Kiss Károly:

Bűn és bűnhődés a kora újkor hajnalán

 

CSAK FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT TARTALOM!

(a szerkesztő)

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 áprilisa)

 

Alábbi munkámban a kora újkori Magyarországon előforduló legalapvetőbb bűnözési típusokat, és az elrettentésre szánt büntetési, valamint kivégzési eszközöket, azok működésének menetét kívánom felvázolni az olvasó elé, néhány érdekes esettel színesítve művemet. A középkorban és a kora újkorban is a bűnmegelőzés miatt fontos volt a büntetést drasztikus, elrettentő formában véghezvinni. Elmondható ugyanakkor, hogy mind a két korszakban a kegyetlen büntetéseknek ugyanaz volt a célja: a bűnözők kiirtása, "hogy mások ezen okulva, hasonló bűnöket ne kövessenek el". A bűnözés kora újkor hajnalán a gyengélkedő, s talán emiatt gyengekezű II. Ulászló, majd II. Lajos hatalomra kerülése idején különösen elharapózott a korabeli Magyarországon. Az útonállók, a tolvajok, a rablók és más „gonosztevők” megfékezése miatt, egyes nemesek nagy szigorral léptek fel az elkövetőkkel szemben. Ezt jól példázza Majláth Mátyás úr esete, aki 1516. június közepén II. Lajostól engedélyt kért arra, hogy szúnyogszegi birtokán akasztófát, a kerékbetöréshez használatos kereket, a karóba húzáshoz szükséges karókat és más kínzóeszközöket állíthasson fel. A gyermek uralkodó azonnal engedélyt adott ezen eszközök felállítására.[1]

 

Ami a korszakban előforduló bűnözési fajtákat és módokat illeti, elmondható, hogy nagyon széles palettán mozogtak és nagyon sokszínűek voltak. (A híres magyar kreativitást itt is tetten érhettük.) Az ember sok dologról azt hinné, hogy a modern társadalom jellemzője, ám már 16. századi Magyarországon is fel-felütötték fejüket.  A továbbiakban egy-egy bűnesetről, és a rá vonatkozó esetekről, valamint ezek büntetéséről próbálom felrántani a fátylat.

 

• Mint midig, ha a központi hatalom lehanyatlik és a közbiztonság drasztikusan csökken, akkor az egyik legalapvetőbb és leggyakoribb bűnözési forma rögtön felüti a fejét, ez pedig nem más, mint a Lopás volt. A korszakra jellemző volt, hogy a kisebb érték eltulajdonítását továbbra is testi vagy a vagyoni büntetéssel „jutalmazták”, de a szabályok helyenként és időben is eltértek egymástól. A halálbüntetést maga után vonó elkövetési érték állandóan változott. 1556-ban Nyitrán egy bárány vagy egy birka jelentette ezt, Erdélyben a XVI. században 1 forint vagy 1 juh eltulajdonítása miatt számíthattak a legsúlyosabb ítéletre a bűnösök. Most pedig nézzünk egy-két konkrét esetet példának, ami fent maradt az utókorra: 1519 januárjában feljelentést tett Bethleni Balázs ügyvédje Bethleni Miklós ellen Szapolyai János erdélyi vajda előtt. A sértett ügyvédje szerint védencének ládáját, amelyen különleges zárak voltak, az alperes erőszakkal feltörte, és a sértett birtokairól rendelkező, jogbiztosító okiratokat ellopta. Szapolyai tisztító esküre kötelezte Bethleni Miklóst. 1520 januárjában különös, de nem ritka esetet jelentettek a Körös vármegyei hatóságnak. Horváth Pál tisztázatlan okból kifolyólag rátámadt Pucz János pásztor leányára, Luciára, aki éppen apja állatait legeltette. A támadó megverte, majd levetkőztette a leányt, és a női ruhadarabokat magával vitte, 1516 júliusában Bars vármegye jelentette II. Lajosnak, hogy a királyi kúrián fellebbezni fog Szilva Pál, akit Szilvai Márta azzal vádolt meg, hogy értékben elhordta a már leszedett termést. A szóban forgó eltulajdonított gyümölcs — amely a jelen esetben mi más lehetne, mint szilva — értéke tekintélyes összegre, mintegy 100 forintra rúgott.
• Minden társadalomban a legnagyobb bűnnek a Gyilkosság számított, hiszen ez a társadalom rendjét és bomlását veszélyeztette, ezért nem meglepő a szigorú fellépés ellen. Megfigyelhető a korszakban, hogy ha az elkövető alacsony származású volt szinte biztosan a bitófán vagy egyéb kivégző eszközön lakolt tettéért. Ami a tehetősebbeket illeti a királyi hatalom gyengeségének köszönhetően ők pénzbírsággal és fenyítéssel megúszhatták. Erre jó példa, amikor 1516. október végén a somogyi konvent Perényi Imre nádor parancsára kinyomozta Bardi János és fia ügyét, és hatalmaskodás tárgyában beidézte őket. Ipoltffy Gergely és Tamás Somogy vármegyei birtokosok jobbágyaira — Pernezi Miklós alispán felbújtására — Bardiék egy tucat fegyveressel támadtak, az egyik jobbágy köztiszteletben álló, Ágnes nevű asszonyát a támadók egyike egy karóval felnyársalta.
• Talán az ember számára legbosszantóbb bűntett a Szándékos rongálás, hiszen a tolvajt még meglehet érteni, hiszen lehet a családja eltartása végett vetemedett tettére, de ami a rongálót illeti, őt csak a megkárosításod vezérli. Ilyen esetet rögzített 1522 nyarán (aratási idény közepette) Somogy vármegyei hatóság. A felperesnek a Kapos-folyón álló malmát ismeretlenek feltörték, és minden berendezését elpusztították. Még a malomkövet is porrá zúzták az elkövetők...
• Azt gondolnánk manapság, hogy az Engedély nélküli árusítás a modern civilizáció egyik kellemetlen mellékterméke. Ám ez koránt sincs így. Erre remek példa 1519 októbere, amikor a beszterceiek azt nehezményezték, hogy Thurzó Elek és Thurzó János körmöci kamaragrófok emberei élelmiszert és (akkor még zárjegy nélküli) pálinkát árusítanak a bányamunkások körében, holott eddig ez a jog a város polgárait illette. Ráadásul a beszterceiek panaszolták, hogy a Thurzó "supermarkettel" a nemesi család a saját hasznát gyarapítja. Valószínűleg az árak nem lehettek alacsonyabbak, mint a besztercei díjak.
• Nagyon elterjedt bűnözési fajtának számított még a Testi sértés:  A jobbágy verése mindennapos esemény volt a 16. századi Magyarországon. A legtöbb esetben nem is lett következménye az ügynek, csak ha annak mértéke már emberéletet veszélyeztetett. Általában valamilyen súlyosabb peres ügy származékaként, ( pl.: Lucia esete, akit már említettem ) többrendbeli büntetésre való kilátás esetén kerülhetett bíróságra egy-egy ilyen bűnügy. 1516 októberében például a nyitrai káptalan előtt tárgyaltak egy súlyosabb esetet, mikor több jobbágyot ért ütleg.
• Túszejtés, emberrablás… azt hiszem messze ez a bűneset, ami legjobban leprezentálja az olvasónak, hogy a 16. században élők is csak ugyanolyan emberek voltak, mint manapság. A következő magyaros eset szerintem többet mond minden szónál:1516 márciusában Brandenburgi György familiárisai jelentették a királynak a megrázó történetet, miszerint az őrgróf Zaránd vármegyei bánhegyesi birtokára Ravazdi János és társai fegyverrel támadtak, az épületek ajtajait betörték, és Brandenburgi két emberének, Kis Lőrincnek és Bálintnak a feleségét gyermekeikkel együtt megkötözve elhurcolták magukkal. Ezenkívül elvittek még 800 arany készpénzt, és elhajtottak 228 különböző haszonállatot a Csanád megyei birtokukra. Ravazdi ezek után csak 200 forintért volt hajlandó elengedni a rabokat. A következő tárgyalás azonban feltárta az ügy teljes hátterét: mikor ugyanis Brandenburgi György Corvin János herceg örököseként beiktatta magát a birtokaiba, jogtalanul rátette a kezét Ravazdiék birtoktestére, és a Bánhegyesen élő jobbágyaira. Ravazdi Péter számos fegyveres támadást intézett marhakereskedők, környékbeli jobbágyok ellen, hogy jussához közelebb férkőzzön, de közbeszólt a parasztháború, és az egyik „akciója” után a bánhegyesi jobbágyok karóba húzták. Péter testvére, János ezért támadt elkeseredett dühvel egykori bánhegyesi jobbágyaira, s mivel tettét saját kvázi „elszökött” jobbágyai ellen hajtotta végre, az ügynek ezért nem lett következménye.
• Az ember már régen se szerette, ha agyon dolgoztatták vagy agyon adóztatták, erre remek példa a nagyon elharapózó Szökések száma. Jobbágyot nemcsak „magánszemélyek”, hanem közösségek, mint akár egy város, mezőváros is szöktethetett, rejtegethetett. Nem volt szokatlan jelenség, hogy a jobbágy a zajosabb, forgalmasabb településeken próbált elbújni ura elől. 1516 decemberének első napján Pozsony vármegye vizsgálódott várkonyi Amadé István alországbíró ügyében, akinek jobbágyát Nagymegyer oppidum lakói szöktették és bújtatták el a város falai mögött.[2]
• Az ember mindig is parázna természetű volt, amit már a Biblia is bizonyít. A korabeli Magyarországon sem volt ez másképp, hiszen a Paráznaság itt is óriási méreteketöltött. A „paráznabírság” az úriszék egyik fő bevételi forrásának számított. Várpalotán 1573-ban évi 100 forintra becsülték ezt a jövedelmet, miközben a földesúri malom 134 forintot hozott! (Látszik, mennyire erkölcsös volt a társadalom.) A magyar úriszéki gyakorlat egy sajátos bírsága volt a bikapénz, melyet a házasságon kívüli nemi kapcsolatot létesítőktől szedtek. Ilyen esetekben nem ritka a vízbe fojtás, a tűzhalál, de Nyugat-Magyarországon előfordult a tövissírba élve eltemetés, valamint az egymásra fektetett vétkesek karóval átverése is.
• Előző bűnesettel karöltve járt a Szajhálkodás/Kerítés: Az ítélet szerint az anya, aki menyecske lánya paráználkodását három ifjúval elősegítette, sőt vigyázott időközben, „mint parázna kerítő, zsákban bújtatván, vettessék vízben”. Szakolca város ítélete szerint lábvasban elvégzendő 3 havi közmunkára ítéltetett az a polgár, aki „más ágyának csalárd megkísérlése” bűnében marasztaltatott el. A jogtörténet számos esetet jegyzett föl, amikor kocsmárosok a vendégek szórakoztatására tartottak szajhákat‚ könnyűvérű lányokat, s ez okból elítéltettek.
• Aztán egy örökös tabunak számító bűneset a Nemi erőszak: „Az esetek csaknem felében a cselekmény kísérleti stádiumban marad azért, mert a megtámadott segélykiáltásaira a közelben levők összefutnak – a közösségi szolidaritás parancsa még eleven ekkortájt az emberekben –, megakadályozzák, hogy egy nőt meggyalázzanak.”  Kisebb súlyú erőszakos bűncselekmények is előfordultak: 1565-ben Veszprém törvényszéke negyven botütésre ítélte azt a férfit, aki „gyönyörködni vágyott” egy szép női testben, s ezért kényszerrel lemeztelenített egy leányt, de nemi erőszakot nem követett el rajta.[3]
• Evezzünk kicsit más vizekre,nézzük az Orvhalászatot: halastavak fenntartása, rendezése, ápolása, a halak betelepítése a tóba komoly, nagy munkát igénylő feladat volt. Ezekhez a feladatokhoz képest jóval egyszerűbb volt lehalászni az állományt, aminek a lehetőségével az egyik évről a másikra élő parasztság gyakran élt. Mivel nem minden földbirtokos halastó-tulajdonos tehette meg, hogy éjjel-nappal őriztette a tavát, sokszor előfordult, hogy illetéktelen személyek kisebb-nagyobb mennyiséget eltulajdonítottak. Ez történt 1516 márciusában is, mikor a tél visszahúzódása után Pozsony vármegyében is beindult a halfogási szezon. Pókateleki Szomor Mihály csodálkozhatott, hogy saját tavában egy hal sem akad a horgára, ezért bírósághoz fordult, és nemesi származású tanúkkal igyekezett bizonyítani, hogy tavát illetéktelen személyek lehalászták.
• Nem csak manapság fordul elő, hogy az emberek Engedély nélküli építkezzenek Szentgyörgyi Péter országbíró 1516 júliusában jelentette a budai káptalannak, hogy Karácsony György és két fia a Pest megyei Inárcson elfoglalta Inárcsi Gergely és fiai nemesi kúriájának egy részét, és az épület mellett házat építettek maguknak. Ezután a kúria másik felét, és 20 hold szántóföldet, valamint egy kaszálót is kisajátítottak a tulajdonosok birtokából. A budai káptalan a lefolytatott vizsgálatot követően kihallgatásra beidézte a Karácsony családot.
• Szemtelen és pimasz emberek mindig is voltak és lesznek is, amit az Illegális lakhatás 16. századi formája is bizonyít: Olajos Zsófia, miskolci lakos gyámjai panaszos levéllel keresték meg Borsod vármegye ispánját. A gyámok nehezményezték, hogy Csontos Balázs (úgyszintén miskolci polgár) a korábban kötött megállapodás ellenére nem ürítette ki időre Zsófia lakását, sőt, a bérlő időközben elidegenítette az ingatlant egy helybeli zsidó kereskedőnek. Az ügy II. Lajos királyig jutott, aki a benyújtott okiratok alapján utasította az ispánt, hogy azonnali hatállyal költöztessék ki Csontos Balázst az ingatlanból. (Nos, igen, Miskolc már akkor sokat adhatott egyeseknek.)
• A betyároktól kezdve a csoportos bűnelkövetéseket szeretjük rózsaszín szemüvegen keresztül látni. A kor embere viszont, egyáltalán nem látta így. 1516. augusztus elején tárgyalták Budán a hírhedt Bihar megyei banda ellen felhozott vádpontokat. A Vizes Tóbiás által vezetett fegyveres rablóbanda által elkövetett együttes károk összegét nem kevesebb, mint 850 aranyra becsülték. A bűnlajstromban a legnagyobb értékben elkövetett garázdaságot, egy Zaránd vármegyei malom lerombolását egyedül félezer aranyban állapította meg a joghatóság. Több ízben hajtottak el lovat, ökröt, de házi szárnyasokat is, miközben jobbágyokat fosztottak ki. Egyik legsúlyosabb bűnük az volt, hogy Veres Kelemen jobbágyot elrabolták, és fogságában addig zsarolták, míg végül elárulta, hol tartotta lovait. A bíróság példát statuált felettük.[4]

 

Ami a korban alkalmazott kivégzési eszközöket illeti már néhányat említettem, de a teljesség igénye nélkül itt vannak a leggyakoribbakés azok mibenléte:

 

• Rózsakoporsó: A neve romantikusan hathat, de egyáltalán nem volt az.  A halálra ítéltet egy mérges kígyókkal és rovarokkal teli koporsóba fektették, majd megvárták, míg az elítéltet halálra marják az állatok. [5]
• Szintén a középkorban kitalált szerkezet volt a vasszűz, amely nem más, mint egy ember alakúra formázott, kinyitható fémtartály. A tartály csak kívülről volt nyitható, belsejébe különböző helyeken különböző hosszúságú fém tüskéket tettek aszerint, hogy a cél kínzás vagy kivégzés volt. A vasszűz ajtaját nagyon lassan zárták le, így a tüskék a kivégző célja szerinti sorrendben fúródtak a szerencsétlen áldozat testébe.
• Megkövezéskor az elítéltet ökölnyi kövekkel halálra dobálták, ügyelve arra, hogy az elítélt minél tovább életben maradjon. A megkövezés igen fájdalmas, akár órákig tartó szenvedéssel járó halálnem. Néhány országban még ma is alkalmazzák.
• Karóba húzáskor az elítélt végbelébe egy kihegyezett 2,5-3 méteres nyársat, karót helyeztek (eleinte kézi erővel, később állatok segítségével), majd óvatosan manőverezve elvezették a gerincoszlop mellett, nem sértve egyik létfontosságú szervet sem. A megfelelő anatómiai ismeretekkel rendelkező hóhér által karóba húzott elítéltnek a karó a száján távozott. A karó természetesen szétroncsolta az áldozat beleit, elképzelhetetlen kínokat okozva, ám a halál esetenként csak hosszú órák vagy napok alatt következett be. Súlyosabb esetben a felállított karó alá egy kereszt rudat helyeztek, ez megakadályozta az áldozatot abban, hogy lecsúszhasson a karón és így azonnal meghaljon. A halál oka ebben az esetben a testet ért sokk, a folyamatos vérveszteség vagy vérmérgezés volt.
• A kerékbe törésre ítélt személyt a földön karókhoz rögzítették, ízületei alá faékeket tettek, majd egy nehéz öntöttvas kerékkel a teste legtöbb részét összetörték. A legtöbbször a végtagokkal kezdték, a sokk miatt az áldozat általában eszméletét vesztette. A hóhér fellocsolással igyekezett az eszméletvesztés határát minél jobban kitolni. A kivégzés végrehajtása után a testet felkötözték a kerékre és a magasba húzták.
• Olajban kisütéskor a halálraítéltet egy kötélen forró olajba eresztették, és csak akkor húzták ki, miután meghalt. A halál általában néhány percen belül beállt.
• A megnyúzás vitathatatlanul az egyik legkegyetlenebb kivégzési módszer, mivel az emberi bőrben rengeteg érzőideg található. Megnyúzáskor általában csak a hátról vágták le késsel vagy más éles tárggyal a bőrt, nem pedig az egész testről. Sok esetben a bőrt csak elvágták, majd kézzel lefejtették az elítéltről, aki általában belehalt a bőr eltávolítása okozta sokkba, vagy valamilyen fertőzést szenvedett el. Súlyosabb büntetésnél a folyamatot lassan végezték, még nagyobb szenvedést okozva ezzel az áldozatnak.
• A felnégyelésre ítélt embernek mind a négy végtagját levágták, ha ezt követően még mindig élt, akkor a fejét is lecsapta a hóhér. Gyakran kizsigerelték előtte az elítéltet. A felnégyelés speciális formája volt a lovak általi felnégyelés. A halálra ítélt kezeit és lábait négy lóhoz rögzítették, majd a lovakat egymással ellenkező irányba elhajtották. Az áldozat végtagjai leszakadtak, pillanatok alatt beállt a halál.[6]

 

Végezetül vizsgáljuk meg az igazságszolgáltatás menetét:

 

   Tanúvallatást a bíróság rendelhetett el a vitás ügy kivizsgálásának érdekében. A bizonyítási eljárás fontos szóbeli eljárása volt. Az ügyben olykor érdektelen, de bizonyító erővel bíró tanúk kihallgatásával támasztották alá az írásos eljárás (okleveles bizonyítás) esetleges hiányosságait. Bár a kegyetlen istenítéleteket Magyarországon is megszüntették, a tanúvallatást és az eskütételt természetesen Isten előtt, az adott személy hitére kellett megtenni. Gyakran előfordult, hogy a vádlottakat tömeges eskütételre kötelezték. Ilyenkor Isten színe előtt kellett bevallani a bűnös cselekedeteket. Leginkább az 1514-es parasztháborúval kapcsolatban lehet találkozni a tömeges eskütétellel. 1516 júliusában például a csanádi ispán és alispánjai kötelezték a nemesek ellen fegyvert fogott jobbágyokat eskü letételére, és a bűneik bevallására.

 

Nos, munkámmal megpróbáltam képet festeni a 16. századi Magyarország mindennapi életéről. Mindent egybevéve megállapítható, hogy a korszak emberei, nagyon találékonyak voltak, ha bűnözésről vagy a kivégzésekről volt szó. A korszak közbiztonságának hiánya pedig minden szélsőséges megnyilvánulásnak értékes táptalajául szolgált. A magyar leleményességre és a mindennapi emberekre jellemző bűnök mind-mind a korszak velejáróivá váltak. A korabeli ember életéről fennmaradt néha humoros és groteszk írások akarva vagy akaratlanul egy hanyatló civilizáció erkölcstelen végnapjainak állítanak időtlen emléket. Egy civilizációét, ami több száz éven keresztül formálta Európa képét. Egy korszakét, amivel a dicső magyar állam napjai leáldoznak, és közel kétszáz évig a fennmaradásért fog küzdeni, lakosai pedig az életben maradásért. Személy szerint nem éltem volna ebben a korszakban, mint jobbágy, és szerintem ezzel vagyunk még páran így, mert elég hányattatott sorsuk volt. Bár természetesen, mindez csak viszonyítás kérdése, mert ha egy 1541-1699 között élő alföldi jobbágyot kérdeznénk meg minderről, ő visszasírta volna ezeket az éveket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

Botlik Richárd : Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)   Elérhető az interneten:

http://szapolyai.hupont.hu/37/szines-tortenetek-szapolyai-korabol     2014.04.18 .14:55

http://szapolyai.hupont.hu/22/bulvarhirek-szapolyai-korabol             2014.04.18.  14:55

http://szapolyai.hupont.hu/51/szines-tortenetek-folytatas                   2014.04.18.   14:56

Mezey Barna: Büntetőjog és szexualitás Magyarországon. A nemi bűncselekmények megítélésének változásai (16–18. század) Elérhető az interneten: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/buntetojog_es_szexualitas_magyarorszagon_a_nemi_buncselekmenyek_megitelesenek_valtozasai_16_19_szaza/ 2014. 04. 18  14:59

Schmidt Barbara: Kivégzési módszerek régen és ma. Elérhető az interneten: http://magazin.pecsibolcsesz.hu/cikk/kivegzesi_modszerek_regen_es_ma   2014.04.18  15:15

Tóth G. Péter: A bűnösség kultúrája a kora újkori Magyarországon és a büntetés emlékezetés problémája.  In: Korall 5-6 Bp. 2001 p. 141-162

Nobilis: Rózsakoporsó  Elérhető az interneten: http://thedarkercorner.wordpress.com/2013/03/28/rozsakoporso/

2014.04.18 14:57

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Kiss Károly: Bűn és bűnhődés a kora újkorban (A TARTALOM MEGRÁZÓ LEHET! - csak felnőtt olvasóknak!)
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat