Juhász Pál:
Buda 1686. évi visszavívása
(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)
Előzmények:
1683. március utolsó napján Kara Musztafa nagyvezír (1676-1683) mintegy 120 ezer fős sereggel indult Edirnéből a Bécs elleni hadjáratra. A nagyvezír Bécs elfoglalását tervezte, Nagy Szulejmán álmát beteljesíteni. A támadás időpontja csak elsőnek tűnik jónak, ugyanis megszületett I. Lipót és Sobieski János kölcsönös katonai segítségnyújtási szerződése. A egyezség értelmében Sobieski 40 ezer fős sereggel siet a Lipót császár segítségére, ha az oszmánok megtámadják, amiért a császár 200 ezer aranyat fizet. Fordított esetben, ha Lengyelországot támadják meg az oszmánok, úgy a császár küld 80 ezer fős segélyhadat a lengyelek megsegítésére.
Másrészről XIV. Lajos békéje 1679-ben időszakosan rendezte a francia-osztrák kapcsolatokat[1], ebből kifolyólag a törökök nem számíthattak a Napkirályra. A francia uralkodó még 15 ezer fős sereget is Lipót támogatására küldött volna, aki azonban ezt visszautasította. A francia nyomás enyhülése révén a német fejedelmek több pénzt és katonát tudtak küldeni a császárnak. A magyar helyzetet tekintve azonban ez a tökéletes időpont, figyelembe véve Thököly felkelését, aki így mintegy 25 ezer fős támogatást tudott nyújtani a nagyvezír számára. Lipót értesülve a támadó sereg méretéről Linzbe helyezte át udvarát, még Bécs sorsa Ernst Rüdiger Starhenberg parancsnoksága alatt álló 60 ezer védőre maradt. Az ostrom július derekán kezdődött, de a védők kitartottak szeptemberig, amikor is Sobieski János és Károly lotharingiai herceg (a császár sógora) egyesült serege 1683. szeptember 12-én Kahlenbergnél szétverte a muzulmán sereget.
XIV. Lajos félve a Habsburgok megerősödésétől, támadást indított, az újraegyesítési politika[2] jegyében. Lipót ezek után nyugati határai miatt aggódva követséget küldött a megvert hadvezérhez, béke azonban nem született. Október 9-én a lengyel uralkodó és a lotharingiai herceg Párkánynál ismételten győztek, Esztergom ismét keresztény kézre került.[3]
A törökellenes szövetség
1684. március 5-én I. Lipót törökellenes szövetséget kötött Sobieskivel, amihez Velence is csatlakozott – nem sokkal később erre a szövetségre Liga Sacra néven hivatkoztak Európa szerte. XI. Ince pápa is áldását adta a nemzeti összefogásra, melynek elsődleges célja Buda visszafoglalása volt. A Szent Liga hadereje Lotharingiai Károly herceg vezetésével visszafoglalta Visegrádot és Vácot, szétverték a budai pasa seregét, elfoglalták Pestet, és ostromgyűrűbe zárták a Hódoltság központját. Az ostromnak nem kedvezett az időjárás sem, források szerint augusztusban havazott, korán jött az ősz. Sok volt a beteg, az ostromló sereg a felére morzsolódott és demoralizálódott. November elején s budai ostromtábor felbomlott, s Károly 20 ezer embert veszítve vonul el Buda alól.[4]
Buda 1684-es ostroma sikertelenül zárult főleg a rossz szervezés és nem megfelelő ostromfelszerelés miatt. A Szent Liga okulva a vasvári békéből, kikötötték, hogy egyik fél sem köthet különbékét a szultánnal. A török elleni háborúknak újabb lökését adott, amikor pápai közvetítéssel 20 éves fegyverszünet kötött Regensburg-ban Lipót csásázr és a francia uralkodó. A szövetség belátta Buda bevehetetlen ameddig Érsekújvár muzulmán kézen van, így Károly 1685-ben megostromolta a várat, amelyet a törökök augusztus 19-én feladtak. A vereség hírére szultán igyekezett kiegyezni a Habsburgokkal. Thököly közben megpróbált hadseregével csatlakozni a Szent Ligához. Kész volt átadni Kassát és egész haderejét a törökök ellen fordítani a kereszténység ügyéért. Mivel a Porta úgy gondolta, hogy a megegyezés legfőbb akadálya Thököly, ezért Ahmed váradi pasa tőrbe csalta és elfogatta. Vezérük elfogása után Thököly katonái egy emberként álltak át a császáriakhoz, s átadták Kassát, Sárospatakot, Ungvárt. Munkács várát leszámítva, Zrínyi Ilona ugyanis nem hajtott fejet a Habsburg uralomnak. 1685 folyamán a Királyság csaknem teljes területe az uralkodó hatalmába jutott. Érsekújvárral együtt a Vág völgyének hatalmas területe visszakerült a Királyságba a töröktől.[5]
Európa ünnepe
Buda ostromát a keresztény hatalmak békéje és a Szent Liga kibővítése tette lehetővé. XI. Ince pápa, hogy Európa minden anyagi és szellemi erejét összefogja, leszerelte a francia király támadási szándékát Lipót ellen. A pápa végül azt is elérte, hogy Oroszország belépett a Szent Ligába, s 1686 májusában hadat üzent a Portának, ezzel lekötötte a Krími Kánság erejét. Az Erdélyi Fejedelemség az 1686. június 28-i szerződés értelmében tetemes összeggel – 25 000 arannyal vagy 50 000 tallérral – járul hozzá a Szent Liga háborújához, Lipót pedig szavatolja a Fejedelemség állami szuverenitását s azt, hogy befoglalják a háborút lezáró békébe.
Budát 1686 június 18-án zárták körül a szövetséges csapatok, a hetekig tartó besáncolás után július 1-jén megszólaltak a faltörő ágyúk. „Az ostromló haderő két nagy táborban vette körül Budát. Délről a Gellérthegy felől Miska Emánuel 21 000 főnyi hadseregét Badeni Lajos őrgróf vezényelte. A Károly herceg parancsnoksága alatt szolgáló 40 000-es fősereg a budai hegyvidéket, a Pál völgyét, a János-hegy és a Sváb-hegy lejtőjét szállta meg. Itt kaptak helyet a nagy számban érkező önkéntes csapatok is.“ A nemzetközi haderőt mutatja, hogy Buda alá Európa minden nemzete elküldte fiait. Együtt harcoltak a császár ausztriai katonáival magyarok, németek, szászok, csehek, frankok, svábok, brandenburgiak, franciák, angolok, spanyol hercegek és olasz tüzérmesterek. A győri szertárban, tüzérségi műhelyben olasz tűzmesterek vezetésével állították elő páter Gabriel nizzai szerzetes találmányát, a vízzel oldhatatlan tüzet. Német, holland és osztrák hadmérnökök irányításával ásták ki a modern ostromelméletnek megfelelő a várfalakig futó árokrendszert. Az ostromtábort várbeliek kiütésétől és a felmentő sereg hátba támadásától kettős sáncrendszer védte. A Buda visszavívásáért harcoló összesen 76 000 főnyi haderőben mindegy 15 000 – 20 000 főnyi magyar tartottak nyilván, vagyis minden ötödik katonát a Királyság adta. A budai várat az Abdurrahman pasa, Buda parancsnoka 12 ezer katonával védte. A jelentések nagy technikai tudásukat is megemlítik: a várfalak előtti területet aláaknázták, és alkalmazták a lőpor, a vas és a tűz együttes pusztító erejét. [6]
A védők többszöri sikeres kitörése után Lotharingiai Károly július 13-án este rohamot indított a vár északi oldalán, hogy a Bécsi kapu és az Esztergomi bástya, a védelem legfőbb pontja között, a várfalon kívül húzódó védősáncot elfoglalják. A törökök azonban aláaknázták a védősáncotok előtti területet, és így az első roham véres kudarcba fulladt. Két nap múlva a déli oldalról indított éjjeli rohammal sikerült befészkelni magukat a várpalota falának külső árkaiba, óriási emberveszteség árán. A török lövészek kiválóan céloztak, és egymás után törtek ki az elszánt janicsárok. A várbeli védők erejét meggyengítette és nagy riadalmat keltett, hogy Mátyás király lőporraktárrá átalakított palotáját találtat érte július 22-én, s a 8000 mázsa puskapor robbanása megölt 1500 törököt. Mázsás köveket dobott át Pestre, és kiszakította a várfal keleti oldalát. A védők azonban gyorsan összeszedték magukat, kijavították a réseket, és így az ostromlók nem tudták kihasználni ezt a lehetőséget. A július 27-i általános rohamban az szövetséges csapatok elfoglalták az esztergomi rondellát, és valóságos lángözönben a déli nagy rondellát. Egy győri magyar hajdú a roham első lendületében kitűzte a vár falára a zászlót. Az elszánt török védelem azonban visszaverte a támadókat. A kis győzelem nagy emberáldozatot követelt: 2500 török és 5500 ostromló lelte halálát a falak alatt. Augusztus 3-án újabb általános roham ugyancsak kudarcba fulladt. Közben Szulejmán nagyvezér 100 ezer főnyi seregét sem a Drávánál, sem a Dunánál nem tudták feltartóztatni, így augusztus 12-én Budaörs irányából megérkezett Buda alá. A törökök augusztus 20-án véres harcok árán csak néhány száz janicsárt tudott bejuttatni Budára, s többszöri áttörési kísérletei is kudarcba fulladtak. 1686. szeptember 2-án indult az ostromlók utolsó általános rohama. Véres utcai harcok és öldöklő kézitusák után a janicsárok maradék serege a Víziváros felé menekült. A nap végére csak egy kis csoport védte magát a téren, köztük Abdurrahman, Buda utolsó török pasája. Ezalatt Szulejmán nagyvezír serege a Kamaraerdő határában állt. „Nincs rá példa sem az ókorban, sem a legutóbbi századokban, hogy ilyen nagy fontosságú, s oly erős őrsétől védett helyet rohammal vett volna be az ostromló sereg egy olyan számú felmentő sereg szeme láttára, mely egy jó harmaddal nagyobb volt az ostromlónál.“ A feltárt hírlevelek tudósítanak arról, hogy a felmentősereg azonban koránt sem volt erős és félelmetes.[7]
1686. szeptember 2-án rohammal vették be a várat, Abdurrahman pasa hősi halált halt, a lakosság nagyrészt szabad prédálás áldozata lett. A vár három napig égett. A fővezéreket Te Deumot mondattak, a Királyság városaiban ágyútűz köszöntötte a győzelmet, ahogy írták „örömöt lőttek“. Európa Rómától Madridig, Brüsszeltől Nápolyig tűzijátékokkal, misékkel, színjátékokkal ünnepelt. Humnuszok, versek, emlékérmek, metszetek, zeneművek, örökítették meg a biztonságra és hatalmi egyensúlyra törekvő Európa győzelmét: Buda expugnata! Még a háború 12 éve hátra volt, azonban 1686 mégis nagy fordulópont. A Királyi Magyarország körvonalai elmosódnak, és minden élesebben rajzolódnak elő a Magyar Királyság egykori határai.[8]
Felhasznált irodalom:
Ágoston Gábor - Oborni Teréz: A tizenhetedik század története, Budapest, 2000.
R. Várkonyi Ágnes: A Királyi Magyarország. 1541-1686. Budapest, 1999.
R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683-1699. Budapest, 1987
[1] nymwegeni béke
[2] a Vesztfáliai béke alapján Franciaországhoz tartozó területekért
[3] Ágoston Gábor - Oborni Teréz:A tizenhetedik század története, Pannonica, 2000. 223-225. o. (A továbbiakban: A tizenhetedik század története.)
[4] R. Várkonyi Ágnes: A Királyi Magyarország. 1541-1686. Budapest, 1999. 152-153. o. (A továbbiakban: A Királyi Magyarország.)
[5] A tizenhetedik század története. 226-227. o.
[6] A Királyi Magyarország. 154-155. o.
[7] R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683-1699. Budapest, 1987. 101-105
[8] A Királyi Magyarország. 155-156. o.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
2. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
3. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
8. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
12. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése
► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik
napelemesrendszer.hupont.hu
13. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-278-0120
fekalkatreszek.hupont.hu
14. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
15. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
16. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
19. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
23. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
24. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
25. ~Anime~
► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!
naruto-khun.hupont.hu
26. Csajos Világ
► Dream to reality - Transformation
amazing-life.hupont.hu
27. Egy izzópont.
► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu
izzopont.hupont.hu
28. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
29. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
30. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
31. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”
► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)
erzso-gyogyasz.hupont.hu
32. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
33. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
34. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
35. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
36. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
37. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
38. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
39. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)
kis-hableany.hupont.hu
42. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
43. ▁ ▂ ▃ ▄ ▅ ▆ ▇ ๓เภ₫єภ ค๓เ кєℓℓ ภєкє∂█ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁(нǖℓψε ℓสภψ)
► Itt mindent megnézhetsz amit csak akarsz !
alllattok.hupont.hu
44. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
45. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
46. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
47. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
48. FC Barcelona
► Més que un club - Més que un web
fcb-fanclub.hupont.hu
49. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
50. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
► Sziasztok! Üdv az oldimon! Remélem tetszeni fog majd amit itt találtok! Idézetes képeket fogsz találni leginkább, de lesz majd sima kép is, kisállatok, sminkek meg minden! :) Jó szorakozást!
idezeteekn.hupont.hu
52. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
53. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
54. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
55. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
56. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
57. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim
► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.
a-teremtes-rezgesei.hupont.hu
58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
59. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
61. Szitás László-Brünni begyes, Máltai és Indiai pávagalamb tenyésztő
► Üdvözlöm weboldalamon! Szitás László vagyok a V151.sz. kondorosi egyesület tagja immár 16 éve. Máltai, indaiai páva és brünni begyes galambok tenyésztésével foglalkozom. Remélem örömmel nézi majd oldalamat, kellemes időtőltést kívánok.
szitas-maltai.hupont.hu
62. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.
akacdeszka-akackerites.hupont.hu
64. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
65. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
66. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
67. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574
► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com
laszlokristaly.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
69. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
70. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
71. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
72. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
73. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu
74. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
75. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu