Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Költségtérítés, avagy hány liter zabot fogyasztott egy nemesi paripa száz kilométeren?

            1516-ban Perényi Imre nádor jegyzéket készített lovainak zabfogyasztásáról, amit szolgálatteljesítés címén el tudott számoltatni. (Munkácstól Pozsonyig és vissza…)

 

Egy kínos királyi adományról…

            1516. március közepén az ecsedi Báthory testvérek, István, György és András panaszt emeltek a somogyi konvent előtt, amiért tudomást szereztek arról, hogy a tóti Lengyel testvérek el akarták foglalni a Zala vármegyei Szigliget várát. Mint kiderült, erre az erősségre a Báthoryak öröklés útján tartottak igényt, de a király adományban a Lengyel fivéreknek kívánta adni. Végül sikerült tisztázni a helyzetet.

 

Akasztófa-állítási engedély papírhártyás formanyomtatványon, illetékbélyeggel…

            A középkorban a bűnmegelőzés miatt fontos volt a büntetést drasztikus, elrettentő formában véghezvinni. A bűnözés a gyengélkedő, s talán emiatt gyengekezű II. Ulászló, majd II. Lajos hatalomra kerülése idején különösen elharapózott. Az útonállók, a tolvajok, a rablók és más „gonosztevők” megfékezése miatt egyes nemesek nagy szigorral léptek fel az elkövetőkkel szemben. Ezt jól példázza Majláth Mátyás úr esete, aki 1516. június közepén II. Lajostól engedélyt kért arra, hogy szúnyogszegi birtokán akasztófát, a kerékbetöréshez használatos kereket, a karóbahúzáshoz szükséges karókat és más kínzóeszközöket állíthasson fel. A gyermek uralkodó azonnal engedélyt adott ezen eszközök felállítására.           

 

Egy szakács, aki földet kapott tudományáért…

            Ritka, de nem egyedülálló adományt tett 1516 májusában a kolozsmonostori konvent előtt — saját és fiai nevében is — Bikli János. Két jobbágytelket adományozott hűséges szolgálatai jutalmául a szakácsának, azzal a kikötéssel, hogy halála esetén a telkekre fiai, ha akarnak, 100 forint kifizetése után igényt tarthatnak. Ha nem teszik, a szakács utódai öröklik a két jobbágytelket.

 

Egy dinnyetapostatóról…

            Brandenburgi György őrgróf alattvalóit perelte be 1516-ban Thury László és felesége, Borbála, amiért II. Lajos gyámjának emberei az előző évben több rendben is hatalmaskodtak birtokukon. Az egyik legsúlyosabb — ezer aranyra rúgó — tétel a dinnyetermés lovakkal való összetapostatása és a földön tartózkodó jobbágyok levetkőztetése és megverése volt.

 

Nem minden úrhölgy úri hölgy…

            Különös bűntettet kellett kivizsgálnia Perényi Imre nádornak 1516. május végén. Zabari András felesége, Katalin úrnő doronggal támadt Hatvani Rubin Dénes feleségére, Zsófiára. Az ügy szenvedő alanya elfutott Katalin úrnő támadása elől, és magára zárta a Tolna vármegyei kúria egyik szobájának az ajtaját, így a támadó nem tudott komoly sérülést okozni rajta. Katalin nem hagyta ennyiben a dolgot, gyalázó szavakkal illette Rubin Dénes feleségét. Az ügyben a támadó asszonyt emberölési kísérletre irányuló kísérlet tárgyában súlyosan elmarasztalták, de szerencséjére nem történt személyi sérülés. Az nem derült ki, hogy mi állhatott a támadás hátterében, miért akarta agyonverni az egyik nemesasszony a másikat.

 

Birtokot lelki üdvért cserébe…

            Gyakori jelenség volt, hogy a földbirtokos nemesség birtokot, pénzt vagy egyéb javakat adományozott a kerületileg illetékes egyházának, ispotálynak, szerzetesrendnek. Az esetek nagy részében az adományozó a saját és családja lelki üdvéért történő imádkozást kérte az adományért cserébe. 1516 novemberében például azzal a kikötéssel adományozott Zemplén vármegyei jobbágytelkeket egy nemes család a terebesi mezőváros pálosainak, hogy szüleik, családjuk emlékére örökös misemondási kötelezettségre tesznek fogadalmat.

 

Adóbehajtók, végrehajtók kíméljenek!

            1516. október 29-én Alapi Boldizsár és Batthyány Boldizsár horvát-szlavón-dalmát vicebánok panaszt emeltek egy szlavón birtokos család tagjai ellen, mert megakadályozták a királyi dica beszedését. A vicebánok adószedéssel megbízott alispánjait és szolgabíráit ugyanis a földbirtokos nemesek alattvalói nyíllövésekkel leterítették, a lovaikat, felszereléseiket, náluk levő javaikat elvették. A felperesek a tárgyaláson bemutatták a súlyos sebeket ejtő véres nyílvesszőket és a vérrel átitatott ingeiket. Az elkövetőket fej- és jószágvesztésre büntették.

 

Jelentem alásan: fogy az erdőm!

            Minden rendes földbirtokhoz tartozott erdő, melynek használatát szigorú jogszabályok rögzítették. Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy egyik földesúr kivágatta és elhordatta a szomszédja erdejének egy részét. Szentgyörgyi Péter országbíró 1516 júliusában jelentette a garamszentbenedeki konventnek egy földbirtokos panaszát, akinek az erdejéből Podmaniczky István nyitrai püspök megbízása alapján nyitrai polgárok és a püspök jobbágyai fákat vágtak ki, majd azokat elhordták. A konvent egy héten belül kivizsgálta az esetet, és a vizsgálat eredményeként beidéztette a püspököt.

 

Szerződésszegés…

            Ha egy nemes familiárisa nem teljesítette az elvárható szolgálatot ura számára, könnyen kegyvesztetté válhatott. Szapolyai János erdélyi vajdának 1516 elején jelentette Miske Tamás nemes úr, hogy erdélyi Fehér vármegyében lévő szentbenedeki birtokrészét visszavette Nagy Mátyástól, aki ígérete ellenére nem teljesítette szolgálatait.

 

Adós: fizess!

            Szobi Mihály, a Szapolyai család familiárisa, az 1525-ös hatvani országgyűlés egyik kiemelkedő hangadója 1516 májusában aggódó hangvételű levelet írt urának, Szapolyai János erdélyi vajdának és örökletes szepesi főispánnak, amiért nem tudta még kifizetni 3 ezer forintos tartozását a vajda édesanyjának, Tescheni Hedwignek, és a herecgnő másik fiának, Györgynek. Szapolyai válaszlevelében nyugtatta Szobit, hogy nem olyan sietős törleszteni a tartozást.

 

Egy hanyag főispánról…

            A király olykor személyesen pirított rá egy-egy főméltóságra, amiért hivatalát nem a megfelelő mértékben látta el. 1516. november 10-én kelt levelében II. Lajos figyelmeztette Várday János bodrogi főispánt, hogy ne hanyagolja el megyéjét, tartson törvényszékeket, pontosabban szedje az adót. Alaposan leszidta a főispánt azért is, amiért még mindig nem gondoskodott az 1514-es parasztháború során keletkezett károk felméréséről és a károsultak kifizetéséről.

 

A fináncnak is élnie kell valamiből…

            A királyi kiváltságokkal rendelkező városok egy összegben adóztak az uralkodónak. Ennek fejében azonban a város saját joghatóságként működött. Szeged város lakói az ország egész területére érvényes vámmentességet élveztek, de ezt sok vámszedő nem ismerte el. 1516 decemberében Szeged városa II. Lajosnak panaszlevelet küldött, amiért a Maroson és a Tiszán leúsztatott, házépítésre szánt fa után egyes személyek be akarták hajtani a vámot.

 

Jobbágyszök(tet)és, jobbágyok fogvatartása, csicskáztatása, jobbágyok verése

            A jobbágy a földbirtokos nemesek számára egyet jelentett az élő munkaerővel. Minden nemesi udvarháznál másképp kezelték a szolgai viszonyban élő jobbágyokat, akiknek jelentős terheik voltak. Ezért kiemelten fontos volt a jobbágytelken élők megtartása.

            Brandenburgi György, II. Lajos király gyámja 1516 elején panaszt emelt a Ravazdy család ellen, amiért bánhegyesi uradalmáról két jobbágyasszonyát fiaikkal együtt elhurcolták, és a kikézbesített királyi parancs ellenére sem szolgáltatták vissza őket. Sok esetben azonban nem egy másik földbirtokos hurcolta el az egyik jobbágyait, hanem a jobbágyok menekültek olyan tulajdonos birtokára, akiről jobbakat hallottak. Brandenburgi György magyarországi tartózkodása idején számtalan — többek közt hatalmaskodási — perbe keveredett a törvénnyel szemben, így mivel a fentebb említett esetben a jobbágyokat ruháikkal együtt szöktették meg, gyanítható, hogy a rossz körülmények folytán saját maguk dönthettek úgy, hogy faképnél hagyják urukat. A jobbágyokat szöktető alperesek később arra hivatkoztak, hogy a zarándi alispán utasította őket a jobbágyok fogvatartására, de erre vonatkozó okiratot nem tudtak felmutatni…

            1516 januárjában Rozgonyi István jobbágyszöktetéssel és szökött személy bújtatásával vádolta meg Kapi Miklóst. A vizsgálat során kiderült, hogy az engedély nélkül eltávozott Ország Gergely jobbágy előre kitervelte szökését, Sáros vármegyei házát eladta, és így menekült Kapihoz. A beperelt Kapi fellebbezett a megyénél, de nem nyert.

            Jobbágyot nemcsak „magánszemélyek”, hanem közösségek, mint akár egy város, mezőváros is szöktethetett, rejtegethetett. Nem volt szokatlan jelenség, hogy a jobbágy a zajosabb, forgalmasabb településeken próbált elbújni ura elől. 1516 decemberének első napján Pozsony vármegye vizsgálódott várkonyi Amadé István alországbíró ügyében, akinek jobbágyát Nagymegyer oppidum lakói szöktették és bújtatták el a város falai mögött.

            A jobbágy verése mindennapos esemény volt a 16. századi Magyarországon. A legtöbb esetben nem is lett következménye az ügynek, csak ha annak mértéke már emberéletet veszélyeztetett. Általában valamilyen súlyosabb peres ügy származékaként, többrendbeli büntetésre való kilátás esetén kerülhetett bíróságra egy-egy ilyen bűnügy. 1516 októberében például a nyitrai káptalan előtt tárgyaltak egy súlyosabb esetet, mikor több jobbágyot ért ütleg.

 

Azt a jó édes…

            Alapvetően mindenkinek vérmérsékletétől függött, hogy elkövette-e a becsületsértés tényállását, vagy nem. Az is fontos szempont, hogy a cifra, sértő szitkokat négyszemközt, vagy tanúk jelenlétében zúdította-e az elkövető az áldozatra, ugyanis az utóbbi esetben számolhatott azzal, hogy a sértett bírósághoz fordul. A legtöbb esetben a sértés mértékétől függően (nagy nyilvánosság előtt, vagy szűk körben történt a cselekmény) pénzbüntetést kellett fizetnie az elkövetőnek. 1516. február 12-én Nyitra vármegye alispánja és négy szolgabíró jelentette a királynak (!), hogy Pénzes László és János a megyei törvényszéken gyalázó szavakkal illette a megjelentek egy részét, ezért 25 márkára büntették őket. Az alperesek fellebbeztek, de túl sok volt a tanú ahhoz, hogy felmentsék őket a vádak alól.

            Hasonló jellegű ügy pattant ki az erdélyi Szászsebesen. A közjegyzői okirat értelmében Szászváros királybírójának, Oláh Istvánnak a feleségét egy szászvárosi illetőségű lakos becstelen, igen megalázó szavakkal illette a nagy nyilvánosság előtt, és a plébánián összezúzta a bíró feleségének a székét. A botrányos ügyben való ítélkezésre a pápai legátust kérték fel Oláh István ügyvédei.

 

Vakrandi…

            1516. május 19-én a kolozsmonostori konvent előtt a bécsi illetőségű Bornemissza János kereskedő megszüntette a peres eljárást a Kolozsvárban lakó Eppel Margaréta ellen, aki korábban azt híresztelte róla, hogy jegyben járnak egymással.

 

„Mennyi? 30! Mi 30? Mi mennyi?”

            1516. január 31-én a kolozsvári törvénynapon különösen nagy értékben elkövetett rablás vádjával ítélkeztek Vas Péter felett, aki — egykori urától — Horváth Jánostól, és a tordai sókamarástól 4000 aranyat tulajdonított el. A tettes 1515-ben cinkosaival feltörte Horváth János Fehér vármegyében álló nemesi kúriáját, s mivel azelőtt komornyikként szolgálta urát, rövid idő alatt megtalálta, és ellopta a pénzt. A Matykó nevű tordai sókamarás hét társával terhelő vallomást tett Vas ellen, aki először tagadta tettét, és eskü alatti vallást kért a felperesekkel szemben az idézést és a pert lefolytató erdélyi alvajdától. Ezután Turóci Miklós alvajda alaposan kihallgatta a gyanúsítottat, aki bevallotta tettét, de csupán 800 vagy 1000 forint összegre vonatkozóan. Ebből az egyébként szintén tekintélyes summából Vas —bevallása szerint — csak 200 forintot kapott, a többit társai vitték el. Mivel az alvajda nem hitt a gyanúsított meséjének, megkínoztatta a rabot, aki a kínzás hatására bevallotta, hogy valóban 4000 aranyat loptak, de ő csak kétszázat kapott, ami elég volt arra, hogy a rablás után felszívódjon. Az ügynek azonban ezzel még nem volt vége: a siralomházban, a kivégzése előtti gyónásakor bevallotta, hogy nem kettőszáz, hanem 1200 aranyat kapott az osztozkodáskor, melynek egy részét só vásárlásába fektette, a többit pedig elmulatta, elitta néhány zsoldossal. Végül mikor a vesztőhelynél a nyakába tették a kötelet, mindent bevallott: tettestársai pontos nevét, valamint azt is, hogy az összeg még meglévő részét Budán, a Szent István templom melletti házban, egy tehetős budai szőlőtulajdonos polgárnál rejtették el. A kolozsvári törvénynapon Szapolyai János vajda előtt az alperes Vas Péter jogi képviselője megtámadta az alvajda módszereit, és úgy nyilatkozott, hogy ügyfele a kínzás és más lelki megpróbáltatások miatt nem tett valós értékű vallomást, ezért az nem számít bizonyítéknak. Végül Vas Péter és egyik cinkostársa megúszta egy Szent Gergely pápa ünnepén tartandó tisztító eskü letételével, a másik elkövetőt pedig már felakasztották Esztergomban, mert ő ott is részt vett egy rablásban.

 

Hamis egyházi anyakönyvet tessék…

            Batthyány Boldizsár és Alapi Boldizsár vicebánok Zágráb vármegye nevében jelentették 1516. március elején, hogy a trónörökös gyámjának, Brandenburgi György őrgrófnak a várnagyai egész kis hadsereggel törtek rá a Zágráb megyei Szűz Mária tiszteletére szentelt egyházra, és az összes ott tárolt oklevelet, anyakönyvi bejegyzést elrabolták. Az egyházi liturgiához használt kegytárgyak, ruhák és más eszközök nem tűntek el, vagyis nem a pénzszerzés motiválta a rablást. Az ügyet elkenték, nem lett következménye.

 

Volt egyszer egy Vadkelet…

            Szentgyörgyi Péter országbírónak jelentette a kolozsmonostori konvent 1516 nyarán, hogy Drágffy János közép-szolnoki ispán (1525-ben ő is országbíró lett) jobbágyai a Báthoryak Kraszna vármegyei hídvégi birtokára törtek, és onnan 400 legelő jószágot elhajtottak. A cselekedetükkel több mint 700 arany értékű kárt okoztak. Az ügy kivizsgálásával megbízott személyek fél hónap alatt kiderítették az ügy hátterét.

 

Lázárnak nem volt malaca a malacokkal…

            1516. augusztus 18-án a vajai Ibrányi család panaszt tett egy szabolcsi illetőségű nemes birtokos és annak hozzátartozói ellen, amiért Lázár névre hallgató jobbágyuk többedmagával a sértett birtokára tört, és makkos erdejéből 37 malacot, valamint a Szatmár vármegyei Vaján lakó jobbágyainak összes marháját elhajtotta, és a marhákból egyet levágott.

 

Túszejtés, emberrablás 16. századi módra…

            1516 márciusában Brandenburgi György familiárisai jelentették a királynak a megrázó történetet, miszerint az őrgróf Zaránd vármegyei bánhegyesi birtokára Ravazdi János és társai fegyverrel támadtak, az épületek ajtajait betörték, és Brandenburgi két emberének, Kis Lőrincnek és Bálintnak a feleségét gyermekeikkel együtt megkötözve elhurcolták magukkal. Ezenkívül elvittek még 800 arany készpénzt, és elhajtottak 228 különböző haszonállatot a Csanád megyei birtokukra. Ravazdi ezek után csak 200 forintért volt hajlandó elengedni a rabokat. A következő tárgyalás azonban feltárta az ügy teljes hátterét: mikor ugyanis Brandenburgi György Corvin János herceg örököseként beiktatta magát a birtokaiba, jogtalanul rátette a kezét Ravazdiék birtoktestére, és a Bánhegyesen élő jobbágyaira. Ravazdi Péter számos fegyveres támadást intézett marhakereskedők, környékbeli jobbágyok ellen, hogy jussához közelebb férkőzzön, de közbeszólt a parasztháború, és az egyik „akciója” után a bánhegyesi jobbágyok karóba húzták. Péter testvére, János ezért támadt elkeseredett dühvel egykori bánhegyesi jobbágyaira, s mivel tettét saját kvázi „elszökött” jobbágyai ellen hajtotta végre, az ügynek ezért nem lett következménye.

 

Lába kelt bőrökről…

            Természetesen a jobbágyok sem kímélték egymást, mikor pénzről volt szó, csupán annyi különbség akadt a nemesi származású elkövetőkkel szemben, hogy kisebb összegekkel is beérték. 1516 márciusában Szentmiklósi Benedek tolnai alispán Morgai Mihály kérésére kivizsgálta a megyében történt egykori bűnügyet: a székesfehérvári keresztesek jobbágyai egy majorságra támadtak, Ihász János nevű juhászt elrabolták 12 ökörrel és feldolgozott bőrökkel együtt. A bőröket csaknem 6 forintért eladták, a juhász őrzésére bízott további 300 birkával nem tudtak mit kezdeni, ezért hagyták azokat szétszéledni. A vallomást igaznak találták, a tetteseket kézre kerítették.

 

Mit fizetsz, ha szabadon engedlek?

            1516 augusztusában a kolozsmonostori konvent vizsgálódott Rátonyi György ügyében, aki több ízben is elfogott, fogságban tartott embereket. Egyik esetben egyszerre négy jobbágyot zárt börtönbe, és addig nem engedte el őket, míg összesen 8 forintot ki nem sajtolt belőlük.

 

Öröklés: egyénileg…

            Sajátos esetet kellett kivizsgálnia a boszniai káptalannak II. Lajos király 1516. szeptember 8-án kelt parancsa értelmében. Három évvel az oklevél kiadása előtt Bellyei Péter — tudomást szerezve anyja haláláról — Temesvárról lóhalálában hazasietett özvegy Félegyházi Jánosné baranyai házába, és onnan 2000 forinttal és nagy értékű ezüst- és aranytárgyakkal távozott, melyeket nem hajlandó visszaszolgáltatni féltestvéreinek.

 

A Vizes Banda

            1516. augusztus elején tárgyalták Budán a hírhedt Bihar megyei banda ellen felhozott vádpontokat. A Vizes Tóbiás által vezetett fegyveres rablóbanda által elkövetett együttes károk összegét nem kevesebb, mint 850 aranyra becsülték. A bűnlajstromban a legnagyobb értékben elkövetett garázdaságot, egy Zaránd vármegyei malom lerombolását egyedül félezer aranyban állapította meg a joghatóság. Több ízben hajtottak el lovat, ökröt, de házi szárnyasokat is, miközben jobbágyokat fosztottak ki. Egyik legsúlyosabb bűnük az volt, hogy Veres Kelemen jobbágyot elrabolták, és fogságában addig zsarolták, míg végül elárulta, hol tartotta lovait. A bíróság példát statuált felettük.

 

Csak 18 éven felülieknek…

            1516. október végén a somogyi konvent Perényi Imre nádor parancsára kinyomozta Bardi János és fia ügyét, és hatalmaskodás tárgyában beidézte őket. Ipoltffy Gergely és Tamás Somogy vármegyei birtokosok jobbágyaira — Pernezi Miklós alispán felbújtására — Bardiék egy tucat fegyveressel támadtak, az egyik jobbágy köztiszteletben álló, Ágnes nevű asszonyát a támadók egyike egy karóval felnyársalta.

 

Perújrafelvétel 16. századi módra…

            A perújrafelvétel olyan esetekben szükséges, amikor bizonyíték hiányában helytelen ítéletet hirdetett a törvényszék. 1516 februárjában Gáltői Tamás és Gáspár egy birtokbaiktatás kapcsán ellentmondtak, és ezért Szapolyai János erdélyi vajda őket súlyos büntetésre ítélte. A helyes nemzetségrend alapján azonban Gáltőiék kérték a perújrafelvételt, mivel azzal bizonyítani tudják, hogy a birtokba iktatott nemesnek nincs jogalapja a birtokfoglaláshoz. A peres ügyet az erdélyi káptalan bevonásával tisztázni lehetett az alperesek javára.

 

Tanúvallatás (inquisitio) magyar módra…

            Tanúvallatást a bíróság rendelhetett el a vitás ügy kivizsgálásának érdekében. A bizonyítási eljárás fontos szóbeli eljárása volt. Az ügyben olykor érdektelen, de bizonyító erővel bíró tanúk kihallgatásával támasztották alá az írásos eljárás (okleveles bizonyítás) esetleges hiányosságait. Bár a kegyetlen istenítéleteket Magyarországon is megszüntették, a tanúvallatást és az eskütételt természetesen Isten előtt, az adott személy hitére kellett megtenni. Gyakran előfordult, hogy a vádlottakat tömeges eskütételre kötelezték. Ilyenkor Isten színe előtt kellett bevallani a bűnös cselekedeteket. Leginkább az 1514-es parasztháborúval kapcsolatban lehet találkozni a tömeges eskütétellel. 1516 júliusában például a csanádi ispán és alispánjai kötelezték a nemesek ellen fegyvert fogott jobbágyokat eskü letételére, és a bűneik bevallására.

 

Csak egy kis zálogocska…

            A zálogot ki lehetett váltani, ha az adós kifizette mindennemű kötelezettségét a zálogbaadónak, vagyis annak a személynek, aki az ingatlan fejében korábban meghatározott pénzösszeget szolgáltatott a tulajdonosnak. Olykor a király személyesen járt el egy-egy zálogvisszafizetés ügyében, mivel a zálog olyan jelentős összegre rúgott. 1516-ban például a király engedélyezte Korlátkövy Péternek és feleségének, Országh Dorottyának, hogy Buzlay Mózes udvarmestertől 3000 aranyforintért kiválthassa Pilis vármegyei zsámbéki birtokát az udvarházzal egyetemben, valamint a közelében fekvő perbáli és töki birtokait.

 

A jelzálog törlése akkoriban (mint ma is) egyszerű folyamat lehetett…

            Sok bonyodalmat okozhatott az a jogi eset, mikor a zálogot adónak időközben megtetszett a zálogot igénylő illető birtoka, és a zálog összegének kifizetését követően sem akarta a kezét levenni az ingatlanról. 1516 februárjában Kende Péter a leleszi konventnél panaszolta be az ecsedi Báthory testvéreket, György lovászmestert és András ispánt, amiért azok a zálog kifizetését követően sem hajlandóak távozni a birtokról.

 

Hitel lakás- és várfelújításra…

            1516. március 5-én Perényi Gábor királyi kamarásmester az 1514-es parasztháború során lerombolt Ugocsa vármegyei házai és a megrongált nyalábi vár kijavítására jelentős, mintegy 12 ezer forintos kölcsönt vett fel az országbíró személye előtt Frangepán Gergely kalocsa-bácsi érsektől.

 

Amikor már utótörlesztésre sincs mód…

            Ha a zálogot az adós nem tudta a szerződésben meghatározott ideig törleszteni, elvesztette a tulajdona feletti jogát. 1516 szeptemberében például Lévai Zsigmondot zálogjogon iktatták volna be, ha a korábbi tulajdonos nem mondott volna ellent az új tulajdonosnak.

 

Adóbehajtás, a nagy nemzeti játék…

            Az adó behajtása szinte soha nem zajlott problémamentesen a középkori Magyarország területén. Hol a pénz értékének átszámításával, hol az adózók fizetés alóli kibújásával, hol az adóbehajtásra illetékes személy kiválasztásával, és még sorolhatnánk hány ezernyi apró gonddal volt baj, ha adófizetésre került a sor. 1516 júniusában II. Lajos egyik kamarása bepanaszolta Vas megye ispánjait (Szécsi Tamást és Kanizsay Lászlót), alispánjait, szolgabíráit, azok familiárisait — vagyis lényegében a megye teljes hatóságát —, amiért néhai II. Ulászló rendeletét, miszerint a dica beszedésére Falniczer Vid szalónaki várnagy és királyi kamarás jogosult. Ezen illetékességét bizonyító oklevelét bemutatta az ispánoknak, akik ennek ellenére sem mutattak hajlandóságot a már behajtott adó átadására, amivel legalább 100 forint kárt okoztak a várnagynak.

 

Káptalan kontra plébánosok…

            1516. szeptember 8-án három dunántúli megye (Somogy, Zala és Fejér) plébánosai panaszt emeltek egyházmegyéjük, Veszprém káptalanja ellen, amiért a dézsmanegyedeket magánál tartotta. A vizsgálat során a veszprémi káptalan bemutatta az előző király, II. Lajos apjának erre vonatkozó végzését, amelyből világosan kiderült, hogy a plébánosok már nem tarthatnak igényt a korábban őket megillető negyedekre.

 

Egy verekedő tiszttartóról…

            A legtöbb panasz a tiszttartók ellen érkezett a megyei joghatóságok elé. A jobbágy-paraszt réteg írástudatlanságát, jogi kiszolgáltatottságát valóban sokszor próbálták kihasználni a tiszttartók, akik akár napi szinten érintkezhettek a köznéppel. A társadalom perifériáján élők általában csak komolyabb inzultus, például verés, testi fenyítés, zsarolás esetén fordultak bírósághoz, a „kisebb” fontosságú ügyekben ugyanis a bíróságok nem kellő szigorral jártak el.

            1516 elején az észak-magyarországi Turóc Szűz Mária monostorának prépostja ragadt tollat a jobbágyok nevében a tiszttartók ellen. A köznépet ütlegelő, sokaknak vérző sebeket okozó tiszttartók miatt a jobbágyok — lévén, hogy tisztában voltak kiszolgáltatott helyzetükkel — nem gondoltak bírósági eljárás kezdeményezésére, hanem inkább elköltöztek más nemesek földbirtokára. A prépost gyors megoldást sürgetett, mivel a tiszttartók áldatlan tevékenységükkel előbb-utóbb mindenkit elkergetnek a környező földekről.

 

Birtokbaiktatás meztelen karddal…

            A birtokbaiktatás a legfontosabb végpontja volt a birtokszerzésnek. A királyi-, nemesi- vagy egyéb birtokadományra beiktatással lehetett érvényt szerezni, amely egy adott napon, nyilvánosság előtt történt, tehát nem úgy, mint a jelenlegi földhivatali bejegyzés alkalmával. Fontos szempont volt, hogy a beiktatott személye ellen ne történjék ellentmondás, vagyis hogy a leendő tulajdonos jogviszonyát ne támadják meg. Mindenki a pénztárcájához és a politikai elitben betöltött szerepéhez mérten választhatott beiktatót, vagyis olyan személyt, akinek pártfogásában bevezették az illetőt tulajdonába. A jogi aktust úgynevezett királyi emberek ellenőrizték és hajtották végre. Nem ártott azonban az óvatosság, mert nagyon sok esetben még a rangos személyeket sem kímélték az ellentmondók, akik nem annyira jogi, mint inkább tetlegességi alapon, olykor fegyverrel próbálták kifejezni nemtetszésüket. 1516 októberében például Tompa Benedek kivont karddal akadályozta meg saját mostohanővére birtokbaiktatását a Somogy vármegyei Korotnánál. Pedig a beiktatást nem kisebb személy, mint az esztergomi érsek megbízásából jelenlevő vajai Ibrányi István őrkanonok végezte. Tompa igyekezett bizonyítani, hogy a vár és a körülötte elterülő birtok hitbér és jegyajándék alapján az özvegységre jutott anyját illetné.

 

Harc egy tölgyesért. Nem makkra megy a játék…

            1517 januárjában a zágrábi káptalan jelentette Beriszló Péter bánnak, hogy Lonkarics György megakadályozta a Zágráb mellett élő pálosok beiktatását egy tölgyerdősbe, majd a hatóságnak való ellentmondás idézőparancsának kézbesítésekor az említett személy szolgáival megtámadta a királyi embereket. Nagy csatazajjal, nyíllövések közepette elvették a bán idéző levelét, azt széttépték, és a két kézbesítőt úgy megverték, hogy csak nagy kínok árán tudtak elmenekülni. Az elkövetők ellen többszörösen elkövetett testi sértés miatt újabb eljárás indult.

 

De ki lehetett az ingatlanközvetítője?

            1516. szeptember 15-én Perényi Imre nádor lakást vásárolt Budán, közel a Bécsi-kapuhoz. A korábbi tulaj, Herke Pál pesti lakos 160 forintért értékesítette az ingatlant, mely összegből 10 forint foglalót rögtön kézhez kapott a nádortól, a többi százötvenet pedig a főméltóság Palkó Ferenc nevű familiárisa adta meg.

 

Apró

            1516. október 13-án Ártándy Pálné Fruzsina úrnő és somlyói Báthory István felesége Váradon, a Mindszent utcában levő házukat, amely enyingi Török Bálint háza mellett fekszik, a kerttel és egyéb más tartozékokkal együtt 700 aranyért eladták Várday Ferenc erdélyi püspöknek.

 

Egy kicsapongó gyámról…

            A gyám haszonélvezet fejében köteles volt megvédeni a kiskorú személy jogait, és eltartani a gyermeket. Sok gyám azonban kihasználta ezt a helyzetet, és a gyermek nagykorúsításkor nem tudott elszámolni az örökösre hagyott ingatlannal, ingósággal. Gyakran a kiskorú ingatlanját elzálogosították. Magát a nádort, Perényi Imrét kereste fel 1516. május végén egy nagykorúvá nyilvánított ifjú, Berzeviczi Zsigmond, aki apjától birtokot, fegyvereket, lovakat, ezüst értéktárgyakat örökölt. A birtok után a gyermek mostohája, Sebessy János 20 éven keresztül húzta jövedelmeit, ami már elérte a 2500 forintot. A haszonélvezet lejáratát követően az egykori gyám azonban nem tudott elszámolni az ifjú örökségével, ezért fordult Zsigmond a nádorhoz jogorvoslatért.

 

Engedély nélküli építkezés…

            Szentgyörgyi Péter országbíró 1516 júliusában jelentette a budai káptalannak, hogy Karácsony György és két fia a Pest megyei Inárcson elfoglalta Inárcsi Gergely és fiai nemesi kúriájának egy részét, és az épület mellett házat építettek maguknak. Ezután a kúria másik felét, és 20 hold szántóföldet, valamint egy kaszálót is kisajátítottak a tulajdonosok birtokából. A budai káptalan a lefolytatott vizsgálatot követően kihallgatásra beidézte a Karácsony családot.

 

Adminisztrációs hiba…

            Előfordult, hogy az oklevélben az írnok hibát vétett, amelynek akár súlyos következménye is lehetett. 1516. március 19-én a király utasította az esztergomi káptalant egy — a káptalan által kiadott — hibás oklevél javítására. A nevezett oklevélben ugyanis az átadásra került Éleskő várát Pozsony helyett hibásan Nyitra vármegyébe helyezte a káptalan írnoka.

 

„Készülj a békére, és tartsd szárazon a puskaport!”

            A lőfegyverek működtetéséhez szükséges anyagok tekintetében nem minden vár volt önellátó, leginkább csupán a puskapor, vasgolyók és a salétrom felhalmozására, tárolására rendezkedtek be az erődítmények parancsnokai. Lényeges feladat volt a puskaport száraz helyen tárolni. A Zágráb vármegyei Sztenicsnyak várának várnagya, Vatai Ferenc egyik 1516. június közepén kelt levelében Kanizsay György özvegyétől, Rozgonyi Klárától salétromot kért.

 

„Tilos az á…”

            1517 februárjában a zágrábi káptalan előtt Újlaky Lőrinc herceg újra vádat emelt Brandenburgi György ellen, amiért az őrgróf várnagyai 1514-ben megakadályozták Krapina nevű várának birtokbaiktatását. A beiktatással megbízott embereket — többek közt egy zágrábi káplánt is — az őrgróf krapinai helyettes várnagya előbb gyűlölködő szavakkal illette, majd amikor azok nem „használtak”, a várból több lövést intézett Újlaky emberei ellen. A kíséret többi tagját több kilométeren keresztül üldözték. A herceg egyik familiárisának jobb kezét nyílvesszővel átlőtték, amibe az illető belehalt. A másik familiárisát véresre verték, a lovaikat, lószerszámaikat, fegyvereiket elvették, az egyik lovat helyben megölték. A többieket megkötözték és a krapinai várba zárták, és 15 napig fogva tartották őket. Bár az ügyben magát az őrgrófot is beidézték, mind Brandenburgi, mind pedig az emberei megúszták a büntetést.

 

„Hull a szilva a fáról”, kérdés, hogy kinek az ölébe…

            A gyümölcsösök tavasszal a méheket vonzották, nyáron a tolvajokat. 1516 júliusában Bars vármegye jelentette II. Lajosnak, hogy a királyi kúrián fellebbezni fog Szilva Pál, akit Szilvai Márta azzal vádolt meg, hogy értékben elhordta a már leszedett termést. A szóban forgó eltulajdonított gyümölcs — amely a jelen esetben mi más lehetne, mint szilva — értéke tekintélyes összegre, mintegy 100 forintra rúgott.

 

Egy marék zabért…

            Az állatenyésztés nélkülözhetetlen feltétele volt a rét megléte, amelyen lédús vagy szálas takarmányok biztosították az állatok tartását. A takarmányt jó előre raktározni kellett a tél beköszönte előtt. Nem is olyan ritkán fegyverrel kellett megvédeni e területeket az illetéktelenektől, akik éj leple alatt megpróbálták learatni más hasznát. Szintén ölre menő harc dúlt a kaszálók birtoklásáért. 1516-ban például folytatódott a felperes egy éve húzódó pere egy budai kaszáló jogviszonyának az ügyében. A Szentlélek ispotály igazgatója, János mester perelte be a budai káptalant a kaszáló jogtalan birtoklásáért, használatáért.

 

A bortermelés akkoriban még jó befektetés volt

            Különböző borvidékeken termelt boroknak más-más ára volt. A legjobban áron a Szerémségben termelt nedűk fogytak, de a baranyai régió és Tokaj vidéke is a 16. században kezdtek fellendülni. Az alacsonyabb napsütéses óraszámú területek szőlőinek a fokszáma sokszor nem volt elégséges ahhoz, hogy bor forrjon ki a hordókban. Egy hordó jó minőségű borért 20 aranyat is elkérhettek.

 

Történet a Nyulak-szigeti apácák malmáról…

            A gabonafeldolgozás miatt különösen fontos szerep hárult a malmok építésére, javítására, gondozására. (A lőpormalmokra ez különösen igaz volt.) Az oklevelek jól bizonyítják, hogy a malom, mint tulajdon, kiemelkedő fontossággal bírt II. Lajos korában is. Mivel a malom mozgatásáról vagy szélnek, vagy víznek, vagy állati erőnek kellett gondoskodnia, ezért ezek az építmények stratégiai fontosságú helyen épültek. Magyarország időjárási viszonya nem kedvezett oly mértékben a szélmalmok építésének, mint a tengerparti fekvésű országoknak. Az igásállatok tartása is drágábbnak bizonyult a folyóvíz által mozgatott malmok építésénél és fenntartásánál, ezért leggyakrabban vízimalmokban őrölték a gabonát a mesterek. Sok esetben a malmok nem cseréltek tulajdonost, hanem inkább bérbeadták az építményeket vállalkozó szellemű iparosoknak.

            1516 januárjában például Babocsai János zsemlesütő pékmester bérleti szerződést kötött egy kétkerekű budafelhévízi malom használatára a Nyulak-szigeti apácák jogi képviselőjével. A péknek jól mehetett az üzlet, mert két év múlva meghosszabbította a szerződést. A bérlőt ugyanakkor az apácák ügyvédje kötelezte, hogy bizonyos — a szerződésben meghatározott feltételek mellett — felújításokat végezzen el az építményen, vagyis így a bérbeadó elkerülte azt, hogy a malmot „leamortizálja” a bérbe vevő, s aztán továbbálljon a nagy haszonnal a zsebében. Ezek a malmok ugyanis a malomkő kivételével javarészt fából épültek, a kerék áttétele — ha víz érte — gyorsan kopott, a fogaskerekek sem acélból készültek, vagyis tartós használat mellett gyorsan elérték végső határukat. Térjünk vissza azonban egy szóra Babocsai János bérleményéhez: az apácák évi 20 forintért adták volna bérbe a malmot, de a felújításra fordítandó pénzösszeg miatt úgy állapodtak meg a felek, hogy 12 éven át „csupán” 11 forintot kell fizetnie a péknek, ami így is igen komoly summa volt ahhoz képest, hogy csupán bérleményről volt szó.

 

Benedek úrról, akinek még a folyóvizet is megérte elterelni…

            1516. február 22-én Batthyány Benedek budai várnagy malmot vásárolt Keresztúriéktól. A rossz állapotban levő malomra nem volt szüksége, az építményt lebontatta. Jelen esetben a malmot működtető folyóvízre formált igényt, vagyis a folyót a saját birtokán fekvő malomhoz terelte. Termés minőségétől függően tíz-tizenegy köböl őröletlen, kaszált, kévézett gabona ára volt egy forint.

 

Halat a halastóból…

            A húsételek között ugyan nem a halak jártak az élen, de az átlagos éves halfogyasztás jóval nagyobb volt II. Lajos király idejében, mint napjainkban. Ezt a jelentős különbséget nemcsak az a tény okozta, hogy a 16. századi magyar lakosság jobban betartotta az egyházi böjt periódusát. A harcsa, a kecsege, a csuka és más ízletes húsú halakat tudatosan tenyésztettek halastavakban, annak ellenére, hogy az akkoriban még nagy halgazdagságú Balatonból és a Tiszából jelentős mennyiséget halásztak. A díszesen elkészített, töltött hal nem hiányozhatott a magyar főúri menüből. Ezért volt kiemelkedő fontosságú, ha egy uradalomhoz halastó is tartozott. A tavat általában valamilyen folyóvíz elvezetésével, lecsapolásával, mesterséges holtág létesítésével alakították ki. A nagy munka a legtöbb esetben kiváltotta a szomszédságban élők nemtetszését, mivel a legtöbben — mint alább látható, nem ok nélkül — féltek a folyó medrének megváltoztatásától, a duzzasztógát átszakadásától. Ilyen esetekben több hektár hasznos termelés alá fogott terület eshetett áldozatául néhány mázsa hal tenyésztésének, ezért alaposan meg kellett tervezni a tó kivitelezését, hogy senkit se érjen hátrány. Sok esetben a halastó képezte az ajándék, zálog, adás-vétel, örökség tárgyát. 1516 februárjában a turóci konvent előtt Juszt Boldizsár testvérének, Menyhértnek és örököseinek adományozta a kúriája felett lévő, elhagyott halastavát.

 

Meggátolt gátépítés…

            Nem kisebb hatóság, mint az országbíró előtt egyezett meg 1516-ban — fiai nevében — Batthyány Benedek budai várnagy Keresztúri Miklóssal és feleségével, Krisztinával egy tó építésének a kérdésében. Keresztúriék Somogy megyében egy patak felduzzasztásával kívánták kialakítani a halastavat, de Batthyányék féltették földjeiket a gátszakadástól. Keresztúriék garanciát vállaltak az építkezésre, a várnagy azonban ennél többet ért el: a fiai földjeinek elárasztása esetén a tönkrement területekért cserébe ugyanolyan minőségű földet követelt.

 

Ajándék halastónak ne nézd az iszapját…

            Sok esetben a halastó képezte az ajándék, zálog, adás-vétel, örökség tárgyát. 1516 februárjában a turóci konvent előtt Juszt Boldizsár testvérének, Menyhértnek és örököseinek adományozta a kúriája felett lévő, elhagyott halastavát.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 118
Tegnapi: 161
Heti: 279
Havi: 3 582
Össz.: 286 209

Látogatottság növelés
Oldal: Bulvárhírek Szapolyai korából
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2017 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: török öltözet - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »