirándulás,tengerpartokra Balatonra osztálykirándulás űzleti utak munkásjáratok külfőldre belfőldre, csapatépítő utak, turista utazás,csoportos utazások kis buszokkal, Párizs ,Lyon,Marseille,Avignon
budapest-parizstelekocsi.hupont.hu
► Amíg Élek Animés Lélek!!
animehungaryfans.hupont.hu
18. http://www.almáskert.hupont.hu
► Minőségi gyümölcs közvetlenül a termelőtől.Üdvözöljük weboldalunkon!Friss nyárigyümölcs,100%-os almalé,télialma kis és nagytételben
almaskert.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
longlifehome.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pirampelj.hupont.hu
► Kedves Látogató ! Itt szeretném bemutatni a saját magam készített gobelin képeimet.Most már mint nyugdíjasként varrogatok Kecskeméten. Mindig is kézimunkáztam kb.20 éve gobelinezek.Sokat megvettek már de rendelésre is készítek.
gobelin-mester.hupont.hu
► Jó humorú oldal csak neked csak most nincs mégegy ilyen értelmes neveldeXD
parasztnevelde.hupont.hu
23. Könyvelés és bérszámfejtés. Munka és szórakozás. Komoly és könnyed.
► Könyveléssel kapcsolatos teendők, jogyszabályok tapasztalatok. Fotók, zenés képek, érdekességek. Háziállatok és egyéb kedvenc foglalatosságok.
anzokonyvel.hupont.hu
24. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
► ez a honlap azért jött és folyamatosan jön létre,hogy segítségére legyen minden angol nyevet tanuló számára....az oldalon találsz/fogsz találni nyelvtani és szókincsfejlesztő feladatokat és elméletet is.....tanulj angolul,mert megéri...
angolkorepeta.hupont.hu
► Kedves barátaim,ismerőseim !! Egy lehetőséget kínálok mindenkinek aki szeretni plúsz jövedelemhez jutni
annakov.hupont.hu
27. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
28. Aprópénz, avagy munka, internet és pénzkeresés otthonról
► Kipróbált távmunka ötletek - számítógép és internet segítségével, kötetlenül, otthonról egy kis extrával
apropenz.hupont.hu
29. DOLGOZNI AKAROK, ÁLLÁST KERESEK
► Munka, otthol végezhető munka, irodai állás, internetes munka, bedolgozás, diákmunka, szórólapozás, munka kismamáknak, nyugdíjas munkalehetőség, bébiszitter, álláslehetőség, külföldi munka, nyári munka, alkalmi munka, online munka, betanított munka
dolgozniakarok.hupont.hu
30. Balatonfenyvesi Apartmanok.
► Pihenjen nálunk,mindenkit szeretettel várunk.
apartman-balatonfenyves.hupont.hu
31. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
32. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
33. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
34. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK
► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés
napkollektorar.hupont.hu
35. Mindenszenteki koszorú eladás,egész évben nagy tételű toboz felvásárlás!
► Mindenszenteki koszorú eladás egész évben nagy mennyi ségben natur és díszített kivitelben 3 fajta tobozzal, egész évben nagy mennyiségű luc-, ezüstfenyő- és rózsa(fekete)-tobozt vásárolnék!!!!
tobozkoszoru.hupont.hu
36. Üdvözöljük a Hangás Vendégház honlapján!
► Akár pihenésre vágyik, akár átutazóban van szeretettel várjuk a hajdú-bihar megyei Sárrétudvariban található vendégházunkba.
hangasvendeghaz.hupont.hu
37. Tűzifa házhozszállítás Tatabányáról
► Tüzifát olcsón!
tuzifaszen.hupont.hu
38. NaSta Bőrkép
► "Egy elfeledett művészeti ág újjászületése"
nasta.hupont.hu
39. "Ha fergeteges hangulatú lakodalmat szeretnétek,Zoli vőfélyt keressétek:-)"
► Ha végleg elment az eszetek,és házasságra hajtjátok fejetek,de még egy jó vőfély kellene,ne habozzatok, keressetek engem:-)
zolivofely.hupont.hu
40. Szent Adalbert Katolikus Egyházközség
► Bugyi
szentadalbert.hupont.hu
41. Tacskó-fan-site
► itt mindent megtudhatsz.
tacsko-fan-site.hupont.hu
► Murvai Veronika grillázs-készítő weboldala
veronikagrillazs.hupont.hu
43. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock II., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Ha véletlenül tévedtél erre, akkor is üdvözöllek, ha pedig az első kötet folytatását keresed, megtaláltad. Ez esetben duplán üdv néked! :-) Ide talán még csak annyit fűzök: Ez még mindig csak a kezdet, a végzet odébb van. Szép napot!
solverus-versek-ii.hupont.hu
► A Viktória faktorok azok az összetevők, amelyek az Ön személyes győzelméhez szükségesek, legyen szó az Ön személyes ügyéről, egy család, egy csoport, vagy egy szervezet céljainak a megvalósításáról. Így a Viktória faktorok minden esetben más és más
viktoriafaktorok.hupont.hu
► A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyet, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lehet.
eskuvom.hupont.hu
46. GROSCOM AZ ELEKTRONIKA VILÁGA
► HOBBI ÉS MAXIMALIZMUS
grocom.hupont.hu
► Minden, ami lekvár és szörp!
gyevilekvar.hupont.hu
► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás
motogp.hupont.hu
49. Super Dragon Ball és Narutó nevelde
► Nevelj te is szuperharcost
supergokunevelde.hupont.hu
50. Győr és környéke motoros sárkányok
► Mint a szélvész száll a gépünk,mint a táltos úgy repülünk.Míg a csillagokhoz érünk,egy-egy felhőn megpihenünk.A miénk a kéklő égbolt,miénk a távolság.Fel az égre törünk,a szerencse velünk, minden bátor ifjú velünk száll.
gyorisarkanyok.hupont.hu
51. KÉRY ANIKÓ Gyöngyvér- Ízelítő korai műveimből
► "A művészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem." Friedrich Schiller
gyongyver.hupont.hu
52. Régiség- Márkás porcelánok-Festmények-Bazáráruk
► Boltomban, márkás porcelánok,festmények,étkészletek,asztalilámpák,csillárok,teás és kávés készletek,bazáráruk,vétele-eladása,hétfötöl-szombatig.Lehel csarnok,Gléria Telefon:06 30 467 9531
herendi-hollohazi.hupont.hu
53. Aki szeret horgászni annak itt a helye!
► Itt igyekszünk bemutatni mindent ami a horgászással kapcsolatba van
mindenpecas.hupont.hu
54. Csillike gravírozás, amigurmi,horgolás,virágok, kézműves
► gravírozás,dekoráció,virágok,szalagvirág amigurmi,horgolás,kézműves
csillike.hupont.hu
55. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
56. Fafaragás, Nyilasi-György Zoltán Népi fafaragó !
► A fa nem csak életében hanem holtában is szolgálja az embert, elkíséri bölcsőtől a koporsóig, szinte minden forma megtalálható benne, csak a felesleget kell leszedni róla !
fafaragvanyok.hupont.hu
57. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
58. Szén Tatabányáról minőségi barnaszén
► Házhozszállítás
szen.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
60. Kárpitozás, új bútorok készítése, áthúzás, javítás
► Bútorok teljes körű kárpitozása, javítása, rugó és szivacs cseréje. Új bútorok készítése, méretre, igény szerint. Több, mint 700 féle szövetminta, 15 éves szakmai tapasztalat, minőségi munka! Komló belterületén belül ingyenes felmérés!
csabakarpitos.hupont.hu
61. ARANYESŐ APARTMAN HAJDÚSZOBOSZLÓ
► Hajdúszoboszló, Pávay Vajna Ferenc u. 36. TELEFON:+36-30-272-47-87
aranyesovendeghaz.hupont.hu
62. Igényes borovi fenyő bútor olcsón!!! Jót, jó áron! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba nappali étkező gyerekbútor előszoba fal íróasztal polc nekünk nem okoz gondot!
butorhaz.hupont.hu
63. GASTROVIT
► Ez egy olyan koncentrált táplálék (élelmiszer, élelmiszer kiegészítő, funkcionális tápanyag ) amely csak természetes, valamint idealizált összetételű komplex anyagokat tartalmaz. (Probiotikumokat, ásványi anyagokat, vitaminokat)
gastrovit.hupont.hu
64. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
65. Zenebölcsi foglakozások Komáromban és környékén.
► SÍRÁS HELYETT SZÓLJON ÉNEK, ZENEBÖLCSIT GYERMEKÉNEK ! Játékos, zenés készségfejlesztő foglalkozások babáknak és anyáknak. Gyermekfelügyelet, egyéni foglalkozások, fejlesztések
agizenebolcsije.hupont.hu
► Minden ami Mary-kate és Ashley :)
mary-kateandashleyolsen.hupont.hu
67. Biorezonanciás frekvenciakezelés a saját számítógépeddel!
► Dr Rife féle frekvenciaterápia, több száz kezelést tartalmazó adatbázis, szervek és energiapályák kezelése.
gyogyitorezgesek.hupont.hu
68. Britney Spears rajongói oldal
► Itt mindent megtalálhatsz ami Britney-vel kapcsolatos!! =)
britneybest.hupont.hu
69. Kondenzációs kémények, Kéménybélelés Árak, Kondenzációs kémény
► Kémények építése, Kondenzációs kémény, kémények javítása, kémények felujítása, kéménybélelés árak, kéménybélelés, Ipari kémények bélelése, Turbós kémény szerelés, FuranFlex, FuranFlex kéménybélelés, Kondenzációs kémény építés, kedvező árak
turbos-kemeny.hupont.hu
70. Gyerekágy kereső ahol a gyerekágy kereső kifejezés megismerése a cél
► A gyerekágy kereső kifejezés egy kereskedelmi termék. Sokan a gyerekágy vagy gyerekágyam kereső kifejezéssel célzottan is igyekeznek elérni a Googleban...
gyerekagykereso.hupont.hu
71. yesland
► építsd fel saját üzleted legyél független,sikeres,a Te kis szigeteden
yesland.hupont.hu
72. Anna Vendégház
► Tel.: 30/209-7737
annavendeghaz.hupont.hu
73. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
74. Seft-Tel Mobiltelefon kereskedés és szerviz
► Mobiltelefonok adás-vétele, cseréje, javitása, tartozékok, kiegészitők árusitása Győr-belváros, Jedlik Ányos u.3. Tel: 06-30-5717793,06-30-2146129
seft-tel-mobilgyor.hupont.hu
► Dugdostad már a kezed? Soha többet nem kell! Exkluzív, szolid vagy extrém körmökre vágysz? Csillám porok, strassz kövek, a legújabb technikák… Minden megoldás kivitelezhető, igényeidnek megfelelően!
ditmukorom.hupont.hu