Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Konczi Viktor:

A kora újkori hadseregszervezés és

a Landsknechtek kialakulása

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)

 

 

Bevezetés:

 

            Dolgozatom témája a kora újkori hadseregszervezés, a korabeli svájci hadsereg  és a Landsknechtek kialakulása. Ez a három téma szorosan összefügg egymással, hiszen a késő középkori és kora újkori svájci hadseregszervezés kulcsfontosságú a gyalogsági forradalom, és a hadseregek szerveződési és harctéri átalakulásában. A svájci hadseregben tulajdonképpen a kora újkori seregek és az új hadkiegészítési rendszerek csíráját láthatjuk, ami később az abszolutista államok sorozási rendszereiben és a német Landsknechtek harcmodorában teljesedik ki, így vizsgálatuk nélkülözhetetlen a kora újkori hadviselés megértésében. A téma vizsgálatához forrásul szolgálnak seregösszeírások, sorozási rendeletek, a hadak ellátási, utánpótlási pénzügyi dokumentumai, csataleírások, és a korabeli hadtudományi értekezések, képi forrást a korabeli festmények, metszetek jelentenek, illetve a korból ránk maradt nagyszámú régészeti lelet is.

 

 

 

A 16-17. század seregszervezése:

 

            A kora újkorra a középkori viszonyokhoz képest drasztikusan megnőtt a hadseregek mérete, aminek több oka is lehetséges. Magyarázatul szolgálhat az európai népesség robbanásszerű növekedése, illetve a 15-16. századi gyalogsági forradalom, ami tulajdonképpen egyszerre lehet ok és okozati tényező is. A hadseregek pontos lélekszámával kapcsolatban csak következtethetünk, mivel nincsenek pontos feljegyzések, az összeírásos hadkiegészítés még nem valósult meg, és nagy a dezertálások száma. A számok meghatározására fontos források lehetnek a toborzásokra vonatkozó utasítások, parancsok, zsoldosszerződések, és az élelmezéssel kapcsolatos adatok. Példaként 1648-ban a birodalmi Bajor hadsereg kb. 40.000 katonával és 100.000 követővel rendelkezett.
A hadseregek lélekszámának növelése összefüggésbe hozható a gyalogság szerepének növekedésével is, mivel a 16. századra kialakulnak azok a fegyvertípusok, amik alkalmasak a nehézlovasság elleni effektív küzdelemre. Ezek közül a három legfontosabb a lőfegyverek elterjedése és folyamatos modernizációja, a gyalogsági alabárdok, illetve a több méter hosszú pika, a Langspieß.

 

Azon kívül, hogy a gyalogság, a relatív kis létszámú nehézlovasságnál nagyobb harcértékkel rendelkezik, más háborús területen is nagyobb számban volt szükségeltetett, ami az ostromokat jelentette. A 15. századi Itáliában láthatunk először példát az új, kora újkorra jellemző védművek kialakulására, az ún. csillagerődökre. Rómában a déli falat az 1530-as évekre alakítják át, és egy bástyája a korhoz képest hatalmas tűzerővel, 16 nehéz és 8 könnyű ágyúval rendelkezett.  A csillagerőd fő jellegzetessége a szögletes bástya, amivel a védők számára nem maradt belőhetetlen terület így növelve a támadókat érő tűz effektivitását. A csillagerőd falai sokkal alacsonyabbak és vastagabbak voltak a korábbiaknál, és enyhén dőlve épültek. Az ilyen stratégiával kiépített védművek bevételéhez is nagyobb számú gyalogság szükségeltetett, egyrészt, mivel a roham sokkal nagyobb veszteségekkel járt,  a védők kiéheztetése is tovább tartott, és az ostromgyűrű fenntartásához is több katonára volt szükség. Az ok okozati összefüggés tehát, hogy ezen változások miatt volt szükséges a hadseregek méretének növelése, vagy pedig a harcképes lakosság növekedése hozta szükségessé az új taktikák kialakulását, nem egyértelmű.

 

A hadseregek fejlődésének úgy szakaszát jelentette az 1600-as évek elején az első tisztképző intézmények kialakulása (pl. Tüblingen). Ez azt jelentette, hogy a kora újkorra egy tisztnek egyre több szaktudással kellett rendelkeznie,  mint a ballisztika, térképészet, lőfegyverek, ágyúk, általános stratégia és taktika, gazdasági ismeretek, stb. Egy páncélos lovag bátorsága és testi ereje nem jelentett tehát feltétlen alkalmasságot egy hadsereg vezetésére,  ettől függetlenül természetesen a származás a legjelentősebb tényező a tiszteknél (egészen az első világháborúig így volt).
   
A kora újkor egyik legnagyobb seregszervezési problémája a sorozás illetve az önkéntesség kérdése volt. A 17. századra megnő a sorozások száma, bár a seregek nagyrészét így is önkéntesek adták. Az államokon belülről és kívülről is soroznak, de egyik módszer sem működik rendesen, mindkét hadkiegészítési formának megvannak a maga előnyei is, ezekről hosszass filozófiai vitákat folytattak a kor uralkodói, hadvezérei.
Az államon belüli sorozás előnye a koronához való lojalitás, illetve a vezető tisztek, és katonák közötti kulturális egység volt, viszont nagy hátránya a saját alattvalók, a háborúban elkerülhetetlenül bekövetkező, tömeges halála volt.  Egy saját sorozási rendszer kiépítése és a katonák felfegyverzése is hatalma összegeket vont maga után.
A zsoldosseregek alkalmazásának előnye pontosan az államon belüli toborzás gyengepontjain alapszik: gyors, nem kell toborzási és felszerelési rendszert kiépíteni és finanszírozni hozzá, a katonák tömeges halála nem gyengíti az államot, viszont a zsoldosok hűségét az arany, és nem a korona iránti lojalitás jelentette.

 

A sorkatonák leginkább a társadalom marginális és szegény rétegéből származott. A kor tisztjei a társadalom legaljaként jellemzik a katonákat, akiket valóban gyakran kocsmákból és bordélyházakból fogdostak össze. Gyakori eset, hogy az igazságszolgáltatást elkerülendő jelentkezett valaki a hadseregbe, illetve hogy a bűnözőket is felfegyverezték hogy katonai szolgálattal helyettesítsék büntetésüket. Az ilyen, bűnözőkből szervezett seregcsoportokban természetesen a szokásosnál is nagyobb volt a dezertálási arány, illetve az általános fegyelem hiánya is problémát jelentett. Gusztáv Adolf volt a kor egyik uralkodója, aki rendeletben tiltotta a bűnözők besorozását, kivételt ez alól kizárólag a szükséghelyzet jelentette.
Városból és vidékről a források és feljegyzések szerint ugyanolyan arányban soroztak, de, mivel a lakosság jelentős része vidéken lakott, feltételezhető, hogy ezek az adatok tévesek, illetve a sorozás helyének sokszor a legközelebbi várost, sorozási központot adták meg. Az önkéntesek movitációja a zsákmányszerzés, a szegénységből való kitörés esélye, az ideológiai indíttatás minimális. A kor egy új talánya a hadbíróság is, ami a láthatóan fegyelmezetlen és lojalitást nélkülöző katonának volt hivatott rendben tartani. A seregek ellátása is katasztrofális a nagy méretük miatt, gyakorta fosztogatáshoz folyamodnak a katonák hogy ne éhezzenek, erre tökéletes példa a Bajor örökösödési háború 1778-79 között, amit  Kartoffelkrieg (krumpliháború) néven illettek, ugyanis a seregek folyamatos éhezése és ellátása jelentette a legnagyobb veszélyt, nem is volt nagyobb ütközet az ellenfelek között. Az orvosi ellátás sem mondható jobbnak, kb. 500-1000 emberre jutott egy felcser, aki gyakorta képtelen volt ellátni a katonák sebeit, sérüléseit.

 

 

 

A svájci hadseregszervezés:

 

 

 

A gyalogsági forradalom, a nehézlovasság elleni harcmodor kialakulása, az egész lakosságot átfogó hadseregszervezés és a Landsknechtek kialakulása is mind Svájchoz köthetők, és a középkorig nyúlnak vissza. A 3 Kanton, Uri, Schyz és Unterwalden 1291-es szövetsége után felállított védelmi erők jelentős sikereket értek el a birodalmi német seregek ellen. A győzelem kulcsa a gyalogság effektív használata volt, a zárt lándzsás-gyalogsági harcmodor, és az általános fegyelmezettség. Ezt, a pikás gyalogságot az ókor óta a svájciak használták először offenzív módon a csatatéren. A svájci katonák előszeretettel használtak alabárdot, degent (rövid kard), tőrt, és fejszét. A pikák, számszeríjak és lőfegyverek is gyakoriak voltak, de sok munkát igénylő karbantartásuk és nehézkes mozgékonyságuk miatt ha tehették, nem használták ezeket; mivel igen megnehezítette a csata utáni fosztogatást. Nehézlovasságot alig-alig használtak a svájciak, logikusan, hiszen elég csak az alpoki terepviszonyokra gondolni.

A svájci kantonok szövetsége folyamatos harckészültségben volt, minden polgárnak vagyonától függően saját maga kellett a felszerelését beszereznie és karbantartania, néhány gazdag városban például nem kaphatott polgárjogot akinek nem volt tulajdonában egy teljes katonai felszerelés. Nem volt külön kiképzés sem, a háborúskodás és harcias életmód megszokott volt a svájciaknak, gyerekkoruktól kezdve folyamatosan tanulták el az emberek a katonáskodást és fegyverforgatást szüleiktől.

Hivatásos katonai tisztjeik nem voltak, a kantonok egy-egy hivatalnokát választották ki a csapatok vezérlésére, és a hadjáratok, fosztogatások megszervezésére. A svájci katonákat, alapvető harciasságuk miatt, nem csak honvédő harcokra lehetett alkalmazni, előszeretettel fosztogattak illetve egyszerűen csak pusztítottak, egy-egy megnyert csata után. A források és leírások alapján gyakrabban fordult elő, hogy ha egy svájci katona elhagyta a csatasort, akkor fosztogatni ment mintsem dezertált. Ezért az 1476-os törvény szerint aki futásnak eredt, helyben akárki kivégezhette; ez effektív megoldást jelentett a fosztogatni eredő katonák ellen is, hiszen nyugodtan hivatkozhattak tisztjeik dezertálása, ha egy katona bármily okból elhagyta a csatasort.

A katonai sikerek után az első 3 kantonhoz több város is csatlakozott, később viszont el is foglaltak új területeket, és folyamatos rabló, fosztogató hadjáratokat szerveztek a gazdag észak-itáliai városok ellen, illetve gyakorivá váltak a svájci zsoldosok és kiképzőtisztek más országok seregeiben.

 

 

 

A Landsknechtek:

 

A svájciak sikerei után hamar elterjedt a gyalogság orientált harcmodor Európa többi részén. Több államban is svájci veterán tisztek tanították a katonákat a pika használatára illetve a formációban való menetelésre. A német Landsknechtek tulajdonképpen a svájci katonák megfelelői, először ezt a nevet 1486 körül kapták (jelentése: országszolga, földszolga), és Maximilian császárnak köszönhető a Landsknecht-harcmodor elterjedése, állítólag ő maga is harcolt a gyalogsági sorokban és menetelt pikával. A Landsknechtek a harctéren fegyelmezetten harcoltak, de nagyon rossz hírük volt, tipikus rájuk nézve a brutalitás, értelmetlen pusztítás, rablás, kegyetlenség a civil lakossággal szemben. Erre tökéletes például szolgálnak a 30 éves háború leírásai, képi ábrázolásai.

 

Felszerelésük megegyezik a svájci katonáéval, viszont a Landsknechteknél kialakult egy jellegzetes díszes viselet, ami katonánként változott. Kialakul náluk egy bizonyos szintű összetartozás-tudat, összetartó erőnek leginkább a sorozási tartományt, illetve a hadvezért tekintették. Például szolgálnak erre a mai napig megmaradt Landsknecht dalok és indulók.

 

A 16. század közepén megjelenik az ezred (Regiment) mint igazgatási egység, ami 10 zászlóaljból (Fähnlein) állt, ami 500 gyalogost számlált, mindegyik külön mennyiségű pikással, alabárdossal, rövid közelharci fegyverekkel, muskétással, de ezek az egységek kizárólag adminisztratívak voltak, a csatatéri felállásban nem volt szerepük, tehát még nem beszélhetünk modern hadseregszervezésről.

 

Kiemelkedőek a Landsknechtek közül a Doppelsöldnerek, akik az első sorokban harcoltak és számuk általában zászlóaljanként 125 volt. Doppelsöldner csak tapasztalt, saját felszereléssel rendelkező katona lehetett. Nevük jelentése duplazsoldos, mivel, logikusan, dupla zsoldot kaptak szolgálatukért. Feladatuk az ellenséges lándzsafal közelharcban való megbontása volt, amire hatalmas kétkezes kardokat (ún. Zweihander-t) használtak. Mivel a Zweihandert két kézzel kellett használni, pajzsot nem hordtak, az összes védelmüket testpáncéluk jelentette. Érthető tehát hogy dupla annyi zsoldot kaptak a harctér egyik legveszélyesebb feladatáért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

  • Frank Tallett: War and War and Society in Early Modern Europe, 1495-1715. Routledge, 1992.
  • Brigitte Maria Wübbeke : Das Militärwesen der Stadt Köln im 15. Jahrhundert.  F. Steiner, 1991.
  • Siegfried Fiedler: Taktik und Strategie der Landsknechte, 1500-1650. Bechtermünz, 2005.

Nicholas Hooper, Matthew Bennett: The Cambridge Illustrated Atlas of Warfare: The Middle Ages, 768-1487. Cambridge University Press 1996.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján

► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül

sosdugulaselharitas.hupont.hu

2. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

3. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

4. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

5. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

6. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Starstable and Starshine

► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik

legacy.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

9. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

11. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

12. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

15. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

16. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

17. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

18. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

20. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

21. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

22. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

23. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

24. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

25. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

26. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

27. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

28. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

29. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

30. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

31. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

32. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

33. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

34. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

35. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

36. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

38. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!

► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922

fekalkatreszek.hupont.hu

39. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

40. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

42. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

43. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

44. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

45. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

46. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

47. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

48. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

49. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

50. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

51. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

52. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

53. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

54. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

55. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

56. Oriflame-Termékek-Angelica

► Luxus termékek kis pénzüeknek.

oriflametermekek-angelica.hupont.hu

57. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

58. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

59. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

60. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

61. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

62. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

63. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

64. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

65. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

66. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

67. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

69. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

70. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

71. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

72. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

73. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

74. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

75. Gyerekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre

► Utazó gyermekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre: Utazó Mini KRESZ Park, Népi Fajáték – Újratöltve és Tiszta Föld – Boldog Fa, Okos Bagoly kalandjai

gyerekprogram.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 184
Tegnapi: 123
Heti: 703
Havi: 1 009
Össz.: 725 166
Oldal: Konczi Viktor: A kora újkori hadseregszervezés és a Landsknechtek kialakulása
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »