Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.


Nagy
Péter:

Szapolyai János és a mohácsi csata

(ELTE-BTK, Kézirat, 2013 márciusa)

 

            Szapolyai János erdélyi vajda a magyar történelem egyik fekete báránya, legalább is évszázadokon keresztül ez a hit terjengett róla. Görgey Artúrhoz, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tehetséges katonatisztjéhez hasonlóan tett olyan lépéseket, melyek fényében hazaárulóként vagy esetünkben felségárulóként tűnhetett fel. A haza, illetve felségárulás minden korban a legsúlyosabb bűnök közé tartozott.

            Szapolyai János személye a korszakban sok embernek szúrt szemet. Azon kívül, hogy az ország egyik legnagyobb földbirtokosa volt, jelentős méretű haderővel is rendelkezett. Nem csoda, hogy az 1526-os királlyá választása után a támadások sortüzébe keveredett. A legtöbb mai napig fenn maradt érv, melyek szerint Szapolyai áruló, ebből a korszakból származik. Az ország egy hatalmas trauma után próbált magához térni, melynek csábító megoldása volt a bűnbakkeresés. Szapolyai János kitűnő alanynak minősült arra, hogy elnyerje ezt a nem éppen hízelgő titulust. Kihasználva a lehetőséget a trón másik várományosa, I. Ferdinánd kialakította propagandáját, mellyel ellenfelét megpróbálta száműzni a politikai palettáról, ezzel megteremtve az áhított bűnbakot, és mint láthatjuk sikerült évszázadokra befeketítenie Szapolyai János nevét. Ferdinánd 1527-ben VIII. Henrik angol királynak írt levelében vázolta, hogy Szapolyai miért nem tekinthető legitim magyar királynak, annak ellenére, hogy az angol uralkodó már elismerte Szapolyait Magyarország törvényes királyának. Levelében megemlíti, hogy 1521-ben nem mentette fel Nándorfehérvárt és ennek tetejében szándékosan, a korona megszerzése céljából távol maradt a mohácsi csatától.[1] Ezen felül olyan értesülések is voltak miszerint maga Szapolyai hívta be a törököt.[2]

            A valóságban Szapolyai rengeteget tett annak érdekében, hogy megmentse az országot a pusztulástól. 1522-es havasalföldi hadjáratával sikerült megosztania a szultán seregét, ezzel, évekkel elodázta a mohácsi csata dátumát.[3] Szapolyai János a mohácsi csata előtt, mint erdélyi vajda rendelkezett egy saját hadsereggel, mely az erdélyi székelységből verbuválódott. Erdély hadserege, ha az összes hadra kötelezhető székely számát nézzük, körülbelül 50 ezer főre tehető. Ez a hatalmas szám viszont csak abban az esetben volt érvényes, ha Erdélyt támadás érte. Erdély területéről ennek a hadseregnek már csak töredékét lehetett kivinni. Az Erdélytől nyugatra eső területekre vezetett hadjáratokra csak ennek a hadseregnek a tíz százalékát lehetett hadba szólítani. Ez teljes mértékben elfogadható, hiszen ha valamennyi hadképes férfi elmenne, a területről, akkor nem maradna senki, aki védelmezze azt. Ebből kifolyólag Szapolyai János mindössze egy ötezer fős sereg felett rendelkezett, és ezt tudta volna II. Lajos magyar király szolgálatába állítani.[4] Ezek ismeretében teljes mértékben hiteltelen a 17. századból ránk maradt Istvánffy Miklós történetíró tollából származó adat, miszerint az erdélyi haderő 40 ezer főt számlált volna.[5] Szapolyai serege élén Erdélyben megkapta a király parancsát. Ebben a király azonnal Tolnára rendelte a vajdát, ahol a többi haderő is gyülekezett, majd nem sokkal később egy újabb parancs is érkezett, ami pontosan ennek az ellenkezője volt, azaz, hogy Szapolyai maradjon Erdélyben. Ennek hátterében az állt, hogy az eredeti haditerv szerint az ország összes haderejét össze kellett szedni és a török útját kellett állni délen. Ezért kapta először Szapolyai azt a parancsot, hogy menjen Tolnára. A terv akkor változott meg, amikor 1526 júniusában Radu de la Afamati havasalföldi vajda felajánlotta II. Lajos magyar királynak, hogy Szapolyai seregével egyesülve hátba támadná a Magyarország ellen vonuló török hadat Bulgária területén, így az két tűz közé kerülhetne.[6] [7] Ezt a tervezetet a fiatal király elfogadta és ennek megfelelően kézbesítették Szapolyainak a második parancsot, ami szöges ellentétben állt az elsővel. A havasalföldi vajda felajánlásával csak annyi volt a probléma, hogy megbízhatósága kétes volt. Tudni lehetett, hogy a korban a havasalföldi vajdák a függetlenségükért nagyon sok mindent képesek voltak beáldozni a török portánál. Volt olyan, aki egyenesen Szapolyai fejét ígérte a Szultánnak. Ezt megfontolva a király végül mégis az első tervezet mellett döntött, természetesen ez esetben is ment a parancs Szapolyaihoz, hogy értesítse a vajdát a megváltozott tervről. A három eltérő parancsot Szapolyai zavarosnak ítélte, ezért elküldte Basy Györgyöt a királyhoz, hogy adja ki a végleges parancsot, és a futár lelkére kötötte, hogy a király semmi szín alatt ne vállaljon nélküle csatát.[8] A király kiadta a végső, egyértelmű parancsot Basy Györgynek, hogy Szapolyai, azonnal vonuljon a király táborába. A futár mellé adta segédnek Statileo Jánost is.[9]

            A királyi táborban eközben kijelölésre került a csata hadvezére és segédje. A hadvezér Tomori Pál, segédje Szapolyai György lett. Semelyikük sem akarta elvállalni a feladatot. György csak addig volt hajlandó betölteni ezt a pozíciót, amíg bátyja, János meg nem érkezik.[10] A magyar főurak úgy gondolták, hogy a leghatásosabb taktika, ha a török sereget minél hamarabb megtámadják, annak ellenére, hogy a király lassítani próbálta az eseményeket. A főurak féltek halogatni a csatát.[11] Tomori úgy ítélte meg, hogy a legjobb, ha a még felvonuló sereget támadják, és a sereg különböző részeit külön-külön megverik.[12] Ez az elképzelés jó is volt, hiszen a magyar hadsereg körülbelül 25 ezer főből állt, míg a szemben álló oszmán hadsereg létszáma elérte 80 ezer főt.[13] (Ekkora hadsereg még az újkorban is tekintélyesnek minősült) Egy hagyományos frontális támadásban nem lett volna esélyük. Végül a jobb szárny támadásba lendült, és meg is futamította a szembe érkező ruméliai lovasságot.[14] A csata elvesztését, az okozta, hogy a katonák leálltak fosztogatni, illetve nem voltak elég harcedzettek. A török sereg akkora tüzérségi erőt vonultatott fel, amelyet még egyik katona sem láthatott. Hatalmas robajt és füstöt eredményezve. Az első hullám ilyen módon megfutamodott. A segítségükre siető király és serege páncélosokból állt, ezeknek a fő értékük abból adódott, hogy rendezett sorokban harcoltak. Ha valamilyen módon a rend felborult, akkor annak nagyrészt véres vereség lett a vége. Ebben a csatában a menekülő első vonal és a hihetetlen méretű ágyúzás elég volt ahhoz, hogy megbontsa ezt a rendet. Végül a hadsereg a janicsárok és ágyúk tüzébe veszett. A gyalogság tartott ki a legtovább, az első menekülő egység a könnyűlovasság volt.[15] A csata nagyjából 1,5 óra alatt zajlott le és 16 ezer magyar katona lelte halálát. Szulejmán szultán naplójában, megemlíti, hogy a keresztény csapatok épp a délutáni ima időpontjában támadták meg őket, de ennek ellenére gyors győzelmet arattak. Leírta továbbá, hogy nagyon heves harc és példátlan öldöklés zajlott, melynek eredményeképpen 24 ezer magyart temettek el a csatamezőn.[16] Ez az adat valószínűleg túlbecsült, mert nagyjából ennyi volt a csatába indulók száma. Összességében a csata haditerve jónak mondható, csak a kivitelezés nem volt megfelelő. Nem volt olyan hadvezér, aki képes lett volna egy ekkora sereget hatékonyan mozgatni. A tisztek nagy része pár ezer fős portyázó csapatok vezetéséhez és irányításához szokott. Hiányzott egy Hunyadi Jánoshoz, vagy Zrínyi Miklóshoz hasonló karizmatikus vezér, aki képes lett volna irányítani egy ekkora sereget.

            A csata napján Szapolyai János Szegednél állomásozott, körülbelül négyszáz kilométerre a csata helyszínétől. Mivel tudta, hogy seregével már nem érhet oda, ezért kocsival indult, hogy legalább ő személyesen ott lehessen.[17] Szapolyai nem tudott odaérni a csatatérre időben. Felmerült az a lehetőség, hogy a vajda szánt szándékkal késlekedett. Ez a tudomány mai állása szerint csak Ferdinánd propagandájának eredménye és nincs mögötte tényleges tartalom. Szapolyai Jánosnak nem származott közvetlen haszna abból, hogy a magyar sereg vereséget szenvedett. A szándékos késés ellen szól az a tény is, hogy nem tudhatta előre a csata kimenetelét, azt meg még annyira se, hogy a király is el fog esni.[18]

            Szapolyai János árulóvá nyilvánítása a Habsburg ház kreációja. A csata hamarabbi elkezdése és az egymásnak ellentmondó parancsok együttesen vezettek oda, hogy Szapolyai János kimaradt az ország történetének egyik legnagyobb csatájából, melyben megsemmisült a magyar hadsereg döntő többsége. A csata után Szapolyai serege ugyan érintetlen maradt, de bizonyított számbeli kisebbsége miatt nem volt alkalmas arra, hogy feltartoztassa a szultán hatalmas seregét.

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

Forrás

  • Mohács emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979
  • Szalay László: Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI. században. Pest. 1859
  • Szerémi György: Magyarország romlásáról. Budapest. 1979

 

Szakirodalom

  • B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011
  • C. Tóth Norbert: Szapolyai János és Ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt. Századok 146. évfolyam. 2. szám
  • Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia. Budapest. 2010

 



[1] Szalay László: Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI. században. Pest, 1859. p20

[2] Szerémy György: Magyarország romlásáról. Budapest. 1979. p115

[3] C. Tóth Norbert: Szapolyai János és Ecsedi Báthori István viszonya 1526 előtt. Századok 146. évfolyam. 2. szám. p441-463

[4] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p167

[5] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p166

[6] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p169

[7] Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról. in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p16 

[8] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p170

[9] Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról. in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p17

[10] Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról. in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p19-20

[11] Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról. in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p21-22

[12] Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia. Budapest. 2010. p51

[13] Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia. Budapest. 2010. p50

[14] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p144

[15] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p1146-154

[16] Szulejmán Szultán naplója in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p166

[17] Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról. in: Mohács Emlékezete. Szerk.: Katona Tamás. Budapest. 1979. p30

[18] B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest. 2011. p171







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

2. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

3. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

6. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő

► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.

seravilla.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

9. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

10. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

11. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

12. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

14. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

15. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

17. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

18. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

20. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

21. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

22. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

23. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

24. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

25. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

26. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

27. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

28. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

29. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

30. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

31. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

32. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

33. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

34. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

35. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

36. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

38. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

39. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

40. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

41. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

42. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

43. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

44. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

45. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

46. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)

► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal

fehervarmadar.hupont.hu

47. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

48. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

49. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu

50. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

51. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

52. Lili Kata Nóra

► Nem adjuk fel!!!

likano.hupont.hu

53. A mi oldalunk......=][=..

► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).

jelekandviccek.hupont.hu

54. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

55. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

56. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

57. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

58. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

59. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

60. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

61. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

62. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

63. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

64. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

65. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

66. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

67. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

68. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

69. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

70. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

71. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

72. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

73. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

74. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

75. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 159
Tegnapi: 164
Heti: 1 277
Havi: 4 976
Össz.: 684 270

Látogatottság növelés
Oldal: Nagy Péter: Szapolyai János és a mohácsi csata
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »